Fullextra.hu - A krimó hangjai I. rész

Átalakulóban van társadalmunk. Valahogy úgy, mint a nagy Kiegyezés idején. Akkor ugyan – a császári önkényben – sorra épültek a legszebb budapesti épületeink.

Vagy, mint a hatalmas megaszocializmusban - az átkosban - sorra az iskolák, kultúrotthonok. Ma már 2006-ot írunk. A ma nagyembere – a magasságos jégtrónra emelve – és udvartartása aztán tesz róla: romhalmazzá szegényíti a kultúra fellegvárait, könyvtárait, intézményeit, iskolákat, óvodákat, mittudoménmiket zár be. Persze a szellemi vagyon sem érdemes egy orrfújásnyira sem. Aztán még a zászló is mindegy, hogy melyik oldalra áll. Napjainkban sorra létesülnek, s már tényleg minden utcasarkon megél egy-két kocsma, krimó, késdobáló, búfelejtő, pohárdöntő, hogy csak a jelentősebbeket említsem. Remek fejlődésen megy ezért át a kommunizmus hős áldozata, és a ma krimójába csúszott alteregó, az emberrévállás eme szellememelő közintézményeiben.

Sorozatom főhősei lehetnének, talán Hacsek és Sajó is, de hol van már az az idő? Nekünk már csak Kamillára (volt közalkamazott), Surmókámra (az átkosban az ígérgető osztály legfőmunkatárshelyettesjelöltje volt), Sunnyogira (aki már a rendszerváltás óta is ígérgethetett), és persze Tahonyára (a mindegy milyen a rendszer, úgysem dolgozom ezeknek hivatalos főmunkatársa) futja. A helyszin is lehetne bárhol, de az asszony is már megmondta, hogy csak egy kis vidéki – ítélet nélkül enyészetre ítélt – várossá is avandzsáltatott Vizesalja lehet, és ott is a Kukorgó billentőjéhez címzett szomj- és észosztó intézményére futja. Na és a Nagyokosra, akit majdnem kifelejtettem a felsorolásból. Nevét onnét kapta, hogy a beszélgetést – amikor úgy havonta egyszer egy pohár sörre fellicitálta nemiszomságát – valaki mindig azzal kezdi, hogy:

Akkor azt mond meg, te NAGYOKOS...

*

Kavarog a fejem ma. Az egy pohár pezsgő ugyan nem indokolná, az éjféli BUÉK-osztónál, de mégis. Ja, hogy az már egy hete volt. A rohadt égbe, hogy szalad az idő? Biztos ezért kavarog a fejem, amikor nyikorgásra késztetem a Kukorgó billentő sokat markolt kilincsét. A francba! Jéghideg.
- Aggyon Isten jó napot! Mindegykinek! - nyitok be, a szerencse zsünnyögő pénzosztójának klattyogásán kívül csendes intézménybe.
- Alá szolgája Kamilka! - biccentek, a TV előtti főhelyet már jó korán kibérlő nemiszoménsemmitcsakhamármuszályegyvegykot-ja felé.
- Ne viccelőgyön maó' valem! Inkább tojja ide azt a dagatt keépit egy BUÉK-puszira. - Lélekrepítőn megkapom.
- Jó szerencsét elvtársag! Hogy van Surmókám? - tisztelem meg a másik sarok főbérlőjét.
- Megszarhatod, maó' alig van fám, Hogy rohadna rá az újév!
- Hogy rohadnának meg ezek a kommonisták! Hány bornyút ellett a tehen Sunnyogikám? - Dalolom a középre szorult pedigamikorénottvoltam-ja felé a legfontosabb sláger szövegét.
- Szakadna le a pofád Te gyerek! Láttam én még a szaros gatyád is! Osztan mért csak emlegeted, mié nem köpsz a szemik közé? Olyan vagy mint a többi! - tisztel vissza illően.
- A legnagyobb együttérzésem a munka nélkül maradtaknak! A szomszédba lehet, hogy játzik egy seprő Tahonya úr! - neki a szerencseosztó berregő mellett a törzshelye, hiszen majdcsakcsurrancseppenvalami-re vár.
- Hö! - jön a megnyugtató válasz.
- Csókolom Lojzácska! Nagykanállal osztották-e a forgalmat az ünnepek alatt?
- Ezektől? Még a pohármosásra valót sem hozza ez a kurva bót! - zeng a legnagyobbráfizetésmamindegymibeisfogaszegényasszonya. - Hozhatom akkor mindenkinek a szokásost kedveském? - várja meg most is biccentésemet, és folytatja a szokásos módon: - Magának meg akkor jöhet a pohár vagy a pikoló?
- Ma tobzódunk! Egy pohárral, ha lenne kedves!
- Hűha! Magáraszakadt a banki automata?
- Hogy mé' nem én jártam arra – csillingel apró mögékerüléssel Kamilka.
- No akkor! Az mond meg te Nagyokos (mondtam én, mindig így kezdődik), hogy honnan a fenébő' jut neked erre is meg arra is – billent mindkét irányba fejével Surmókám.
- Jaj, hát ne okoskodj te lepickefejű! Van oszt' kész! Csak gyöjjön az a lényeg. Így van-e?
- Persze, mer' megdobták a városná', biztos, hogy fogja má' be a pofáját, meg ne írogasson össze-vissza – jön menetrend szerint a Tahonyakontra.
- Legfeljebb a nyugatró' van ennek, pedig már meghalt szegény Dodo is! - síránkozik a női szakasz.
- Lenne az neked is te baromarcú, ha nem hordanád ide az egészet Lojzikához.
- Hozza a túrót! Még a múlt hónapról is van hétszázhuszöt pengő tartozása – durálja pirosra, az amúgy is pirospozsgás arcát a pultmester.
- Ülj maó' le! Mit állsz ott! - mutatja felém koccintásra a frissenjött ingyenpiát Kamilka. - Olvastam ám azta szépet, amit a Mikulaósró' írtá'. Nagyon szép voót a két mese is rolla.
- Milyen Mikulás? Ne habratyoljon már Kamil! Télapó oszt' aztat mindenki érti!
- Nem mindegy az! Van oszt annyi!
- Nekem meg az gyött be nagyon, amit errő' a sportosgyerekrő' írtá. Hogy az miket tud írni? Még abba a nagy szép könyvbe is ott voót a nevi, amit az onokám kapott Karácsonyra. Valami Évsportkönyv.
- Az lóhitty. Az a jány, az! Az oszt igen. Aszongyák iskolaigazgató lett Keszibe'.
- No meg a Ferko is! Hogy a fenébe láttja ez meg, hogy melyik a vadgalamb és melyik meg a gerle?
- Hallgass maó! Mer' rád gyön az a madárinfulenzia, Te. Maó' az Őrhegyen is kinyiffant egy tyúk a mútkor.
- Ki az anyját! Majd ideér az gyorsan. Gyorsabban mint az életszínvonal.
- Mer' a városba' oszt túrják ám a fődet a kommonisták, hogy odaikszelj nekik.
- Eriggy a fenébe! Mer' oszt ti meg le se tojtátok a másik zászlót mikor arró' volt szó! Oszt Te beszész?
- Szarhatjátok! Még a megye legnagyobb kátyúja címet sem tudtuk elnyerni az újságba, mer' kínlódott az a fekete gyerek a fotoaparáttal ide, aztán kínlódott oda, de csak nem tudta az egész utcát egybe lefotografálni. Pedig az elején megkezdődik, oszt csak a végin van a végi.
- Nyugaton maó' biztos azt is le tutták vóna fényképezni, mert azok aztán olyan szegények lehetnek mint a templom egere, hát hallottátok biztos, hogy itt voót az a nagyfőnökjük is a mútkor.
- Itt a nénikéjébe! Hogy koldúshoz gyön az is kérni. Szakadna raó' az ég a fajtájára is.
- Ezt írd meg te Nagyokos!
- Meg azt, hogy addig veszekednek a kolocon ott a tanácson, meg kűdözgetik munka nélkül dógozni egymást, hogy addig összeomlik az iskolánk, nemhogy majd öregek otthona. Hajaj!
- Milyen tanaócs, hol van maó' a tanaócs?
- A lófityilő lesz itt nem öregekotthona. Majd elsíbolják azt is!
- Mer' csak azt tudják!
- Tömik ezek az egymás zsebit!
- Ne talágass maó! Melik hülye tömné a másét'? Eriggy maó!
- Így van-e, Nagyokos?
- Igyá még egyet! - előz meg mindenkit ma Tahonya úr, amikor észleli, hogy az utolsó kortyot is legyűrtem az egész intézményben fellelhető két pohár egyikéből. Hiszen tudja sosem iszom mégegyet, és az következik, hogy:
- Lojzika Drága! Mennyivel jövök?
- Hatszázhetvenöt! De jöjjön legközelebb is. Akkor már kevesebb lesz, mert lejjebb vitték az AFÁ-t. - csinálja az önreklámot. Kicsöngetem a havi penzumot, lerakom az újságot.
- Hogy az Isten Áldja minnyájokat!
- Jöjjön gyakrabban!
- Úgy a'.
- Itt legalább melegben van az ember.
- Meg magával könnyebb még beszélgetni is.
- Szeressük mi magát! Tuggya!

Fejembehúzom a satyeszt, még visszaviszontlátásozok az ajtóból, és még mindig hidegnek érzem ezt a fránya kilincset. Kívülről.

(folytatása következik februárban)

Sorozatom főhősei lehetnének, talán Hacsek és Sajó is, de hol van már az az idő?