Fullextra.hu - Positano - várj rám...

Nem új dolog ez, elméletben már mindent tudok Positanoról...

Amikor ennyire meggyötör a tél, a hideg, a goromba szél, az előttünk álló hosszú-hosszú hetek jeges napjai keserítenek és nagyon-nagyon vágyom a napfényre: Positanoba álmodom magam. Szakadatlanul.
Nem új dolog ez, elméletben már mindent tudok Positanoról…
Már ezerhatszáztizenkét képet, újabb és újabb fotót, lakosztályokat, a teljes panorámát, a csodás, jellegzetes itáliai sziklameredélyeket, a (számomra) legszebb tengerpartot, a hegy oldalába belesimuló színes, csinos kis házakat is ismerem. Már sokszor elképzeltem magamban, ahogy egy páratlanul szép szálloda teraszán kedvemre elmélkedhetem a valószínűtlenül kék tenger és a sors hullámzásának egynémely közös vonásán…De még soha sem láttam igaziból.
Az éjjel, elalvás előtt újra ez járt az eszemben.
Talán most eljutok ide is…?
Lám, lám...,az élet néha mégiscsak kifog az elme legfinomabb vonalvezetésén – (vagy legalábbis a reményt villantja fel egy röpke pillanatra…?!) – tűnődöm.
….nem is olyan rég még erre gondolnom is tilos volt. Tudtam: lehetetlen. Ma úgy hiszem, - talán nem is olyan megvalósíthatatlan álom ez…
Csak egy hét. Ennyi is elég lenne. Nem kellene a legelegánsabb szálloda sem. Jó lenne egy kedves, meghitt panzió is, de még mennyire jó lenne. Kellemes, kicsit mindig, mindenhol (nem is enyhén) emelkedő utcácskák, - hisz hegyoldalra épült az egész kisváros, - virág, napsütés, kék ég, még kékebb tenger, vidám és felszabadult nevetés egész nap, jókedv, felhőtlen boldogság, - …csupa-csupa közhely. Mégis olyan jó lenne.
Valahogy az az érzésem, hogy ezek a kedves, olasz népek ott, Positanoban, kiknek gondjai talán csak annyival elviselhetőbbek, amennyivel több napfény éri őket, - az alatt az egy hét alatt is olyan sok „napenergiával” töltenének fel, amennyi betartana jó ideig. Innen aztán elkóborolnánk Sorrentoba is, ahol a mitológiai szirének sziklája áll, és a világ egyik legcsodálatosabb helye, - legalábbis szerintem. Ennek a gyönyörű félszigetnek, partjainak szépsége a szirénhangok varázsával vonz, a természet legrapszodikusabb oldalait tárja föl nekem: gigászi sziklahegyek, gyönyörű tengeröblök, kristálytiszta kék víz, hullámos fennsíkok, parkok, erdők, narancs- és olajültetvények. A meseszép színpadi díszletet egészíti ki a dél-olasz emberek vidám, nyüzsgő élete, lehengerlő kedvessége és vendégszeretete. …Így képzelem.
Positano, - nagy szerelmem, gyönyörű. A parton mindenütt vártornyok, őrtornyok sorakoznak, furán övezik a vidéket. Ezekből a tornyokban az őrszemek egykoron azt lesték, hogy nem jönnek-e a szaracénok, hiszen azok többször megtámadták őket, és elrabolták az asszonyaikat. Tovább szövöm gondolataimat: kényelmes, lustán ráérős kirándulásokat tennénk Caprira, a Galli szigetekre és az Amalfi partvonal mentén…Véges-végig… Megnéznénk Capri és a partszakasz összes megbúvó barlangját…Talán egy csupa-virággal befuttatott kőfalon egy iromba macska napozna, kéjes mozdulatainak fennkölt és vad összhangzatával örökre bevésődne elmémbe. (…pedig a macskákat nem is szeretem igazán). Aztán egy nap Sorrento főterén leparkolnánk, megállnánk kávézni, majd egy kis sétát tennénk a városban. Nem lehet véletlen, hogy annyi híresség lakja ezt a kisvárost, még nagy énekesük, Caruso is ide jött meghalni. Biztosan elfogult vagyok, - de megértem az énekest.
Positanoban a szűk utcácskákat színes plakátok ékesítenék, amit meg-megállva megbámulnánk, és csekélyke talján tudásommal mindent, de mindent megértenék, dallamos, szép olasz szó hallatszana minden ablak mögül, és éjszaka a langyos melegben pont úgy élne a városka, mintha nappal lenne…A fehérre mázolt, kecsesen hajlított erkélyvasra támaszkodva elméláznék az élet furcsaságán, a sors kiszámíthatatlanságán, és azt hiszem, boldog lennék.
Talán így is lesz.
…de most még a karácsonyt várjuk, hat nap múlva szenteste.
Most csak idecsempésztem magamnak egy kicsike nyarat, és egy régi vágyat, álmot, ami végre talán mégiscsak beteljesül, ha megmérettetés után úgy találtatik, hogy megérdemlem; ha jól viselkedem... és az angyalok is úgy akarják…

Positano, - várj meg, talán hamarosan találkozunk.
Én várok rád.