Lázadó korszak, avagy közbátorság ellenszélben
Dátum: Március 14, kedd, 14:48:20
Téma: Életünk napjaink
 |
Március 15. zárkörű ünneplése a hetvenes évek elején. |
A hetvenes évek elején a fényes szellők ötvenes évekbeli nagy nemzedéke után, visszaszorítva minden pozicíótól, izmosodni kezdett a Nagy Generáció, a késői Ratkó-korszak nemzedéke, akik nagy része másként gondolkodott a magyarországi viszonyokról, s más utakat próbált keresni, mint a politikában, mint a közéletben.
Március idusának előestéjén összegyültünk a Félszemú Misi pestújhelyi kocsmájában, s délutántól estig Kossuth nótákat énekeltünk, magyar népdalokkal vegyítve, s verseket szavaltunk.
A kocsmáros néha ránkszólt, hogy halkabban fiúk, de azért fellelkesedve mosta a poharakat ő is, hollott ez már keményen a gyülekezési jog megsértése volt az akkori törvények szerint.
A központi ünnepségekre elmehettél, de nyilvánosan máshol, társaságban nem ünnepelhettél.
Na, az öreg kocsmáros, aki sokszor beígérte, ha fiatal, belevaló / hogy mibe azt sejtem / csajt hozunk neki, azt ihatunk, amit akarunk aznap.
Néha küzdöttünk a felderítésért, főleg mikor nem volt egy vasunk se, de nemigen találtunk vállalkozót.
Néha azért beütött neki, más groupból való fiú baráti segítségével.
Ilyenkor havaj volt egész este, a betyárbecsület jóvoltából mindenkinek.
Visszatérve a napra, kokárdában sem volt illdomos grasszálni a kerületben, műsoron / központin / kívűl, mert voltak jelentgetők.
A szomszédos ipartestületből átjöttek öreg szakik, akik néhány feles után - sírva vigad a magyar - együtt énekeltek velünk.
Valaki azonban csak feldobta a társaságot, mert az utcán megbízottunk, az épp aktuális sentinel berohanva sürgős távozásra szólított fel minket.
Kihörpinve söreinket, szerteszét futottunk a már leszálló este mindent elrejtő leple alatt.
A szirénázó járőr nem talált minket, mert az ismerős, szomszédos kertekben sikerült elbújnunk.
A szakik pedig nem adtak fel senkit.
Rosszabul jártak azok a barátaink, akik a Múzeumkertben ünnepeltek.
Itt összefogdosták az ifjakat, s robomobillal szállították el őket. Egy testvérpár barátunknak egy hónapig küldtük a cigit Baracskára, hogy könnyebben menjen a zacskóragasztás.
Csak azt furcsálltuk, hogy az üldözőkből lettek a rendszerváltás után, a legnagyobb kokárdájú, legjobban ünneplők.
A damaszkuszi út köveinek égbe üzent sóhaját hallom, hogy mennyien masíroznak a mai napig is le-föl rajta a sok elvtársból, akik ott folytatták, ahol abbahagyták.
|
|