Fullextra.hu - Böjt, nagyböjt

Hatalmas bajokat sejtettek a böjt megszegése esetén. Természetesen a szűkös élelmiszerkészletet is megvédte a böjt...

A böjt bibliai, egyházi eredetét, magasztalását mi sem bizonyítja jobban mint a következő két idézet:

„Jézus a Lélek ösztönzésre a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a Sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit, végülis megéhezett. Ekkor a Sátán megszólította:
- Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, váljon kenyérré!
De Jézus ezt felelte:
- Nemcsak kenyérrel él az ember.
Ezután a Sátán felvezette egy hegyre.
- Minden hatalmat és dicsőséget neked adok, ha leborulva imádsz!
Jézus válaszolta:
- Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!
Miután a Sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.”
(Lukács 4,1-13)
„Ez az alapja, hogy az egyház a nagyböjtöt a Sátán, a bűn elleni harc idejének szenteli - azért, hogy lelki, szellemi szabadságunk előtt távlatokat nyisson. A Szeretet (Lélek) vitte Jézust a pusztába, hogy felkészüljön nyilvános működésére, a Szeretet Evangéliumának meghirdetésére. Isten irántunk való végtelen Szeretete fejeződik ki, jelenül meg Jézus szenvedésében. Benne akarja egybeölelni övéit a Szentlélekkel, hogy a Szeretetben éljünk. Amint ő az Atyától jött és az Atyához megy, akarja, hogy mi is, akik az Atyától a bűn által elszakadtunk, Szeretetétől megérintve visszataláljunk hozzá.” (János Pál 1993, saját fordításom lengyelből)
A keresztény egyházak – a helyi és magas rangú papjaikkal, tisztelendőikkel, plébánosaikkal az élen - a keresztút járására hívják a hívőket, hogy saját szenvedésükkel, böjtjükkel, imájukkal - példát mutatva - közelítsék lelküket a szenvedő Jézushoz. Nem azért, hogy vádoljanak, hanem hogy a megváltás reményét megkaphassák, vagyis abba a tökéletes isteni szeretetközösségbe emeljen vissza valamennyiünket, aki - maga a Szentlélek. Ez a Lélek mossa le bűneinket a keresztségben és a bűnbánatban, és ez a Szeretet győzi le bennünk is a halált. Az egyház ezzel az önmegtartóztatásával hatalmas példát ad nekünk egyszerű embereknek is, hogy tudjunk magunktól megvonni eddig legtöbbször csak eltékozolt dolgokat, merjünk lemondani a pillanat fizikai jelenéről sok későbbi igaz – a halált a lehető legtávolabbi jövőbe toló – pillanat javára, s ha mégis bevégeztetik utunk bízhassunk lelkünk bocsánatában, megváltásában. Tulajdonképpen ez a böjt üzenete.

Azonban badarság lenne tőlem, ha csak a saját hitem példázatát írnám le, és nem szólnék a más vallásokról a böjt kacsán. Hiszen magának a böjtnek az eredete is a zsidó néphez vezethető vissza. Úgy háromezer évvel ezelőttre, az Egyiptomban rabszolgáskodó zsidókhoz visznek bennünket az írásos emlékek. Az ő keresztútjukat a pászkajárás jelentette és jelenti ma is. Az egyiptomi fogságból történt szabadulásról minden évben megemlékeznek a zsidók. Ilyenkor ugyanaz az étrend, mint a szabadulás estéjén: kovásztalan kenyér és sült bárány. (Jézus is ilyen vacsorán vett részt, s adta tanítványainak a kenyeret, mint az ő testét, melyet a Szentlélek akarata testesített meg.)

Maga a pászka (Pászka /peszah/ – átvonulás) szó arra utal, ami tizedik csapásként (minden elsőszülött halála) ismerősebb. Az Úr angyala átvonult Egyiptom felett, s minden házban, ahol a bárány vérével nem volt bekenve az ajtófélfa, megölte az elsőszülöttet. Ez viszont már a kis Jézus elleni ámokfutást példázza.

Míg a zsidó és a keresztény vallások közvetlen, időhöz kötött böjtöt tartanak, addig a többi vallás is alapjának tartja az önmegtartóztatást, ezzel is bizonyítva a böjt isteni eredetét, bár nem ennyire időhöz kötötten. Gondoljunk csak bele micsoda tiszteletet ébreszt a benne hívőkben, de még bennünk más hit szerint élőkben is Buddha alapvető tanítása: Az ember végcélja a szenvedélyektől, gond és vágyaktól megszabadulva még e földön elérni a nirvánát. Hogy mit értett Buddha e szó alatt, az még vita tárgya, nemcsak az európai tudósok, de a különböző buddhista felekezetek közt is. A szó maga szánszkritül megsemmisülést, elhamvadást, a mécsnek vagy tűznek elalvását jelenti. Különösképpen példaértékű mindannyiunk számára papjaik egyszerű viselete, élete, mindennapos önmegtartóztatása, a lélek és a fizikai én folyamatos karbantartása. Az ő szinte folyamatos „böjtölésük” eredete, Buddha édesanyjának – Maja-nak – az önmegtartóztatási fogadalmához vezethető vissza.
Ugye milyen érdekes párhuzamok fedezhetők fel az egyes vallások egyező pontjainak keresésénél? Lehet, hogy ez lenne a közös jövő, s nem különbözőségek keresése? A sosem létező felsőbb és alsóbbrendűség hangoztatása mindig a fegyverekhez, az esztelenséghez vezető utat mutatta, és mutatja ma is? Egy levegőt szívunk, egy Földet lakunk be egyre inkább, s ha kezünk, lényünk másként is áll az imára, de rááll. Ezért a közös tolarenciára, önmegtartóztatásra, munkára, mannára is együtt kell rálelnünk. Nekem – hétköznapi palóc embernek – ez a Böjt üzenete, melyet sajnos már csak nyomaiban is alig tartok be.

Különös szokások kapcsolódnak a Nagyböjt idejére. Saját gyüjtésem tapasztalatait osztom meg kedves olvasóimmal.

Érdekes módon a böjt, a nagyböjt előkészületei a Maszkabállal és Farsangzaóroó heéttel kezdődtek. A bál időpontja a Dorottya-nap előtti első vagy esetleg második hétvége. Ezzel a bállal fejeződött be itt kelet-Palócföldön a téli bálidőszak. A párok ekkorra már kialakultak, összemelegedtek. Így a böjti csend alatt a titkos találkozók ideje volt. Ez legtöbbször csak egy házbaköszönésből állt:
- Aggyon Isten Gyula baótyaóm! Beérja-e a Mici kecsko ezt az eíteéletideőt?
- Beérja e’! Csak a szeéna kitarcson addég, mer’ a szembeő’ vaóna eleíg!
- Hogy beérja a szemi Mari neéneém a hurkolaóst (horgolás)?
- Beérja, beérja! Ha meg nem beérja, serdintünk rajt, osztan varrunk egy kicsit, ’la! Igaz Maris! – a házon belül nem illett csak a gazdasszonynak megemlíteni az eladó lányt. Az volt a szokás, hogy ilyenkor még rápillantani sem lehetett a legényre.
- No menek, mer’ gyaorsan seteét lesz! Oszt voóna meé’ munka is. Meg a koca is göthöőskögyik. - No! Isten aóggya kenteket!
- Veigyaózz arra felfele, mer’ a Manyikba’ taón farkast laótott a Josko! Maj’ csak nem eszi a fene erre le! Apaód meg engeggye el a kutyaót, mer’ sose tudnyi ott az Isten haóta megett ’la!
-Maris! Haót szalaggy te jaóny, ne mamlaszkodj maó’! Kíeseérd ki a vendeíget!
Ezt hívták kiskapuzásnak. Ez a talán tíz perc adatott meg a párocskáknak az első időkben. Ilyenkor kiderült gyorsan, hogy mindkét fél akarja-e a kapcsolatot. Itt eshetett meg tán az első igazi csók. Itt beszélték meg a titkos találkákat, bár a lányok nem nagyon mehettek egyedül sehová. Azonban a boltba, mészárszékbe, rokonhoz, templomba menés is jó alkalmat adott a tervezgetéshez, az elkapott pillanathoz. A második-harmadik böjtös pároknál aztán már az is előfordult, hogy éppen a legénynek kellett kísérnie a lányt ezekre a helyekre. Az elsőböjtösöknél általában a Húsvét hozta meg az előlépést ezen a téren.

Ezért is volt különös jelentősége a Maszkabálnak, hiszen ekkor győzte le a jó a rosszat, melyet az Ijesztőzés szokása jelképezett. Ennek végére tisztult le a párocskák helyi térképe. A böjt alatt aztán kiderül majd, van-e esély, vagy ellenvetés a párral kapcsolatban. A maszka, az álarc ugyan eltakarta a bálban az arcokat, mégis azt a célt szolgálta, hogy nehezített körülmények között is fel tudják ismerni leendő párjukat. Persze már jó előre ki is beszélték egymásnak a titkot, nehogy valami keveredés legyen. A még szabad lányok, legények pedig már legtöbbször csak egymás között kereshették a párjukat. A nyolcadikos lányok ekkor mehettek először a felnőtt bálba, erősen szigorított gardírral. 10 órakor aztán megjelent az iskolai szigor és ellenőrizte, hogy hazamentek-e az első bálozók, hiszen csak eddig maradhattak. A legények már alig várták ezt a két órát, mert itt aztán a legkisebb kézszorítás is sokat jelentett. Ilyenkor nagy jelentősége volt a leselkedő székeknek. Ott már ment az összeboronálás, kétkedés:
- Szeép ez a' Angyal jaóny! Laódde! Tisztaóra összeillenek!
- A Janko fia se kutya! Maó’ fel is szabadult! A gyaórba doógozik. Aszongyaók!
Majd:
- Mit akar e’ azzal a legeénnyel? Oljanok mint Zoro meg Huro!
- Örzsi a hibaós! Az akarja ’la!
- Majd a saómli megolgya! Voót maó’ iljen! Oszt el vannak! Igaz-e!
- A’ lenne a leényeg, hogy egy hoúron pendüljenek! Ne szeétfele húzzaók a szekeret!

Aztán a Húsvéti bál és többi az iskola végéig hasonlóképpen zajlott. Ebből adódtak a kisebb csetepaték is, mert szegény lányok még nem tudták maguk sem, hogy ki tetszene nekik, így legtöbbször több kezet is megszorítottak (vagy egyet sem). A kisebb kalamajka abból állt, hogy sorban álltak a legények, és egy fordulat után már kérték is újra le a kislányt. Gyorsan elfogyott a türelem, egy-két pofon is csattant, de leginkább már olyankor, amikor hazament a kiszemelt. Addigra ugyanis, kicsit túlcsordultak a szabad legények. Ez a rendszer nem szerette az idegen, más faluból jött legényeket. Érdekes módon ilyen esetekben még a korábbi ellenségek is összefogtak ellenük. Ugyanilyen rossz szemmel fogadta őket a gardír-oldal is. Mégis mindig voltak. Megfigyeltem, hogy az idősebb, esetleg pártás, csúnyácska, rosszabb családi hátterű lányokat, asszonyokat viszont legtöbbször ezek a legények forgatták meg. Ilyenkor csak a pletyka indult be, de nem volt különösebb irigykedés. Ezzel ellentétben az idegen lányokat körülrajongták a szabad legények, de a leselkedő szék gyorsan rájuk sütötte, hogy “Gyorsan fehajítsa ez a faraót! Me’laódd! Ennek is akkora valaga lehet maó', mint a Budavőggy. Nem kellett a' senkinek Szeleén se, azeé' koslat (jár) mindenfele”. Azt hiszem féltették, hogy a jobbvágású, jobb családbeli, dolgos legény elkerüljön a faluból.

A böjtöt a természet és a szükség nagyon szigorúra alakította felénk. Még a nehéz fizikai munkán lévő öntők, kovácsok, bányászok is betartották. Munkába egy-két almát, körtét, üres kenyeret vittek, aztán esetleg sajt, vaj, túró, lekvár kerülhetett rá. Megvoltak az otthoni ételei is az időszaknak: derelye, herőce, palóc tócsni, zagyvai ganca, laska, molnár-kalács, krumplihaluska, rántott leves, zöldséglevesek, káposztás gombaleves, macsánka, a különféle tészták, sütemények (Ezek közül is többnek sikerült megmentenem a receptjét, melyet a receptek közt zömével olvashattok). Aztán a jóféle apoka-pincékben (apoka = homokkő) tárolt télálló gyümölcsök, alma, körte illetve az aszalt gyümölcsök. Az aszálást, mint tartósító eljárást már őseink is ismerték. Felénk elsősorban szilvát és vadkörtét aszaltak. Ez abból állt, hogy nyáron a az erős napsütésben elpárologtatták belőle a nedvességet. Böjt idején pedig – felfőzéssel – visszaalakították, ami hasonlított a befőtthöz, mégis sokkal különlegesebb íze volt az így tartósított gyümölcsnek. Persze – úgy magában – szárazon is finom volt a rágogatása. Azonban még ezeknél az ételeknél is önmegtartóztatók voltak a zagyvaiak. Hatalmas bajokat sejtettek a böjt megszegése esetén. Természetesen a szűkös élelmiszerkészletet is megvédte a böjt, és a téli mozgáshiány kilóin is könnyen túladtak így az emberek, felkészülve a tavaszi, nyári munkákra..

A böjtről, a böjti ételekről, szokásokról – általában
A Farsang végén Konc király és Cibere vajda versengésének idejét éltük a magyar népszokásokban. Konc király, a farsang megtestesítője kerekedett egy ideig felül. Húst ettünk hússal – ha tehettük, s odamondogattunk a fogyókúrának, a böjtnek. Álarcot öltöttünk, szabad volt a tánc, a titkolódzás, a maskara alatt arcunk vidáman bujdosott. Aztán eltemettük végül Konc királlyal a telet, Cibere vajda győzött, elhozta nekünk a farsang végét, hogy maskaráinkat letegyük. A földeken elolvadt a hó, a hó álarcába bújt természet igazi arcát mutatja már. Elérkezett a nagytakarítás.

A “böjt” szónak több, főként a böjti időszakhoz kapcsolódó jelentése is van. Érthetünk alatta étkezési megszorításokat, csökkentett táplálkozást, a hústól való tartózkodást, sőt koplalást, éhezést is. Nem ismeretlenek számunkra ezek a kifejezések sem: "meglesz ennek még a böjtje", ha valami vétség miatt szenvedés vár az elkövetőre; vagy: "hosszú böjtje lesz még ennek", amikor a nagy jólét, bőség után ínséges napok következnek. Vannak böjti ételek, ismerjük a viharos böjti szeleket, de hallottunk még böjti boszorkányról is, aki nem más, mint egyes vidékeken az úgynevezett téltemetéskor elégetett szalmabábu. A böjti hetekben az egyház hagyománya szerint tilos a mulatozás, lejárt a báli szezon, vége van a farsangnak; házasságkötéseket s a vele járó lakodalmakat is ritkán szokás böjtben tartani. Böjtnek nevezzük azt az idöszakot, amely Hamvazószerdától Húsvétvasárnapig tart. Ez a hónap nem a vigadozás, örvendezés, hanem a befelé fordulás, a lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, vagyis a lelki megtisztulás időszaka. Mert mindennek rendelt ideje van.
A lelki megújulást különböző étkezési megszorítások is segítik. A mértékletesség, az étvágy féken tartása kiegészíti a lelkigyakorlatot. A böjti étkezési szokások vidékenként, sőt családonként is eltérőek lehetnek. Egyes napokon, elsősorban Nagypénteken általános volt, de még most is gyakori az egész vagy félnapos böjtölés, a hús mellőzése; ezeken kívül van léböjt és gyümölcs-nap is, amikor csak folyadékból, illetve gyümölcsből áll a napi táplálkozás.
Hasonlóság egyezőség van az általános magyar és palóc étrendben, böjt idején. Csak éppen a névben illetve a receptben voltak kisebb nagyobb eltérések. Például: Tócsni = krumplilángos (az utóbbiba zöldséget is raktak, de a többi alkotórész szinte ugyanaz), puliszka – görhe, angyalbögyölő = núdli, haluska = sztrapacska. Azért különbözőségek is akadtak, mert míg például az Alföldön és Erdélyben a kukorica ételek, sütemények domináltak, felénk a krumpliból készültek voltak túsúlyban. Az Alföldön kukoricából erjesztettek pálinkát (lófingató volt a neve. Köszi Bogumil.), a Nyírségben almából, addig nálunk és a Dunántúlona szilva és a vadkörtéből készült a hegy ereje, amit – találóan – tökrázatónak is hívtak. Egyben azonban nem volt különbség: A böjt tisztelete.

A böjt tehát a következő nagy ünnepre, a Húsvétra való várakozás és testi-lelki felkészülés ideje. (A böjtutó és a barkaszentelés szokásait majd egy külön írásom fogja tartalmazni.)