Fullextra.hu - Pofon a politikától?

Pofon a politikától, avagy irodalmi jobb és bal ?

Nemzetünk politikai megosztottságáról lehet vitázni, hogy ki és miért, hogyan és mióta, de a kettéosztottság tényét letagadni nem lehet. Talán természetes, hogy a múlt sebei nehezen hegednek, ám jelenleg csak a betegség ismerete, a diagnózis teljes, a gyógyuláshoz szükséges „gyógyírt” még nem adta meg az orvos. És a „betegen” sem látom, hogy gyógyulni szeretne!

Irodalmi lapokban böngészve szembetűnő a tartalomból, illetve a szerzők állásfoglalásaiból is, a politikai nézetektől függő „klikkesedés”. Nem elítélhető emberi tulajdonság az, ha valamilyen politikai felfogás ellen, vagy mellett foglal valaki állást, ám klasszikus értelemben véve az irodalmi „ellenállás” illetve „ellenzéki lét” mindig a jogtalanság, a zsarnokság, a törvénytelenség, a nyomor, a szegénység, az igazságtalanság ellen mozgósították az írói fantáziát egy-egy politikai versre. Ma ez nem így van. Bár ha megszólalunk, már az is politika, minden egyes leírt sort lehet színén és fonákján érteni, mégsem szerencsés az a felfogás, hogy egy író, egy költő nyíltan színt valljon, illetve politikai csoportosuláshoz, párthoz csapódjon. Valahogy nem komilfó a politikai hovatartozásunk nyílt hangoztatásával „befolyásolni” az olvasói megértés irányát, ill. nézeteink ilyetén erőszakos „ráerőltetése” a befogadó „közegre”, hiszen egy vers, egy novella nem kortes-beszéd, és végképp nem párt-kiáltvány. Mégis, talán a Nemzet jelenlegi betegségének betudhatóan a vírus fertőz irodalmi körökben is. Azoknak, akiknek együtt, közös akarattal kellene fellépni a közös célok megoldásának érdekében, azoknak, akiknek erkölcsi példamutatással kellene „egész népüket tanítani”, azoknak, akiknek „az igazat kellene írni, nem csak a valódit”, most személyeskednek, vagy „nem állnak szóba” egymással. Jobb esetben rezignáltan tudomásul veszik a „megváltoztathatatlant”, magyarán, nem tesznek semmit ez ellen a széthúzás ellen. Pedig „ha a só megízetlenül” …

Nem kell tehát csodálkoznunk a pillanatnyilag megélt kaotikus napok depressziót növelő hatásán, nem kell csodálkoznunk a pótszerek (valóságsók, brazil sorozatok stb.) fogyasztásának drasztikus megerősödésén, nem kell csodálkoznunk a közízlés ízléstelenségein, nem kell csodálkoznunk tehát semmin, mert ha nem lépünk, ha nem teszünk meg mindent az egyensúly helyrebillentése, a béke érdekében, akkor csak morogva, nyavalyogva várhatjuk, hogy helyettünk majd valaki más kikaparja azt a bizonyos „sült gesztenyét”, vagy, hogy „majd csak felkel a Nap”.

Irodalmi jobb és bal? Hiszen a mű, a gondolat általánossága, emberi mondanivalója nem tűr megosztottságot, hazugságot, „oldalakat”, pártosodást. A tisztességes szándék pedig eleve feltételezi az egymásra odafigyelést, a megértésre törekvés őszinteségét. El kellene végre felednünk önző módon dédelgetett „sértődéseinket”, el kellene felednünk végre múltunk „tévútjait”, abba kellene hagynunk végre a cinkos és cinikus „összekacsingatásokat” s közös akarattal, vállat vállhoz vetve a jövőnkkel kellene foglakoznunk végre!

Gyógyulásunk is csak így lehetséges!