Fullextra.hu - Szomory Dezső, a különc

Borzasztó sokat írtam, költöttem és komponáltam Rollinot mintájára, zenét, verseket, mindent ...

A különc

(Az Érdekes Újság Dekameronja. 1914.)
Szomory Dezső önéletrajza
- A cikket eredeti helyesírással közöljük -

Mindenki roppant örült, amikor megszülettem, és egészen rózsaszínű voltam, mint egy kövér barack az élet fájáról, amikor a dajkám kirohant velem a nagy udvarra, és felmutatott, mint a dauphint volt szokás Versaillesban, vagy mint a kis malacot falun karácsonykor, és drága öreg Podmaniczky Frigyes épp akkor jött arra Liszt Ferenccel, aki megpaskolt és megszagolt, s azt mondta: „Ejnye be jó szaga van!” A leányok rögtön szaladtak a friss pelenkáért, miközben réveteg kék tekintetem a Liszt fehér sörényén pihent, s gondoltam : zenész leszek, mint ő!

Éveken át a Zeneakadémiában a legfinomabb harmoniákban nevekedtem és a kegyes tanítórendi iskolába is én voltam a legjobb énekes őszi délutánokon, mikor az egész osztály mélán bőgött, mint a fia- borju. Később írtam egy operát, két operát saját szöveggel és ifjui képzeletem titánhegységek, mélységek és patakzások fantasztikus szcenáriumát építgette a wagneri tradíciókban, amikor, hirtelen, inkább a szöveg vonzott, mint a zene, azaz a zene a szövegben.

Borzasztó sokat írtam, költöttem és komponáltam Rollinot mintájára, zenét, verseket, mindent s végre megírtam gerjedő erotikákban A Nászéj című első darabomat, mert már tizenhat éves voltam és a nőnek többé nem volt titka előttem. Kimerülten, álmokban s vágyakban megtörötten, kimentem Párisba, ahol talán húsz évig voltam hetérák, színésznők, nagy írók és démonok kegyence s bejártam, majdnem gyalog a nagy utakat mindenütt, sokszor eltikkadva, haza vágyva, nagyszerű zokogásokkal magányos éjszakák mélyén, amikor nem ment senki az utcán, csak én, és csak azért, mert az utca rabja voltam, elhagyatott és hajléktalan. Holott mindenki azt hitte rólam, én vagyok Lord Vincent Churchil és Daudet azt mondta: „Tu es si beau et elegant!” és én nem mondtam semmit, csak elgondoltam, drága öreg Podmaniczky Frigyes és Liszt Ferenc, ha élnének, mostan talán elhívnának vacsorára egyszer.

A különc író

Csathó Kálmán jegyezte fel: kezdő rendező koromban Szomory Dezső meglátta asztalomon Szép Ernőnek, az akkor még egészen fiatal írónak Az egyszeri királyfi című darabját.- Mi ez? -kérdezte megütközve.
-A következő újdonság-feleltem, nem sejtve, micsoda viharokat idézek fel Szomory lelkében, akinek a Nagyasszony-a már közeledett a huszonötödik előadáshoz, tehát az akkori viszonyokhoz képest nagy sikere volt.
-Úgy? -kérdezte elsápadva.- A következő újdonság! Ráhozzátok a nyakamra? Azzal a tajtékzó dühvel fakadt ki Szép Ernő ellen, lepocskondiázva nemcsak mint írót, hanem mint embert is, aki pedig éppen azelőtt való nap nagyon szépen és melegen beszélt nekem Szomoryról. Nem állhattam szó nélkül.
-Miért bántod?- mondtam. -Ernő szeret téged. Meghökkent kissé, majd ezt felelte:
-Szeret!....Hm….Szeret! ….Ha szeret, miért ír darabot?

(Kellér Andor: Író a toronyban (Életrajz Szomory Dezsőről)