Bözsi II.
Dátum: Március 16, csütörtök, 13:13:54
Téma: Dolgozat
 |
Czakó Kriszti 15 évesen a legjobbak között van. A mi Czakó Krisztink. Bözsi, ahogy a családja becézi. |
Gyönyörűséges ez a hatalmas korcsolya csarnok. Félelmetesen nagynak tűnik. Valóságos labirintusán ballagunk már néhány perce. Halkan kiszűrődik a halk kísérőzene. Már megy a program, de még mi nem késtünk el. Egy-egy taps ereje jelzi csak, hogy tele van a nézőtér. Aztán kisebb „Húúú”-k is átszűrődnek a kolosszus nézőtéri nyílásain. Mire körbe érjük a külső folyosót, már kezdem azt hinni, hogy ez még nem is az első körünk. Aztán mégsem. Megtaláltuk. Szinte teljes kört írtunk. Mindegy! Itt vagyunk. Belépünk a nézőtérre. Hatalmas csend és a halk zenére szorít mindenki az éppen jégen lévő kislánynak. Még nem a legjobbak futnak. Ennek megfelelően elég gyakran hallani nézőtérnyi szorítás együtt érző „Hű”-jét. Nem zavarkodunk. Csak a gyakorlat végén bóklászunk helyünkre. Egy körbe kerített kis részre. Nincs tele, bár a csarnokban nem igen látni üres helyet. Biztos majd később.
Mi majd az utolsó előtti hatos csoportban jövünk. Óriási dolog ez. Czakó Kriszti 15 évesen a legjobbak között van. A mi Czakó Krisztink. Bözsi, ahogy a családja becézi. Ha jobban meggondolom valóban igazi Bözsis ez a pici lány. Ez még bensőségesebbé teszi az ember csodálatát, annak ellenére, hogy még szót sem nagyon váltottunk csak a szüleivel. Mégis valami hasonló érzés keringeti bensőm, mintha a saját lányom következne egy versenyen. Természetes, igen erős, de azért az egészséges határon belüli drukk van bennem. Ez is éppen csak annyira, hogy kifelé még az arcom rezdülésén sem lehessen észleni az aggódás legkisebb nyomát sem. Ez az edzői pálya egyik legfontosabb eleme, hiszen a legapróbb mozzanat is hatalmas jelentőséggel bír az adott pillanatokban.
Még az előző hatosból van néhány gyakorlat. Kellemesen bizserget a zene, és az enyhe lüktetés, amit a nézőtér hoz a kánonba az összkép. A pillanatnyi figurának megfelelő zsongás és a mélységes csend hullámzása szinte ide ül közén, nézők közé. Még ugyan nem lobogtatják, de látszanak a kisebb szurkolói szigetek az amerikai, az orosz zászlók azonosítják be a blokk hovatartozását. Rövid időre be-beindulnak, amikor a szünetecskék engedik.
Kriszti két éve a legfiatalabb résztvevő volt az Albertville-i Olimpián. És még most is csak 15 éves, mégis már jó helyen jegyzik nevét. Kiváltképp a kanadai nagydíjon való kiváló szereplése után. Hatalmas tehetségnek tartják. Ritkaság ez. Nem sok magyar jut ilyen eredményközelségbe a téli sportágak közül. Jégtáncosaink már nem, a fiatal tehetségek még nem. Illetve itt van közülük most a mi Bözsink! Nagyon megkedveltem ezt a nevet. Pedig amikor először hallottam nem akart összeállni sehogyan a kép. A rövid programja is jól sikerült, melyet a TV-ben izgultunk végig. A gyönyörű piros ruhácska és a tulajdonosa végigszáguldott az örömünkön. Szerettük volna a picinyke hibát sem látni, de a bírók bizony jobban figyeltek. Kár volt ezért a betegségért, mert így most egy kicsit romlott a helyzet. Reméljük Zsolt csodát tett!
Amikor szinte már teljesen körbeérek a nézőtér feltérképezésével, feltűnik egy kis csapat. A magyar szurkoló csapatocska. Zászlók, egyenruha. Nagy öröm nézni őket. Közben szépen telik a kis kordonnal körbezárt szigetecske. Jönnek a nagyok! A jégen feltűnik a következő hat versenyző. Bemelegítenek. Keresném a piros ruhát, hiszen egy kicsit távol vagyunk, de aztán észre veszem, hogy egy gyönyörű fekete kűrruha tulajdonosa most a mi lányunk. Hú! Egyre jobban kalimpál a torkomban a szívem. A kis magyar csapat hatalmas ugrálásba kezd, amikor feléjük korcsolyázik.
- Ügyes ez a lány! - mondja Sándor, aki visszaért a kis kitérőről.
- Jaj! - mondom kissé szürkén. - Már hogyne lenne ügyes.
- Te nagyon izgulsz Laci!
- Persze, de most nem kell annyira lepleznem, mint amikor a saját embereim mennek. Most senki nem látja.
- Jó lesz az, majd meglátod.
- Aha!
- Hoztam egy kis rágcsálni valót. Kérsz?
- Nem! Inkább szomjas vagyok, de majd kibírjuk.
- Nem úgy az! - húzza elő a zsebéből a dobozt. - Gondoltam rád is.
- Nagyon jó! - konstatálom, amikor a gyenge sör helyre teszi vízháztartásom.
Talán két gyakorlat ment le, amikor újra rám jön az izgalom. Ez tényleg olyan, mint amikor Nelli lányom érkezik a lőtérre.
Csend. Elkezdődik. Száll, repül a pici lány. Ide perdül, oda forog, ilyen mérleg, ott egy ugrás. Meghajlás. Hihetetlenül jónak gondolom. Repülnek a virágok, csokrok. Hopp! Ott egy kis kabala is. Most a pontokért izgulunk! A nagy kivetítőn mindenki szeme. Megjelenik. Nem vagyok elájulva. Lehetne jobb is. Aztán a kivitel. Az sem valami magas. Kicsit méltánytalannak tartom, de az is lehet, hogy csak a piros-fehér-zöld felsőm ebben a ludas.
-Mennünk kell! - szakítja félbe elvontságomat Sándor! - Elhúzódott az idő.
-Tényleg! Akkor nem nézzünk mi már amerikai lányt.
Elhelyezkedtem az anyósülésen. A hó változatlanul szálldogál.
|
|