Előre megtervezett randi
Dátum: Március 18, szombat, 13:05:16
Téma: Életünk napjaink


Jól járunk-e azzal, ha minden egyes perc megvan tervezve a randinkon...???


Mi a jó abban, ha előre meg van tervezve az esténk? Beválnak azok a randik amik meg vannak szervezve? Biztosak vagyunk-e benne, hogy akit kiszemeltek nekünk pasi, az olyan jól néz ki, mint a fényképen, vagy csak egy pillanatnyi elmezavarnak könyvelhetjük el az egészet? Saját tapasztalataimból merítve, semmi esélye az ilyen fajta kapcsolatoknak. Miért akarnak összehozni barátaink egy idegen- vagyis az én részemről ismeretlen- férfival? Jót akarnak nekünk, vagy csak meg akarják tudni, hogyan ismerkedünk? Ezt nem tudom, de az biztos, hogy az egész roppant kínos jelenet. Ha nekem kiszemelték ismerőseim az ő barátaik egyikét, abból jó soha nem sült ki. Talán azért nem, mert nem is akartam igazán. Hiszen nem ismertem a férfit és ha az én nyelvem eleredt, akkor azt semmi sem tudta megállítani. Ebből következett az, hogy észre sem vettem milyen mély sebet vágtam a szívén. Hát igen, aztán jöhetett a kínos magyarázkodás, amibe egyre jobban belegabalyodtam. Az estém már menthetetlen volt. Jó lelkű barátaink vannak, de inkább azzal segítenének, ha nem tennének ki efféle lelki kalandoknak. Ha nagy reménnyel telve megyünk, akkor jön a kegyetlen valóság: Nem is olyan jó, mint amilyennek mondták. Energiánk több már nem lesz, egy következő találkozásra. Ha meg csak úgy odalépünk hozzá, akkor eleve megbélyegeztük az egész esténket, mert kedvetlenek vagyunk és akkor a nők számára minden idegesítő. Vannak olyan emberek, akik viszont ezt szeretik. Minél több embert megismerni akár egy este alatt. Más példáját véve, viszont jól is kisülhet egy ilyen találkozás. Ott van például unokabátyám. Elvált, 30 éves, jó humorú férfi mégsem jött neki össze egy hosszabb kaland. Míg nem egyszercsak kapott egy telefonhívást, melyben közölték vele, hogy olyan férfira vár az egyik barátnőjük, mint amilyen ő. Természetesen igen volt a válasza, hiszen vesztenivalója nem volt semmi. Találkoztak és csodák csodája egy gyönyörű, korban hozzáillő, komoly lányra ismert. Azóta már együtt is laknak. Nekik összejött. Vagy saját testvérem kapcsolatát nézve is elakad a lélegzetem. Neki házhoz jött a párja. Ilyenkor nem tudom milyen érzés fogjon meg. A méreg, hogy nekem miért nincs ekkora szerencsém, vagy egyszerűen csak a büszkeség, és az elámulás. Neki is összejött. Tehát nem kell messzire tekinteni, gondolom minden ember környezetében vannak ilyen kapcsolatok. Van akinek ez kell, mert csak is kizárólag így tud ismerkedni, de van aki egyenesen undorodik az effajta találkozásoktól. Valószínű azonban azért, mert nem is tudja és nem is akarja igazán ráhangolni magát ezekre az estékre. Azt hiszem ezeket is el kell dönteni. Végülis, nincs ebben semmi rossz, ha ismerkedünk egy-két új emberrel. Ha nem tetszenek még mindig meg lehet mondani, hogy maradjunk inkább csak barátok. Vagy talán még annyi sem kell. Elég egy pillantás amiből úgy is rájön, mit akarunk tőle. Egy azonban biztos, óvakodjunk a barát barátot szerez akciótól!






Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1878