Fullextra.hu - Újabb vallomás

Versei inkább benyomásokat, mint egyszerű jelentést közvetítenek, és ezzel a francia szimbolisták sokszínű és színes palettájára ismerhetünk.

Amikor első, régebben írt, és újabb, akkoriban született publikációm megjelentek egy irodalmi portálon, akadt valaki, - egy autentikus és avatott szakértője az irodalomnak és költészetnek,- aki felfigyelt a verseimre. Igaz, hogy először egy novellámat szedte ízekre, de amikor a verseimet elemezte, meghökkenve (és indokolatlan büszkeséggel…) vettem tudomásul, hogy hangulatában egy olyan költőhöz hasonlította az én suta, kezdetleges verseimet, akivel soha sem mertem volna egy napon sem említeni magamat. Nem is azt mondta, hogy olyan a versem, mint a nagyhírű költőé, csak azt, hogy ugyanaz a fajta érzés keríti hatalmába olvasásukkor…Valahogy a stílus emlékeztette rá. Nagy örömmel töltött el akkor ez engem, - bár még ma sem merem elhinni, hogy némi hasonlatosság akadhat közöttünk…
Az is igaz, hogy túl jól nem ismertem akkor még az említett nagyság költészetét, csak néhány versét olvastam csupán, de azt tudtam, hogy amit ír, gyönyörű...Tulajdonképpen ezt a kedvencemet is, - mint oly sok mást is, - ettől a kritikustól kaptam „ajándékba”, örök életre szólóan, - amit ma is hálásan köszönök meg neki. Természetesen bújni kezdtem minden fellelhető, újabb gyöngyszemet.
Stefan George.
Róla van szó, - ő az újabb vallomásom „főszereplője”.
A száraz adatok, dióhéjban: 1868-ban Büdesheimben született a XX. századi német polgári szellemű líra leghatásosabb formaművésze, akit Rilkével együtt szokott az irodalomtörténet megemlíteni, mint két hatalmasságot.
George jómódú Rajna vidéki bortermelő család gyermeke volt, akinek világnézete és művészete a polgári tudat XIX. század végi válsága idején alakult ki, és mindvégig ennek sajátos kifejezője maradt. Bölcsészeti és művészettörténeti tanulmányokat folytatott, de mindig a költészetnek élt, tudatosan készült erre. A francia költők és azok közül is Mallarmé volt rá nagy hatással, de George egyre inkább egyéni, a társadalmi közösséget elutasító, szinte ezoterikus kultúra kialakítására törekedett. A realitáshoz, a valósághoz és a társadalom problémáihoz forduló naturalizmussal szemben ő a kortárs osztrák líra vezető költőinek, elsősorban Rilkének és Hofmannsthalnak eszméihez csatlakozott. Korai költészetére az impresszionizmus a jellemző, a hangulatok kultusza, és az újromantika…
Verseiben elsősorban a társkeresés, a magányosság, a beteljesülésről való lemondás hangulata csillog fel, valami egészen különleges, szomorúsággal vegyes boldogság hangján.
Felfedezhető Nietzsche hatása is költészetén, mely szerint a vezető egyéniség felsőbbrendűségét és a tömeg megvetését hangsúlyozza. Mindig is vezető szerepre, az általánostól eltérő erkölcsi felfogásra törekedett, arisztokratizmusára kellő hangsúlyt fektetve. Meghirdette a l’art pour l’art elvét a német költészetben. Tanítványokat gyűjtött maga köré, és folyóiratot alapított, melyben a George-kör különállását igyekezett külsőségekben is kifejezésre juttatni. Egészen különleges, saját maga által kialakított betűtípusokkal adatta ki verseit, felrúgta a német helyesírás szabályait azzal, hogy a főneveket következetesen kisbetűkkel szedette a nyomdában. Már-már patetikusan zengő, a köznapi nyelvtől merőben (és tudatosan) eltérő stílusban jelent meg első kötete, a Himnuszok, ahol tetten érhető a felsőbbrendűségét kinyilvánító költő egyedi hangja. Az ezt követő három kötete is ezt az életérzést és eszményt hirdeti a már kifinomult, rá oly jellemző Stefan George stílusban. Versei inkább benyomásokat, mint egyszerű jelentést közvetítenek, és ezzel a francia szimbolisták sokszínű és színes palettájára ismerhetünk.
Egyéniség-kultuszt teremtett, szinte egy új vallási ideológiát alapított, melynek jellemző ismérve például a testi szépségben megjelenő isteni jelleg dicsőítése. A modern német vers méltóságát, rangját megteremtő, korszaknyitó jelentőségű Stefan Georgét sokan támadták öntömjénező prófétasága, folyóiratában, verseiben hangoztatott magasabbrendűség-tudata miatt. Szót emelt egy új német kultúráért, - verseinek szépsége s még inkább a benne kifejeződő sajátos szépségeszmény és szellemi magatartás a georgei költészet lényeges motívumaira vet fényt. Költészete emberbaráti érzelmekkel fel- és túlfűtött, mely később a kiválasztottság hitével a szellem győzelmét hirdető misztikus művészetbe torkollott. Stefan George 1933-ban önkéntes száműzetésbe vonult Svájcba, és még abban az évben Locarno mellett elhunyt.

Finoman cizellált lírájának bemutatására kiválasztottam egy számomra kedves versét:

Őszi csokor

Most jöjj a parkba, mondják: már halott,
s nézd: rádnevet a messze part sugára.
Kristályos fellegraj kék lánggal ott
az útra csillan és a park tavára.

Szedj tarka lombot: sárga nyírlevél
s lágyszürke bukszus rezdül, sír a szél;
rózsát is látsz még, egy-két szomorút:
csókold meg, törd le, s fond a koszorút.

Az őszirózsa rád hívón tekint,
s ha vadszőlők bíborát is beszőtted,
mi dús színét kibontja még előtted:
zárd halkan e haldokló képbe mind.

(Képes Géza fordítása)

Azt gondolom, a vers tartalmi és formai egysége nem igényel külön elemzést. Formája úgy zárja magába tárgyát, hogy mindkettő gyarapodik…Az érzelmi és gondolati hullámzás, - egy pillanatnyi hangulat, egy őszi park gyöngéd és szépséges fölfénylése, - amit kölcsönhatásuk az olvasóban szabadjára enged, magában hordja a hatást is egyúttal: az élményt jelentő szelíd szomorúságot és a megnyugvás, a befejezés nagyszerűségét is.
Vannak kivételes versek, amelyek a bibliai mustármagból növő fához hasonlítanak, azaz valamiképp magukba sűrítik a költő teljes világát.
Stefan George versei ilyenek.
Most elégedjünk meg a fenti verssel, amit az ő lírai katedrálisának zugaiból ennek az egy versnek a fényszórója bevilágít. A fénykéve néha a főoltár márványán tapogat, máskor bevilágít a mellékhajókba is.
Mára ennyi fénysugarat kaptunk Stefan Georgé-tól.
Nem kevés: őszi csokrunk szépségesen ragyog.