Fullextra.hu - A pozitív gondolkodás I. rész

"Ma már elképzelhetetlen, hogy egy legalább nemzetközileg közepesnek számító eredmény megszülethessen a pozitív energiamozgósítás megléte nélkül."

A napokban a Mi a lélek? fórumon jártam. És az ezzel kapcsolatos kuszaságot jelezték az ott felvetődött kérdések, illetve egy új Jézus feltételezett születésével kapcsolatos bele és félremagyarzás során jutott eszembe először a pozitív gondolkodás elmélete. Magam - mint sportvezető, edző - sok időt fordítottam ennek a területnek a megismerésére. Annakidején dolgozatomat is ebből készítettem. Ugyanis ma már elképzelhetetlen, hogy egy legalább nemzetközileg közepesnek számító eredmény megszülethessen a pozitív szellemiség és fizikai öszpontosítás, a pozitív energiamozgósítás megléte nélkül. Ez igaz a sportra, de az élet minden területére is. Enélkül ma már az átlagember sem létezhet. Ezért tartottam fontosnak, hogy itt a Full-magazinban is foglalkozzam a témával. Dolgozatomat magamnak készítettem, de ha bárki ezt a saját területén, dolgozatához, munkájához használni szeretné, én örömmel ajánlom, de kérem előtte keressen meg.

Az ember mindig jobbra, szebbre, többre vágyik. Tátott szájjal, leesett ajakkal ülünk a TV előtt, olvassuk az újságokat, könyveket, hallgatjuk mások sikerét, sikerességét. Sokszor irigykedünk, csorog a nyálunk, hiszen mi is szeretnénk sikeresek, ismertek lenni. Aztán hajlamosak vagyunk különösképpen utána sem nézni, hogy mi is van egy tudományos felfedezés, egy megjelent könyv, lemez, netán egy nagy sportteljesítmény mögött. Tévesen, nagyon egyszerűnek, sértően kivételesnek tartjuk mások előrehaladását. Azt is beleképzeljük, hogy csak nekünk nem sikerül semmi, pedig a realitás talajára lépve rá kell döbbennünk, hogy előttünk sincsenek a tehetségünknek, lehetőségeinknek megfelelő kapuk bezárva. Ehhez azonban a legfontosabb az önismeret. A saját önismeretünk, és nem a másoktól átvett önismeret. A lemásolás, az utánzás. Sajnos ma mégis nagyon sokan ezt tezsik, hiszen minden erre ösztönzi őket. A TV-ben a böfögő show-k kerülnek a központba, a sportban látják, hogy a legjobbak sáros eszközökhöz nyúlnak. Pedig az önismeretünkben el kell jutnunk oda, hogy dadogva nem készülünk színészi pályára… makogó, fals hanggal nem megyünk el az Év hangja kiválasztására… 120 kilóval nem akarunk tornászok lenni…stb. Azonban attól még a magunkhoz mért kiemelkedő területünkön mi is lehetünk jó hosszútávfutók, fülsértő hanggal is jó tornásszá válhatunk, vagy fedezhetjük fel valamely tudományág legújabb csodáját. Ennek egyik alapja a pozitívizmus filozófiája. Elsőként ezzel a témával August Comte francia filozófus foglalkozott a XIX. században.

A két nem egyenrangúsága – eltérő lelki alkatuk miatt – nem lehetséges, teljes mértékben. A nőkben a lelki tényezők vannak túlsúlyban, a férfiban pedig az értelmi tényezők dominálnak, természetesen általánosított formában. Azt is mondhatnánk, hogy ennek megfelelően kisebb munkamegosztás alakul ki egy harmonikus családban. Ezért a gyermeknevelés legfontosabb színtere a család, amelyben az anyák játsszák a legnagyobb szerepet, az intézményes nevelés csupán annak kiegészítője lehet. Az első szakaszban a családi nevelés legfontosabb feladata a gyermek gondozása mellett érzelmi életének kibontakoztatása. Csak a második szakaszban kezdődhet meg az értelmi nevelés alkalomszerű oktatás formájában, ami túlnyomórészt esztétikai jellegű: költészet, ének-zene, rajzolás, mintázás, a képzőművészeti alkotások megismerése. Tehát a gyermek a pozitív gondolkodás és cselekvés alapjait a családban kapja meg. Erre az eredetre vezethető vissza, hogy a pozitivizmus országonként, földrészenként más és más. Óriási mértékben függ a család megélhetési, vagy mondhatnánk azt is, hogy mindenféle körülményétől. Ezek a körülmények viszont függenek a szülők, nagyszülők – előző családból – magukkal hozott értékeitől, gondjaiktól. Ebből is adódik, hogy a pozitivizmus hosszadalmas, sokszor emberöltőket átfogó folyamat. A különbözőséget mindenki könnyen észleli, ha például néhány hetet, hónapot tölt az Egyesült Államokban.
A pubertást követően kezdődik meg az intézményes nevelés-oktatás - továbbra is az anya felügyelete alatt – elsősorban az értelmi képességek fejlesztése útján. Az ifjú ebben a szakaszban kötelező jelleggel látogatja a humanitás templomát, az iskolát, ahol az emberiség elhivatott papjai, tanítók, tanárok – tágabb értelemben – filozófusok nevelik őket. Az újabb hét évig tartó rendszeres iskoláztatás menetét a pozitív tudományok egymásra épültsége szabja meg, hét alapvető elvnek megfelelõen.
Az első, a dogmatikus elv azt jelenti, hogy az egyes tudományokat egymástól való függőségük sorrendjében kell tanítani, hogy a korábban tanult ismeret készítse elő a rákövetkezőt. A második a történetiség elve azt jelenti, hogy az egyes tudományokat kialakulásuk sorrendjében kell tanítani, a régebbiektől haladva az újabbak felé. Természetesen gondot kell fordítani a felkészülésre és pihenésre is. A tudományos képzés mellett továbbra is nagy szerepet szán az esztétikai nevelésnek, és ekkor tanulják a modern nyelveket is.
A legalapvetőbb tudomány, amelynek oktatására hét évet szán, a matematika, melynek főbb ágai a geometria, mechanika, kiegészítése és alkalmazása a csilla-
gászat. A szervetlen világ megismerésének tudományai a fizika és a kémia. Az élő természettel és az emberrel ismerteti meg a növendéket a biológia, amely szoros
kapcsolatban áll az anatómiával és a fiziológiával. Ezt követi a legfontosabb pozitív tudomány, a társadalmi jelenségek törvényeit kutató szociológia. Ezen pozitív tudományok ismerete teszi alkalmassá az ifjút a társadalmi élet végcéljára, a teljesen önzetlen, érdek nélküli emberszeretet szükségességének belátására.
A következő szakaszban pedig előtérbe kerül az önfenntartás, családalapítás, a fajfenntartás, gyermeknevelés, a munka és a munkához való viszony.
Fontos megvizsgálnunk a különféle összefüggéseket, hiszen az elmélet csak úgy érvényesülhet, ha ezek az összefüggések bizonyos egyensúlyt mutatnak.

Olyan világban élünk, amelyben az emberek gondolatai és tettei között mély szakadék tátong. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy az emberek magatartása nem tükrözi hitüket, vagy legalábbis azt a valamit, amit hitüknek vallanak. A szülők gyakran olyan szabályok követését javasolják gyermekeiknek, amelyeket ők maguk nem tartanak be. A tudás és cselekedet ilyen fajta elkülönülése elfogadhatatlan és hamis. Az életmód egyetlen életmódot jelent, s nem kettőt; az olyan ember, akinek cselekedetei nem a gondolatait tükrözik, egyszerre két irányba halad. Ahhoz, hogy értelmes életet éljünk, meg kell tanulnunk egyetlen cél felé irányítani gondoltainkat, beszédünket, cselekedetünket.

A Biblia megtanítja az embereknek, hogyan éljenek értelmes életet. Az értelmes élet harmóniát teremt tudás és magatartás között, s benne minden alkotóelemet – legyen az bármilyen elvont vagy világi – cél és értelem hat át.
Mi az oka, hogy mindenkitől, aki csak körülöttünk van, elvárjuk az állhatatosságot, ugyanakkor azonban saját magatartásunkban megtűrjük azt? Talán ha magunkról van szó, nem vagyunk teljesen őszinték? Vagy talán azért, mert egyszerűen könnyebb számunknak tetszésünk szerint, a következményekkel nem gondolva viselkedni? De tegyük csak fel magunknak a kérdést: hogyan számíthatok békességre, ha az életem megoszlik, amit gondolok, és amit teszek között?
Ha úgy gondoljuk, elégedettek vagyunk, de nincs határozott életcélunk, akkor lehet, hogy ellentétes gondolatok és vágyak irányítanak minket. Ha azonban a Teremtő szemével látnánk az életet, akkor a maguk valóságában látnánk a gondolatokat és a tetteket: ugyanannak a valóságnak a két oldalaként. Amiképpen a könyv gondolatoknak és azoknak a szavaknak az együttese, mely szavak kifejezik ezeket a gondolatokat, életünk ugyanúgy gondolatok és tettek összessége. Ha bevezetjük az örökkévalót az életünkbe, ezzel elismerjük ezt az egységet. Elismerjük, a tudás megtanít minket viselkedni, és hogy viselkedésünk tudásunk megnyilvánulása. Ilyenformán tehát ahhoz, hogy valaki teljes és erényes legyen, el kell sajátítania a tudást és a viselkedést. Sőt, annak bizony fednie kell egymást. Mégpedig úgy, hogy az a valóság talaján álljon, és ne csak a képzelet, az önámítás legyen a háttere.

Test és lélek egysége

De melyik a fontosabb? A bölcsek azt írják egy helyen: „a tudás nagyobb, mert a tudás vezet a tetthez”, másutt viszont azt mondják: „a dolgok lényege nem a tudás, hanem a cselekedet”. A tudás nélküli cselekedet nemcsak irányultság nélküli, hanem veszélyes is lehet. A tudás cselekedet nélkül viszont haszontalan. Hiába tervez az építész évekig, hiába készít vázlatokat, hiába fogad fel munkásokat – ha épületet nem emel, az összes előkészület hiábavaló. A mi anyagi világunkban végső soron a cselekedet számít.
Tudás és cselekedet olyan kapcsolatban áll egymással, mint a test és a lélek. Lélek nélkül a test élettelen volna, test nélkül a lélek még a legjobb szándékait sem volna képes keresztülvinni. Együtt azonban test és lélek egészséges egységet alkot. Hasonlóképp: a tudás vitalitással, irányultsággal és értelemmel hatja át cselekedeteinket.
A gondolat az emberi kifejezés legelvontabb formája, míg a cselekedet a leginkább kézzelfogható. Társadalmunkban az emberek túlnyomó többsége két kategória valamelyikébe sorolható: a gondolkodók vagy a cselekvők közé, a szellemi alkotók és a gyakorlatiasak közé, a naivak és az iskolázottak közé. Az ilyen kettéválás egészségtelen: a teljes embernek, bármilyen magasztosak és briliánsak legyenek is gondolatai, tetté kell azokat formálnia, s még a legegyszerűbb cselekedetet is a tudásnak kell irányítania.
Az oktatásban tehát mind a gondolati, mind a magatartásbeli síkra oda kell figyelnünk. A tanulóknak olyan racionális értékrendet kell elsajátítaniuk, amely befolyásolja a magatartásukat, ugyanakkor azonban meg kell tanulniuk bizonyos magatartásbeli fegyelmet is, ahogyan azt a katonáknak megtanítják, hogyan cselekedjenek veszélyes helyzetekben ösztönösen. A gondolati sík lehetővé teszi a tanulónak, hogy kétkedéssel fogadja a neki tanítottakat, hogy megkérdõjelezze, mielõtt magáévá s magatartása szerves részévé teszi azokat. Mivel a kisgyermektõl nem várható el, hogy a jót a rossztól önállóan megkülönböztesse, addig kell neki a helyes viselkedést tanítani, míg szokásává nem válik. Semleges nevelés nem létezik: a gyermek vagy egészséges szokásokat vesz fel, vagy egészségteleneket. Miután a gondolkodási képessége kifejlődik, meg lehet tanítani neki, milyen érvek állnak az általa tanult értékrend mögött.
„Az élet értékének, a külső világ és a lelki bensőség összhangjának, az egyén és a közösség viszonyának, a kultúra értékeszméjének, a nemzeti és világkultúra kapcsolatának, a történet problémái csupán egyik körét alkotják azoknak a kérdéseknek, melyeket a háborúk hidegebb világából, és az újjáépítés, alkotás öröméből közel hozott hozzánk. Ezek ősrégi, sokszor megvitatott kérdések, de most intenzív élmények avatják őket különösen komolyakká, korszerűkké és kikerülhetetlenekké” – írja Kornis Gyula A filozófia korszerű problémái című művében