Fullextra.hu - Egy nap a lillehammeri olimpián IV. rész

Mínusz 30 fok a hó, a levegő pedig mínusz 29, melyet a hatalmas épület homlokzatára szerelt mindentudó tábla közöl.

Itt fenn – Birkeberneren és a Mervan folyócska közötti óriási fenyőerdő közepén – hatalmas sícentrumot építettek ki az olimpiára. Tökéletes és különálló pályákat vágtak a rengetegben a sífutóknak és biatlonosoknak Pontosan kiszámítva a pálya emelkedési szintlehetőségeinek megfelelően. A sífutásban és a biatlonban ugyanis, ha 100 métert halad szintben a pálya lefelé, előbb utóbb ugyanannyit kell felfelé is menni, lévén hogy körönként (csak a nevében kör) több alkalommal is áthalad a stadionon. Ez a kiépített lelátóból, a rajt és célhelyből, sajtó és konferencia-központból, és egyéb kiszolgálóhelyiségekből áll. Külön-külön a két sportágnak, úgy hogy 25-25 ezer néző követheti a versenyeket az ide épített lelátókról. Persze a pálya több pontján is kialakítottak lelátókat. Azonban az érdeklődés minden képzeletet felülmúlt, és a pálya teljes hosszában – mindkét oldalon – ellepték a nézők a környéket a versenyen. Persze a biatloncentrumhoz még tartozott a lőtér is, amely úgy helyezkedett el, hogy az egész stadionból betávcsövezhető legyen, de a jobb helyekről szabad szemmel is lehessen követni az eseményeket.

Szépen haladok az ellenőrzőpontokon... Az akkreditáció remekül üzemel. Amikor beléptem az edzők, kisegítők kapuján: első pont... Beljebb haladok. Itt már csak edzők, versenyzők és a zsűri haladhat tovább: második pont... Bekanyarodok a parafinozó felé: harmadik pont... Bemegyek az épületbe: negyedik pont. Minden alkalommal ellenőrzik a fényképes nyakba akasztósomat. Már megszoktam. Lényegében ez garantálja, hogy a „munkaterületen” ne sétafikáljanak kívülállók.

A hóban látom Susi hóhőmérőjét. Minden reggel megnézem, s csak azután megyek át az épület ellenőrzőpontján. Mínusz 30 fok a hó, a levegő pedig mínusz 29, melyet a hatalmas épület homlokzatára szerelt mindentudó tábla közöl. A pálya leghidegebb pontján a szonda 34 fokos levegőt, 97,2 %-os páratartalmat, 32 fokos havat jelez. A legmelegebb pont itt lehet az épület közelében. Letépem az információs csíkot, amin egy órára visszamenőleg, illetve az előző napihoz viszonyítva van táblázatolva minden a parafinozáshoz legfontosabb adat. Ballagok a nagyjából negyven nemzeti parafinozó helyiség között. Óriási lázas munka folyik. Minden csapat szeretné a legjobban szaladó lecet adni a versenyzőknek... Éppen az egyik finn cég boxánál haladok, amikor feltűnik Yukka a vantaai sízők volt parafinmestere. Egy éve már a neves cég boszorkánykonyháját is vezeti. Igen boszorkánykonyha, hiszen a felkészülés, pillanatnyi körülmények között az sem mindegy (sőt!), hogy egy kinek csúszik jobban a lece. A szokásos üdvözlés keretein belül, meghúzza a RAVASZLYUKI BÜDÖS-et tartalmazó flaskát, miközben egy zacskót csúsztat a kezembe. A cég tuti-ajánlata van benne, megspékelve az adott parafinokkal. Testvérek között is nagyjából úgy százezer forint értékben... Hja! Hogy így könnyű! Persze, de nem véletlenül spájzoltam be rendesen téliszalámiból, palóc és matyó terítőből, no meg a lélekmelegítőből. Meg”kítosz”ozom. Minden ismerőshöz beköszönök, mert hiszen szinte a legvégén van a mi helyiségünk.

Susi és Jani homloka már verejtékes a melótól. Úgy magamban azért nagyon örülök, hogy sikerült kiharcolni a parafinmester kiküldetését is. Nagy könnyebbség ez.
- Jó reggeli pihentetést! Emberek!
- Ne marháskodj Laco bá'!
- Már egy órája sít pucolok, majd föl az egyes és kettes variáció!
- Eheted Susi, ha még az utolsótól is 2 méterre ment a teszt-pályán.
- Jól van no. Látod hogy újra lekapartam az 50 makit a szemétbe. Nem baj most kipróbáljuk a Yukkáét.
- Kaptál tőle? - kérdezem.
- Persze, bár én úgy gondoltam, hogy a gyorsító előtt még egy kis sárgát is teszek bele.
Mindegy csak menne, de hát az sokkal melegebb hóra való! - aggályoskodik Jani, aki a saját németcéges variációján dolgozik, mit egy igazi zenész.

Alapfogalmak:

Síléc, parafinozás, tesztpálya: Alapból kétféle, esetleg ritkábban háromféle hóra készítenek a cégek sífutó lecet, hiszen a biatlonisták is ezzel futnak. A különbség annyi, hogy még a puska súlyát is beleszámítják a sí kialakításába. Azonban ez a léc nem igazán menne a havon szűzen, talán még bele is sülne, s ki sem lehetne emelni onnét nem még 20 kilcsit futni vele. Ezért különféle hó-hőfokoknak, páratartalomnak megfelelően kell azt a lécre felvinni. A lecet először megtisztítja egy satuszerű asztalon a mester. Lehúzza róla az elhasználódott régi réteget, kijavítja a karcolásokat. Aztán egy alapparafint vasal rá (a használati utasításnak megfelelő hófokú speciális vasalóval), hagyja lehűlni és utána tizedmilliméterre lesimítja azt speciális eszközök segítségével. Erre kerül az éppen esedékes napi parafinkeverék. Ezt szintén rávasalja, majd néhány tized-század milliméterig lehúzva teszi futásra alkalmassá. Ezzel már lehet futni a pályán. Azonban előtte egy teszt-pályán próbálja ki azt a versenyző. Ez abból áll, hogy egy nagyjából futballpályányi enyhén lejtős területen minden nemzetnek egy pár sínyomot készítenek. A nemzetek ide szerelik fel a fotocellás berendezéseiket és mérik a síléc összehasonlító gyorsaságát. Ez nagyon fontos mozzanata a versenynek. Sok minden itt dől el, hiszen ha ezen a rövid szakaszon 1-2 ezreddel gyorsabb az egyik felvitt keverék az a pálya teljes hosszára kiszámítva, másodperceket, perceket is jelenthet. Ha nem felel meg az saját elvárásoknak, akkor kezdődik minden elölről... 50 márka (német) le és fel. Aztán amikor elérkezik a közel jó megoldás, akkor még egy bizonyos gyorsító por kerül a lécre a versenyen. Ez sem egy filléres dolog. Ez viszonylag gyorsan kopik le, de nagyon jól segíti a rajt utáni pillanatokat. Ez csak néhány éves találmány. Mi magyarok sokáig kullogtunk a nagy parafinmesterek nyomában. Mára elmondhatjuk, hogy bár néha vannak pénzügyi hiányosságok, mégis az egyik legjobb lecet hozza versenyről-versenyre Susi, a parafinmesterünk.

Végeznek a következő garnitúra léccel. Bekapcsolom nekik az egyik rádiót, és elindulnak a teszt-pályára. A másikon is beállítom a frekvenciát, hogy Tibor (csapatvezetőnk) is hallhassa majd beszélgetéseinket. Ezt otthagyom a parafinszobában, hogy mikor megérkezik magához vehesse. Vállamra veszem a lőtéri távcsövet, hátamra a szerszámos hátizsákomat, benne a lőszerrel, rádiómmal, és elindulok az ötös ellenőrzőponthoz. Itt már csak edzők és csapatvezetők léphetnek be. Ezt még két helyen erősíti meg a szigor, egyszer a nézőtéri alagút egyszer pedig a pálya alatti alagút előtt. Ezután már csak az edzői területre lépés van hátra. Minden edzésre, versenyre nemzetenként új lőállást sorsolnak a belövésre. E mögé helyezem le harcálláspontomat.

Alapfogalmak:

Lőtér, lövészet, fegyver, lőszer: A sport a béke követe. A sportban használt fegyverek a létfenntartáshoz kötődésüket, szükségszerűségét szimbolizálják, s a béke fegyverei. Ezért fordulhat elő, hogy a legnehezebb időkben is – az előírások betartása mellett – szabadon vihettük felszereléseinket, bármely országba. A biatlonban 50 méterre kell eltalálni fekvő testhelyzetben egy 40 milliméteres, álló-testhelyzetben egy 100 milliméteres korongot. A találatot egy elektronikus rendszer jelzi és úgy közvetíti le a versenyző és a nézők felé, hogy a fekete 100 milliméteres kört egy fehér lappal eltakarja. Ha nem talál, marad a fekete korong. A fennmaradó korongokért aztán kétféle büntetés a következmény: egyik versenyszámban egy perccel növeli egy hiba a futóidőt, míg a másiknál egy erre a célra kialakított büntetőkörön kell leróni a hibaszám szerint kört, ami szintén kemény hátrányt jelen. Így hozza össze a végeredmény sífutó és lövészeredményt. A fegyver egy speciálisan kialakított kiskaliberű 5,6 mm-es sportfegyver, melyet a versenyző a verseny teljes hosszában a hátán visz. Tárakban kerül elhelyezésre az alkalmankénti 5-5 lőszer, melyet egy-egy lőtérre érkezéskor célzott lövésekkel ad le az általa kiválasztott lőállás táblájára. Próbalövéseket a kijelölt helyen a verseny előtt van lehetőség leadni. Ezek papírra történnek, amelyek mérete, színe mindenben egyezik a versenykörülmények között használatos vastáblákra. Ezek alatt a próbalövések alatt állítjuk be a fegyvereket az adott nap és szélviszonyoknak megfelelően. Ezután már csak korlátozott lehetőség van ezek módosítására, hiszen például a lőtér előtt és után kijelölt helyig tilos információt adni a versenyzőnek. Erre szolgál a rádiókapcsolat. Az időközben felmerülő változásoknak megfelelően ide jelzi a lövészedző, hogy ki mennyit, hová tekerjen még a célzó berendezésen. Ezt általában olyan helyre szoktuk telepíteni, ahol van lehetőség a bekiabálásra.

Az elsők között regisztrálok az edzésre kiérkező csapatok között. A lőtér vezetőbíró megjelöli a demonstrációs táblán, hogy a magyarok edzeni fognak. Aztán persze sorban érkeznek a többiek is. Feltérképezem a helyzetet. A nyolcas belövő a miénk. A rádió megszólal:
- Mindjárt indulok Laco bá! - hallatszik Jani hangja, aki egyedül vívta ki a fiúk közül az olimpiai részvételt a kvalifikációs versenyeken.
- Oké! Minden rendben. Tibiék megjöttek már?
- Igen. Már elindult a lőtérre.
- Milyen lett a sí?
- Hú! Szuper! Letettem a németeket, és az oroszokat is.
- Az nem rossz. Gyere!
Közben megérkezik Holéczi Tibi, aki főtitkárunk, vezetőnk, mindenesünk. Ő lesz majd a holnapi versenyen a kapcsolat a lőtér utáni lejtő közepén.
- Mi a helyzet?
- Pocsék! Bea agyonfázta magát tegnap. Kellett neki lesiklóverseny. Csupa takony.
- Aztán lázas is.
- Hát persze, még edzeni sem engedi a doki.
- A francba! Még jó, hogy csak egyedül ment. Kúrálni kell rendesen.
- Éppen a saját lányom legyen ilyen buta! Hihetetlen!
- Gyógyszert?
- Kap valamit! Zsolt folyamatosan figyeli.
- Bejelentettétek a gyógyszereit? Nehogy azon bukjunk el.
- Igen, leadta.
- Bigyó?
- Változatlan maga alatt van.
- Velem sem igazán beszél!
- Hogy lesz ebből váltó?
- Ne is mond!
Közben megérkezik Jani, aki egyébként Panyik János, az egyke fiúnk, hiszen a többiek nem érték el a limitet a világversenyeken.
- Megjöttem.
- No akkor: megyünk egy kört, bemelegítésnek! Aztán a rövid körön belövünk. Melyik lőszerrel gondolod?
- Mindegy.
- Dehogy mindegy, szerintem a magasabb sorszámúval menjünk. Azt gyorsabbnak véltem, és talán a hideget is jobban bírja – beszéljük meg a teendőket, míg közben betáraz. - Fegyverrel akarsz bemelegíteni?
- Szerintem nem, majd inkább a végén mennék még fegyverrel.
- Persze azért kérdeztem. Az lenne fontos, hogy majd az első fekvőre a holnapi idő szerint érkezz, mert addigra odébb viszi a Nap egy kicsit a szórást jobbra le. Így majd sejthetjük lesz-e nagyobb eltérés.
- Ok. Akkor indulok.
- Rendben. A zöldön menj.
- Igen – hallatszik még visszajelzése. Könnyű vele dolgozni. Nem egy sírós típus. Saját magát is képes hajtani. Megnézem az órám. Bár nem időre megyünk azért jó tudni, hogy 12-13 percen belül itt kell lennie.

Gyönyörű a napsütés. Kicsit felé fordulok és kigombolok néhány réteget. Már elmúlt kilenc és éppen most kandikált elő a lelátó közepe felett. Nincs nagy ereje. Nem bírja legyőzni a több mint 25-öt. A szokásos csillámok most is ott poroszkálnak a levegőben. Csillogásukkal milliófelé osztva az alacsonyan ívelő nap poroszkálását. Erre nagyon érdekes jelenség ez. A hatalmas páratartalom kicsapódik a levegőben, különleges csillámport hint a levegőbe. Verset írok. Fejben.

Birkeberneren

Huszon ház, s a két stadion,
Edzői verejtékem kopogásához kötve,
Reggelentől – a szürke estig,
Ennyi, mire cserélem – ideig –
Medves-fennsíkom.
Ő majd csak mesémből tudja meg,
Hogy fagyos testvére - a legek versenyére,
Százezreket leng körbe – ízig,
Mint puskájukkal, sível – bőerővel –
Csillogásról döntenek.

Norvégia, Lillehammer 1994. február

Feleszmélek, a kicsit otthonjárásból. Rápillantok a stopperre. Rövidesen jön. Igen megjelenik a stadion végén.
- Híj Laco bá' Borzalmas hideg van a pálya végén.
- Van tökvédőd?
- Persze – közben már korcsolyázik is a lőállásba. Kényelmes helyzetünk van. A nagyobb csapatoknak nehezebb a dolguk, hiszen 5-6 versenyzővel kell belőniük. Közben befejezte az öt lövést, és kérdőn csúszik felém.
- Janikám, nem sokat ment el tegnap óta. Négyet balra és kettőt fel. Nem kéne ennyit, de tudod a fény még visz rajta.
- Jó! Akkor beindulok még néhány kis körön.
- Igen. Majd egy papírlapot akkor hagyunk még 10.20-ra, mert 11-es vagy az öt és fél perc és a kör kb. 12. Tehát holnap is akkor érsz ide. Meglátjuk mennyit vitt odébb.

Ezek már igen kis köröcskék. Éppen csak a stadiont és a lőtér előtti emelkedőt foglalják. Innét elég gyorsan pörög a dolog. Újabb ötlövési.
- Nem kell csavarnunk. Menj egy keményebbet.
- Aha.
Ismét lövés.
- Ugye mondtam. Még kell 3-at fel, kettőt balra. Erre holnap is figyelnünk kell.
- Igen. Jól kiszámolta Laco bá'! Csak szél ne legyen.
- Reméljük.
Újabb kör.
- Jó lesz.
S még egy.
- Semmi gond. Egy pici szórást lőttél, szinte középre. Egy van talán egy centire fent.
- Igen éreztem. A harmadik volt.
- Az. Jól van. Akkor menjünk egy nagyobb kört, hogy éppen 10.20-ra érj ide, tehát 3 perc múlva indulj.
- Rendben – közben a keze jár, amíg a nagymenőket kémleli szeme sarkán, és vakon tárazza a lőszert.
Pontosan ki van ez számolva. Nem lehet itt hajcsi-hajcsizni, mert odafagy az ember. Időre érkezik. 10.19.
- Janikám. Nem lesz itt gond. Még kettőt megyünk fel és kettőt balra. Ezt már holnap eleve rászámoljuk.
- Igen. Laco bá' tudja!
- No menjünk akkor még gyorsakat. Hány sorozatot akarsz! Egy négyest, aztán a levezetés.
Rendben.

Takarékos az északi ember. Edzéseken még nem az elektronika mozgatja a táblákat, hanem mi edzők húzzuk fel a bukókat (a vastábla mozgó része, ami találatkor hátrabukik és egy fehér lemezt emel a találat helyére. Jól ment az edzés. Egy hoztunk. Ezzel elégedettek lennénk holnap is. Már újra a parafinozó felé ballagok. Lerázok két újságírót, bemutatom alkalmanként a kártyámat, és végre lerendezhetem a pisi-misimet is.

/Folytatása következik/