Fullextra.hu - HP faktor

Mert a szőkék is megérdemlik, avagy a K. B. Rottring féle szépírógép effektus.

Még az elején sietnék leszögezni, hogy igenis én is olvastam (van amelyiket többször), és még csak az irígység sem beszél belőlem. Én már voltam szőke.

Egészen kellemes gyermekmesének készült. De tényleg. Az, hogy hét része lesz, úgy gondoltam nem akadályoz semmiben, csak egy pozitív adalék, hiszen Mary Poppins kalandjainak is három könyvön keresztül örülhettem még annak idején, biztos szívesen olvastam volna még négyet abból is.
Aztán a második könyvnél jöttek az első galibák: biztos a fordító, vagy a kiadó hibájából, ugyanis Hóborc, a kopogószellem nevét egy helyütt angolul hagyták (legalább tíz percnyi töprengést okozva nekem ezzel, mire kitaláltam, kire is gondolhatnak). A harmadik kötettel sem volt úgy nagyjából semmi baj, viszont a negyedikkel már annál több. Elsőnek ott volt például a vastagsága. Ezt már nem lehetett csak úgy feltűnés mentesen olvasni az órák alatt, hiszen nemhogy a füzet alatt, de még a pad alatt is bajosan fért el. Aztán a Weasley ház híres órája is valahogy egészen másképp nézett ki, másképp működött, mint ahogyan azt előzőleg volt szerencsénk olvasni. Az ötödik könyv - szerintem - némileg már megsínylette azt a tényt, miszerint elkészültek a történet előző részeiből a filmek, ugyanis meg kellett tudnom, hogy Angelina és Lee is sötétbőrű, holott az írónő ezt előzőleg elfelejtette velünk közölni. A magam részéről sajnos így jártam még néhány szereplővel, akiket nem írt le elég pontosan Rottring kisasszony, illetve, nem tartott annyira fontosnak, hiszen még bármilyen kinézetű színész játszhatta. A jelenetek már a negyedik kötettől kezdve eléggé forgatókönyv gyanúsnak tűntek a számomra - a látványterv, a kidolgozás nem hagy elég teret az egyéni fantáziák kibontakozásának. Végül, de nem utolsósorban, itt van a hatodik regény. Így elöljáróban annyit, hogy a hatszáztizenhetedik oldal egy különálló lap.
Valószínűleg még felfedhetném a kiadó és a fordítók több látható hiányosságát is, de ennek nézzen mindenki maga utána.

Micimackó és társai lélekelemző tanulmánya után láthattuk, hogy a gyermekmesék szereplői nem mindig azok a kiegyensúlyozott normális lények, akiknek épp képzeltük őket.
Talán az írónő Hermónia iránti elnéző és már-már túlzott szimpátiája nem a tudálékos strébereknek szól kifejezetten, csak az írőnő fiatalkori személyiségének, Henry sorsa és jelleme pedig annak az eszményképnek, ami ő szeretne lenne, egyszersmind amit a saját fia elé állít követendő példaként. Lehet, hogy a könyvbeli Ron, Rottring férjének "kicsinyített" mása tenyérbemászó esetlenségével, és itt-ott feltűnő csajozási hajlamával. Mr és Mrs Weasley az ideális mintaszülők, ezzel ellenben Petúnia és Vernon a kivételező gonoszok, ezt a logikát követve minden, ami mugli ostoba, elmaradott a varázslótársadalom fennségével, egyszerűségével szembeállítva. Nem biztos, de még annak is megvan az esélye, hogy Vonnegut nagyúr (by enigma) fiatalkori észvesztő jóképűségét azért lehet olvasni minden egyes idevonatkozó mondatban, mert az írónő netalán az abszolút gonoszhoz vonzódik - óvatos tippem szerint a nők viszonylag nagy számával együtt. Erre utal a negyedik rész megfilmesített szereposztása is, melyben a főgonoszt Ralph Fiennes személyesíti meg. (Aki a legtöbb női lap szerint egy "nagyon jó pasi".)
Teszem hozzá, ez így mind nem is lenne éppenséggel baj, mert ettől legalább kap valami minimális személyes színezetet a történet, valamit amitől emberi lesz a sok plágiumgyanús részlet mellett.

Itt szeretném megmagyarázni a fentebb szereplő szót. A szépírógép Roald Dahl egy meghökkentő meséjének a címe. A szerkezet egy olyan gép, amely nagyjából úgy nézhet ki, mint a filmezés elég korai űrhajói, tele mindenféle karokkal, kerekekkel, csapokkal, pedálokkal és kösöntyűkkel, melyek mind más célt szolgálnak. Működése kicsit sem egyszerű. Attól függően, hogy milyen stílust állít be rajta az ember művésze, alkothat tudományos cikket, verset, romantikus regényt - netalán mesét, fantázia szülte történetet -, a különböző adagoló alkalmatosságokkal (úgymint karok, kerekek, csapok, pedálok, egyéb kösöntyűk) pedig az iromány szenvedélyességét, tudományosságát, erotikus kisugárzását, absztraktságát lehet állítgatni. A gép a történetben természetesen kiszorít minden egyes valódi írót, alkotót az irodalmi életből, aki a betűk művészetéből él.
Volt szerencsém olvasni a HP sorozat farvizén beevezett könyvek egyikét-másikát (Időnyerő, Bradley a rosszcsont, az Animus kiadó gondozásában rengeteg hasonló jelent meg), aminek következtében sajnos arra a következtetésre jutottam, hogy Rottring kisasszony valóban művészi a maga nemében, ugyanis míg Henrynek és társainak kalandjai csupán sablonosak, a többi egy az egyben azt a hatást keltik számomra, mintha tanulmányok lennének, sablonok sablonjai, melyet nem is élő ember, hanem egy gép készített el számunkra. Vagy inkább talán az ezekből a művekből befolyó pénz számára.
De legalább olvasnak a mai fiatalok is. Igen, mind ezen a véleményen vagyunk.
Nem baj, ha Henryt olvasnak, mondják azok, akik értenek hozzá, olyan, mint - egy igen távol álló példával élve - a marihuána, mely mint tudjuk a hasis előfutára... mint a könnyű drogok, melyek a nehezebb fajtából valók kapui.
Nem is lenne baj, ha Henry kalandjai után valóban mondjuk a Háború és békével folytatnák olvasmányaik sorát gyermekeink, vagy legalább Alice csodaországi élményeivel, de sajnos úgy néz ki, hogy az Animus kiadó nem viccből reklámozza és jelenteti meg más könyveit is, azokat valóban veszik, olvassák.