Mézespálinka
Dátum: Január 07, szerda, 14:19:19
Téma: Kultura


Kicsit elkéstem ezzel a kis irásommal, hiszen elmúltak a karácsonyi ünnepek, itt a Vízkereszt, a karácsonyfák díszei is lassan dobozba kerülnek.Az asztalon ott áll még a kis zsebbevaló üveg, de a mézespálinkának már csak az utolsó cseppjei szédelegnek benne.


Mézespálinka? Bizony régi szokás volt a mi falunkban a készítése. Legalább olyan fontos, mint mondjuk a lucaszék! Karácsony napján kezdődött és az új évig kitöltötte a valamirevaló férfiember szabadidejét.

Karácsonykor megtöltöttük az üveget pálinkával, persze csurig, így mindjárt le is kellett kortyolni belőle egy keveset, hogy a méz beleférjen.

Mennyi méz? Amúgy gondolom formán. Ezután az üveget jól fel kellett rázni, hogy elkeveredjen! De nem ám csak egyszer, hanem minden nap. Természetesen a kóstolás is napi feladat volt, mint ahogyan a pálinka, vagy a méz további adagolása is, az ízlelés alapján. Az csak természetes, hogy a jól sikerült keverékkel a barátokat, sógorokat, komákat is meg kellett ismertetni, akik maguk is előálltak saját alkotásukkal.

Szép szokás volt ez a karácsonyi és az újévi ünnepek között. Időtöltés, tapasztalat szerzése ismerőseink jó "izléséről" pontosabban izlelési képességérôl, másrészt, hogy ne legyünk láb alatt, amikor a fehérnép bôszen végzi az ünnep maradványainak eltakarítását, és az újévi felkészülést.

A mézes pálinka készítése arra is jó ürügy volt, hogy ismerôseinket felkereshessük, akik szintén készítettek mézes pálinkát és közösen birálgattuk, tanácsainkkal segítettük készítményeik minôségének javítását. Ezt csak további ízlelgetéssel, kóstolgatással lehetett elérni, hát e célból meg kellett kóstolgatni a szomszéd készítményét is, és a miénket is meg kellett kóstoltatni, hogy másnapra egy kis pálinka hozzáadásával, vagy méz pótlásával tudjunk rajta "segiteni", melyet aztán a következő napon ismét ellenôrzés alá lehetett venni, arról is meg kellett győződni, hogy a szomszéd is megfelelôen végezte-e el a tanácsolt beavatkozást.
Persze közbe meg vitattuk a világ dolgait, megfelelô mennyiségű készítmény ellenôrzése után még a világ megváltásának esélye is megnövekedett s hogy mégis mindmáig olyan a világ, amilyen, az csakis a meg nem felelelô  pálinka-méz arányra vezethetô vissza.

Most már hiába! Vízkereszttel befejeződött a mézespálinka ideje.

Várni kell a Következő Karácsonyt!






Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=18