Fullextra.hu - A média hatása a személyiség fejlődésére

Egy mai gyermek már el sem tudná képzelni, milyen lenne az élet tv nélkül.

Az első televízió 1926-ban jelent meg, azóta 80 év telt el. Mégis mindmáig megmaradt a kérdés, vajon a televíziót minek kell, hogy tekintsük: szükségtelen rossznak vagy szükséges jónak. Sokan, sokféleképpen próbálták kutatni a televízió hatását, s körvonalazni az előnyeit, és az esetleges veszélyeket. A folyamat azonban soha nem zárulhat le, hiszen mindig az adott társadalom függvényében vizsgálható a televízió, és annak aktuális hatása. A különböző évtizedek kutatásai időnként más-más szempontok szerint zajlottak, egyben mégis megegyeznek: nem szabad elfogultan szemlélni a televíziót. Szintén fontos tényező, hogy a kérdéskört csakis komplexen szabad vizsgálni. Ugyanis egy ugyanazon dolognak általában nem csak előnyei, hanem azonnal hátrányai is fellelhetők. Például az “Atom Anti” rajzfilm segíti a gyermek kreativitásának fejlődését, egyértelművé teszi a jó és a rossz megítélésének folyamatát. A másik oldalon viszont ingoványos talajra engedi a realitásérzetet, az egyéni értékítéletet. Azonban, amíg ezek az értékek, előnyök, hátrányok egyensúlyban, vagy ahhoz közeli állapotban vannak nem oly nagy a gond. Ma azonban, óriási robbanás történt a média területén. A pillanatnyi szórakoztatás sokszor nem várt eredményeket rejt, és a nézettség fokozásáért a médiumok minden eszközt bevetnek. A látszólagos egyensúly felborulni látszik. Ennek természetesen a nevelés területén is megjelennek a hatásai, melyek nem teljesen a kívánt irányba hatnak. Az erős negatív minta végül az emberek személyiségébe is beépül.

Edzőként és magánemberként is mindig foglalkoztatott a média szerepe a gyermekek nevelésében, illetve annak hatása személyiségük fejlődésében. Különösen érdekes, hogy ugyanazon hatások minden egyénre másként hatnak, így azok előnyei, hátrányai is személyre szabottak. Ez az a sarkalatos pont, amit mindkét fél előszeretettel használ érvrendszerében. Dolgozatomban én az általánosítható kérdésekkel foglalkozom, úgy hogy a kirívó dolgokat is igyekszem megemlíteni mindkét irányból.

Most sokakban felmerül a kérdés: Mi a szöszt akar egy önkényes száműzetésbe vonult sportszakember nekünk habratyolni? Mit tud ez a pedagógiáról? Ki ez? Kell ez énnekem! Olvasson tovább! Remélem nem okozok csalódást, hiszen mint edző én is pedagógusnak tartottam magam, s lelkemben ma is úgy érzek.

“A médiapedagógia legfontosabb feladata az, hogy kitöltse azt az űrt, amely a tömegkommunikációs rendszerek működtetői és az információk, üzenetek öntudatlan fogyasztói között tátong. A médiapedagógia tudásanyagot - ismereteket és készségeket - nyújt a tanulóknak, hogy értelmezni tudják a média által bemutatott világ természetességét és hitelességét, bemutatja az ábrázolás különböző módjait, vizsgáztatja a műsorszóró intézmények demokratikus szerkezetét és a kommunikációra vonatkozóan emberi és jogi kérdéseket vet fel – nagyban alátámasztva ezzel a társadalom demokratikus szerkezetét.”
(Len Masterman)

A médiapedagógusok helyzete meglehetősen ellentmondásos, hiszen nagyon nehéz feloldani azt a kettősséget, amelyet a jól ismert szlogen úgy fogalmaz, hogy a média egyszerre áldás és átok. Nagyon kevesen mondanának ma már le telefonjukról, az írott és az elektronikus sajtóról, a számítógépes világháló előnyeiről. Ugyanakkor öntudatosan szidjuk az utcán mobiltelefonjukba ordítozó embertársainkat, szidjuk a közönség kegyeit kiszolgáló újságírókat, a sztárok magánéletében vájkáló fotósokat, sajnáljuk a számítógép előtt töltött “haszontalan" időnket. A médiapedagógia természetesen vállalja, sőt, tudatosítja ezt a kettősséget. Médiumok vannak, terjedésüket nem is tudjuk, nem is akarjuk megváltoztatni. Ugyanakkor meg kell ismernünk veszélyeiket, mellékhatásaikat is, hogy értelmesen lehessen használni ezeket az eszközöket. Ebből már rögtön következik, hogy miért médiapedagógia és nem médiaoktatás: elsősorban nem a médiára vonatkozó információkat, ismereteket ad, hanem a média üzeneteinek tudatos felhasználását célozza. Az iskolák mindeddig kirekesztették – nem kívánatosnak minősítették – ezt a területet a magas kultúra védelmére hivatkozva. A diákok (és egy kicsit a tanárok) élete ebben az értelemben megkettőződött – egy iskolai és egy otthoni énre. Az utóbbi időben azonban – a tömegkommunikációs robbanás hatására – már a magyar iskolarendszer is kénytelen volt tudomásul venni a média egyre nagyobb társadalmi szerepét. Ennek eredményeképpen a mostanában bevezetésre kerülő Nemzeti alaptanterv már beépítette ezt a területet a magyar közoktatás rendszerébe – Mozgóképkultúra és médiaismeret néven.

Érdemes néhány szót szólnunk a médiapedagógia fogalom használatáról. A média ebben az esetben a tömegkommunikációs rendszer egészét jelenti: az írott és elektronikus médiumok (az írott sajtó, a mozi, a rádió, a televízió, a telefon, a számítógépes hálózatok, s a sor semmiképpen nem tekinthető teljesnek) audiovizuális üzeneteit és az üzenetek fogyasztóit. A médiapedagógia pedig ezen rendszer oktatására és nevelésére vonatkozik. A mozgóképkultúra és médiaismeret fogalmának – az iskolai gyakorlat kialakulatlansága miatt – jelenleg még van egy tágabb műveltségterületként való értelmezése, s ebben az értelemben azonosnak tekinthető a médiapedagógia fogalmával. Ugyanakkor a mozgóképkultúra és médiaismeret néhány iskolában már egy önálló tantárgy neve is. Hosszabb távon valószínűleg a médiapedagógia lesz a tágabb – műveltségterületet, szemléletet, nevelési módszert – fogalom, a mozgóképkultúra és médiaismeret pedig egy önálló tantárgy elnevezése lesz.

A gyermek fejlődése – fizikai és értelmi, biológiai alapon – három szakaszra osztható: az első a fogváltásig (7 éves kor), a második a pubertásig (14 éves kor), a harmadik pedig a nemi érettségig (21 év) terjed. Érdekes megfigyelni a 7 éves periódusosságot. A nevelés első két szakasza – a társadalom legfontosabb alapközösségében – a családban zajlik, ahol a gyermek megtanul másban, másért, más által élni. A következő szakaszban az iskola és a család is fontos területévé válik a személyiség fejlődésében. Ebben a szakaszban aztán már bizonyos közösségi nevelés is érvényesül a gyermek életében (sportegyesület, színjátszó kör, énekkar stb.). A harmadik szakasz viszont már nagyon összetett és az előbbi szakasz területei között bizonyos hangsúlyeltolódás érzékelhető, de képbe kerül a munka, az ön- és fajfenntartás szerepe.
Ebbe a képbe kell elhelyeznünk a médiát, mint a nevelés különleges és sajátságos eszközét, területét. Mikor ezzel próbálkozunk, kiderül számunkra, hogy a média lehetőségei, eszközei hatalmas méretűek, hiszen a nevelés eddig vázolt területeinek mindegyikén megjelenik. Kifejti hatásait a családban már a járókában játszadozó, éppen csak gügyögő gyermek is a TV felé fordul egy-egy kellemesebb hang, zene vagy színes képecske kedvéért. Ez aztán végigkíséri a későbbiekben teljes életüket. Közismert, hogy a gyermekek a televízió legodaadóbb nézői. Rajtunk, felnőtteken is múlik, hogy a műsorok hogyan épülnek be a gyermeki személyiségbe, hogyan változtatják meg azt, s egyáltalán milyen értékes felnőtteké válnak akár annak segítségével is.

Egy mai gyermek már el sem tudná képzelni, milyen lenne az élet tv nélkül. Holott a nagyszüleink – esetleg szüleink – még emlékeznek azokra az időkre, mikor esténként nem egy elektromos doboz kerítette bűvöletbe őket, hanem a baráti társaság izgalmas, meseszerű történetei, a viccelődések, a mulatságok... Majd betoppant az óriás, s a kultúrházakban megjelent az első tv, amelyet mindenki csodálattal vett körül; várták, hogy bemelegedjen a masina, s megelevenedjenek a képek... (Az Irodalmi Klubban "A dobozbazárt mozi" című novellám foglalkozik ezzel az idővel)
Néhány évtized alatt a televízió szerepe óriásira nőtt. Mindenhol tért hódítva betört a családok, a szülők, a gyerekek mindennapjaiba. A XXI. században már az iskola sem képzelhető el nélküle, így nem szabad megfeledkeznünk, hogy a gyermekek nevelésében manapság igen nagy szerepet játszik a televízió. Ahhoz azonban, hogy ez a nevelés negatív vagy pozitív irányban mozdítható el, fontos ismernünk a gyermekek életkori sajátosságait, melyek a helyes út kiválasztásában segíthetnek bennünket.

A száraz tudományoskodó rész után felvetődnek kérdéseink. Igen súlyos kérdések ezek: Mit és hogyan tegyünk hát? Kikapcsoljuk-e a TV-t, ha úgy véljük? CD-n vegyük-e meg a kötelező olvasmányt, vagy esetleg egy gyönyörűséges könyvet vegyünk le a polcról? Mit tegyünk, ha észleljük a TV-zés negatív hatásait gyermekünkön? Ezek nehéz kérdések, mégsem erre válaszolok, inkább az általam jónak tartható modellt vázolnám és ezek után ki-ki eldöntheti hogyan válaszol mindennapjaink egyik legnehezebb problémájára.

Legfontosabbnak tartom, hogy a gyermek már a pólyában érezze, hogy a család része. Érzékelje, hogy szeretik. Ne hallja, ha néha vita van - mert miért ne lenne - ugyanis még beszélni nem tud, de már minden picinyke részlet elraktározódik lelkében. Legyenek meg már az első fürdetés, etetés idején a közös feladatok kis kádacska körül. Anya fürdet, apa tartja a lepedőt, nagymama kiviszi a szennyest, tesó hozza a tisztát. Ezt a mondatot mindenki figyelmébe ajánlom. Ez egy gyermek életének a legmeghatározóbb része. Itt van a kutya elásva! Most kérdezhetnék, hogyan jön ez a médiához! Nagyon is! Ha még arra is figyelünk, hogy a gyermek ágya ne kerüljön egy szobába a TV-vel, hogy a rugdalódzó inkább a konyhába szoruljon, mint a médiafürdő közelébe, akkor pedig elmondhatjuk, hogy a gyermekünk a mérték mentén viszonyul majd az információáradathoz.

Természetesen, ahogy cseperedik a gyermek egyre több olyan lehetőséget is be kell iktatni a családi közösségbe, ami sem nem mint tabut, sem nem mint egyedüli szórakozást teszi a gyermek szeme elé. A jól megválasztott videók (Süsü, Vuk, Futrinka utca, Mekk-Elek, természetfilmek stb.) megtanítják a gyermeket viszonyulni a képernyőhöz, kellemes élményeket dúsítanak feléjük. Később aztán a kiválasztott igazi műsorok is bekerülhetnek a repertoárba. Azonban ennek a kornak a legnagyobb veszélye a reggel bekapcsolt és lefekvéskor kikapcsolt készülék. Ugyanis az a kuszaságával, nemértemségével, sikerhajhászásával már ekkor hat a tudatlan csöppségekre. A TV meghatározott célú bekapcsolása a megoldás lényege: Bekapcsoljuk, mert jön Süsü! Bekapcsoljuk, mert a pingvinekről lesz műsor! Bekapcsoljuk, mert sportközvetítés van! A sok bekapcsolással azt is akartam érzékeltetni, hogy azután kikapcsoljuk. Beöltözünk az adott időjárásnak megfelelő ruhába és megyünk a szabadba. Ez a második legfontosabb feladatunk. A gyermek tudja, hogy a családon kívül mások is léteznek, vannak más gyerekek, felnőttek, állatok is. Sok időt kell tölteni a gyerekekkel a szabadban. Meg kell fogni a fa levelét, a földet. Éreznie kell a virág illatát. És még sorolhatnám. Aztán a főzés miatt bekényszerülve a konyhába, ott is legyen a csöppségnek feladata. Előtte gyúrjunk tésztát (Bogika Full Naplós példáját ajánlom) adjunk kezébe egy darabot, bármivel is foglalatoskodunk.
Ez a korszak a legmeghatározóbb a kis személyiségek későbbi médiához való hozzáállásukban. Erre az időszakra különösen kell ügyelni, mert a gyermekünk egész életét meghatározzák! Jön a következő szakasz, amikor már közösségbe kerülnek a picik. Itt már jobb a helyzet, sőt az előzőekben leírt előképzettségű gyerekek új, közösségi lehetőséghez jutnak. Szakemberek, lelkes kezek, szemek felügyelik, segítik fejlődésüket. Ezt elmondhatjuk az óvodára, az iskolákra is. Az első három - gyermekkel eltöltött idő - edzetté teszi őket ott, aztán a sportegyesületben, s majdan a munkahelyen is. Jöhet a számítógép (az Irodalmi Klubban a Kell-e számítógép című versem foglalkozik ezzel), jöhet az internet. Ezek az előképzett gyerekek könnyebben haladnak ezeken is át. Azonban ezekben az időkben is fontos, hogy a saját feladataik meg legyenek. Tudják, hogy együtt vásárolnak, hogy anya felteszi a levest én segítek krumplit hámozni, zöldséget tisztítani. Legyenek meg a közös programok: elmegyünk apuval meccsre, anyuval benézünk a nőklubba és még sorolhatnám. Az együttlét, a közös munkák a kertben, a hétvégi háznál, a kutya sétáltatásban segítenek gyermekeinknek a nagy kihívások leküzdésében (cigi, alkohol, drog). És most jön egy nagyon fontos dolog, mely az egészre vonatkozik, az őszinteség, az igazmondás. (Az irodalmi klubban több novellám is foglalkozik ezzel: Igazság; Hatvan forint; Egy kormos maszka). A személyes példamutatás az igazmondás, az őszinteség alappillére.

Médiapedagógia. Ezzel kezdtem. Aztán eljutottunk odáig, hogy ehhez mi kellünk. Ennek is mi a család vagyunk az alapjai. Sajnos a csonka család, a félelemben élő család ma már nem egyedi. Az ilyen családokban felnövekvő nemzedék igen nehéz helyzetben van. Számukra az egy szülő, vagy az agresszív háttér rendkívüli. Az ilyen házasságból minél előbb ki kell menekülni. Ez gyermekeink jövője. Minden áron is!
Nem véletlenül hagytam ide, ezután a rész után, hogy a családi nevelés legnagyobb segítője az Isten. Minden milyen felekezethez tartozunk, de a hit hatalmas segítség mindannyiunk életében. Gyermekeink már a kicsi korban lássák, hallják imánkat, menjenek a Mindenható házába legyen az templom, zsinagóga, sztupa, imahely bármi. Mindannyiunk segítője a saját magunk hite, az Urunk, neveztessék Jézus Krisztusnak, Buddhának, Messiásnak bárkinek. A csonka, esetleg félelemben élő családok gyermekeinek különösen nagy támaszt jelenthet, ha tudják: van aki mindig meghallgatja Őket.

Megjegyzés: Dolgozatomat magamnak írtam, ha bárki szakdolgozatához, dolgozatához, munkájához fel szeretné használni jelezze felém. Nem zárkózom el ennek lehetőségétől.