Kasszafúró Los Alamosban
Dátum: Január 17, kedd, 15:08:42
Téma: Könyvismertetők
 |
Enrico Fermi, Teller Ede, Albert Einstein kollégája kiválóan bongózott és híres kasszafúró lehetett volna, ha nem a Nobel-díj hajtja. |
Nobel-díjas jazz dobos.
Jelbeszéd az életünk…
Két lánnyal a siketnémák táncklubjába ment (ő teljesen egészséges volt), hiszen közülük is sokan érzik a zene ritmusát, sőt táncolni is tudnak rá, és s számok végén megtapsolják a zenekart.
Úgy érezte magát, mintha külföldön lenne, ahol nem beszéli a helyi nyelvet, pontosabban: beszéli ugyan, de senki nem hallja, amit mond. Mindenki kézjelekkel érintkezett egymással, s ő is elkezdte tanulni azokat. Mindenki tökéletesen felszabadultan viselkedett, igazából neki kellett igyekeznie, hogy ugyanolyan felszabadult legyen, mint ők. A táncest után még elmentek egy kávézóba. Amikor gusztusom támadt egy üveg tejre, odamentem a pasashoz, a pultnál, és a számmal formálva a betűket, némán azt mondtam: ”tej”, de nem értette. Erre mutattam neki a tej egyezményes jelét: megmozgattam két fölemelt öklömet, mintha tehenet fejnék- ezt sem értette. Közben bejött valaki, aki nem tartozott a társaságunkhoz, kért egy üveg tejet, amikor megkapta rámutattam az üvegre a kezében.
-Ja, értem: tej! -mondta a pultos, és én igenlőleg bólintottam. Odanyújtotta az üveg tejet, mire én: -Hálás köszönetem!
-Gazember! - mondta erre vigyorogva.
Hát ez a baj Teller Edével:
Minden alkalmat megragadott Los Alamosban, ahol katonai titoktartás uralkodott a baby, a bomba körül, cenzorok ellenőrizték a leveleket, hogy bebizonyítsam a többieknek, hogy milyen egyszerű feltörni az iratszekrények zárjait, és ahányszor csak teljes létszámú megbeszélést tartottunk, felálltam és kijelentettem: fontos és titkos dokumentumainkat nem ilyen tákolmányokban, hanem valóban biztonságos körülmények között kellene tartanunk. Az egyik ilyen megbeszélés után Teller egyszer csak megkérdezte tőle:
-Én a legfontosabb irataimat nem az iratszekrényben, hanem az íróasztalfiókomban tartom; az jobb, nem?
-Nem tudom, nem láttam a fiókot, válaszolta ő.
Teller elől ült, ő jóval hátrébb, és amikor a tanácskozás ment tovább, észrevétlenül kiosont, hozzá se kellett nyúlnia Teller zárjához, mert rögtön látta, hogy a fiók fenekénél, hátul van egy rés, ahol simán ki tudja húzni a papírokat. Kiürítette a fiókot, és visszasétált az emeletre. Vége lett a megbeszélésnek, tódultak az emberek kifelé. Odacsapódott Teller mellé, és megkérdezte, hogy megnézheti-e a fiókot. – Persze - válaszolta Teller, és bevezette a szobájába, ahol ő kijelentette a híres fizikus íróasztaláról, hogy elég jónak tűnik, s kérte, hogy nézzék meg, hogy mi van benne. Szívesen megmutatom, mondta Teller, aztán bedugta a zárba a kulcsát, és kinyitotta fiókot. - Bár, ahogy elnézem, maga már meg is vizsgálta….!
Leighton, Richard Feynman, zenésztársa (Feyman elképesztően jól bongózott!) jegyezte le a bizarr, különc, Nobel-díjas fizikus zseni Feynman kalandjait gyermekkorától kezdve Los Alamoson keresztül a meg nem festett meztelen torreádornőig.
Einstein, Bohr, Teller, Fermi kollégája, mint gondolatolvasó, ajtóeltüntető, kasszafúró, cirkuszi mutatványos…Káprázatos kor, káprázatos emberek, csodálatos történet a zseniről, aki nem fakult meg.
„Tréfál, Feynman úr?” - ahogy Ralph Leighton lejegyezte...
Park Kiadó, Budapest, 338 oldal, 2990 forint
ISBN 963 530 524 9
|
|