Fullextra.hu - Szakácskodom

Az ember néha rákényszerül. Ha meg nem, hát kitalálja magának, hogy ezt kell tennie.

A dolog úgy történt, hogy kis családomnak hivatalos ügyben el kellett utaznia. Legnagyobb sajnálatomra, mivel halaszthatatlan dolgom akadt aznapra (meccs volt a TV-ben), nem tarthattam velük. Aránylag hamar kiderült, hogy az a halaszthatatlan dolog, ami miatt itthon kellett maradnom (magyar csapat játszott magyar csapat ellen) nem fogja lekötni az egész napomat, sőt, az előre tervezett másfél órát sem. Mi a frászt tegyek, hogy ne öljön meg az unalom? Nejem indulás előtti javaslatai, miszerint a portörlő, a porszívó, na meg a lakásban fellelhető összes poratka hülyére unja magát ha nem foglalkoztatják, valahogy nem tudtak felpörgetni. Hülyére unják magukat? Na és? Nekem is meg kellett néznem a meccset! Legalábbis, az elejét! S bár nem sok választott el tőle, mégsem haltam bele. Ez tehát nem indok arra, hogy emiatt lelkiismeretfurdallásom legyen. Az már inkább, hogy szegény család étlen-szomjan, a hosszú úttól megtörten érkezik majd haza, valószínűleg jól esne nekik, ha itthon legalább meleg kaja várná őket. Az önfeláldozó gondolat hát gyökeret vert bennem, s nem is hagyott nyugodtan miközben a heverőn a világ megváltásán törtem agyam, a nagyobb elmélyülés kedvéért csukott szemmel. Ki kellett hát találnom, mivel is lepem meg Őket, amikor hazaérnek. Összeszedtem minden ismeretemet, amit a főzésről-sütésről hosszú, mozgalmas életem során sikerült magamba szívnom. Az eredmény elég lehangoló volt. Az egyetlen kaja, amit segítség nélkül, magamtól el tudok készíteni az a zsíros kenyér. Piros paprika öntettel. Legalábbis nekem mindig így sikerül, amikor némi színt szeretnék adni neki. Hamar be kellett hát látnom, hogy ez bizony meglepinek meglepi lehet számukra, hiszen magamtól, minden nógatás, morgás, vita nélkül kerülne eléjük, de korántsem meleg kaja. És akkor jött a villámcsapásszerű megvilágosodás!

Flambírozott zsíroskenyeret kapnak! Elég rutinom van már a zsíroskenyér készítésében, ha jól emlékszem a múlt században háromszor is csináltam már ilyet! Elrontani tehát biztos nem fogom. Már csak a flambírozásnak kell utánna nézni, ami a mai modern világban nem okozhat igazán gondot. Irány a net, Google-ba beírni, hogy "flambír", oszt had szóljon!

Ki hitte volna, hogy ennyi találatot jelez majd a gép! Mint afféle régi típusú, idegesítően precíz ember, nekiláttam hát a cikkek végigolvasásának. Fantasztikus, mi mindent meg lehet tudni egy ilyen egyszerű műveletről is! Íme:

Flambírozás

Flambírozásnak nevezzük azt a műveletet, amelynek során a kész élelmiszert konyakkal, rummal, vagy más, lehetőleg magas szesztartalmú itallal tálalás előtt leöntjük, és meggyújtva tálaljuk. Elég egyszerűnek tűnik a dolog, nézzük, mit írnak még?

A munkavédelmi előírások szerint a műveletet azbesztkesztyűben kellene elvégezni. Ám, ez több okból sem igazán szerencsés. Az azbesztkesztyű anyaga ugyanis elég vastag. Suta fogás esik benne, elég nehézkes benne a tálalás. Egyes helyeken ezt külön koreográfusok segítségével igyekeznek áthidalni mondván: ha már így is, úgy is kiborul a serpenyő, legalább a mozdulat legyen sikkes. Szintén munkavédelmi előírás, hogy az azbeszt használata bármilyen szinten is, erősen rákkeltő hatása miatt lehetőleg kerülendő. Ezért a magára egy kicsit is adó helyeken a flambírozást ma már csak nagy gyakorlattal rendelkező, és lehetőleg kiemelkedő szépérzékkel megáldott pincérek végezhetik csak. Még így is előfordul, hogy mire meggyullad a kajára öntött konyak, fél doboz gyufaszál díszíti a tányért. Ezeken a helyeken speciális képzés keretében külön esztéták és bűvészek foglalkoznak a pincérekkel. Segítségükkel elsajátítható az a techika, amellyel a két-három méter távolságból a serpenyőbe dobott égő, majd ott látszólag funkció nélkül elhamvadó gyufaszálak ízléses halmokban, esetleg kellemesen szürrealista látványt nyújtó látszólagos rendetlenségben helyezkednek el.

Hát ez már gázosabb. Szépérzékemet ugyan barátnőim, nejem meg- és kiválasztása, gyermekeim anyai ágról örökölt külalakja is ékesen bizonyítja, ám egy étkezési célokat szolgáló fogyasztási cikk esetében nem biztos, hogy mérvadónak számít. Mint régi, és elég erős dohányos, meg amúgyis öngyújtót használok. Képalkotó fantáziám ezzel szemben elég gyér ahhoz, hogy elképzeljem, hogyan is mutatna egy égő öngyújtó a zsíroskenyér tetején. Na mindegy, majd improvizálunk valamit, amikor eljön az ideje. Sokkal fontosabb egyenlőre a megfelelő, magas szesztartalmú ital kiválasztása. Nem mindegy ugyanis, hogy ízvilága mennyire harmonizál majd a zsíroskenyér fenséges ízével ugyebár, s hogy összhatásában az egész kompozíció milyen ízhatást vált majd ki.

Mivel az említett halaszthatatlan dolgom teljesítése, majd az egész fenti gondolatsor végigvitele közben meglehetősen elszaladt az idő, sürgősen neki kellett hát látnom a bárszekrényben fellelhető italok gondos tanulmányozásának. Szerencsére volt néhány családi ünnep a közelmúltban, így az ajándékba kapott italok száma, illetve mennyisége legnagyobb napi igyekezetem ellenére is elég bő választékkal szolgált. Sorra kóstolgattam hát a nedűket. Aki csinált már ilyet, tudja, nem egyszerű a dolog. Mire a végére értem, nagyobb volt a bizonytalanság bennem, mint a kezdetek kezdetén. Nem emlékeztem már az első ital ízére, és ha jobban belegondoltam, az is egyre világosabb lett, hogy bizony a másodikéra, sőt a harmadikéra sem. A tudat, hogy mennyire szorít az idő, a megfelelő ital kiválasztását szolgáló eljárás sűrgős megismétlésére kényszerített.

Nos, nem szaporítom tovább a szót.
Mint utólag kiderült, kis családom - hatalmas nagy emberismeretükre oly jellemző módon - úgy készült, hogy este majd még főzniük is kell. Mivel fáradtak voltak, egyszerűbbnek tűnt ha útközben beugranak egy étterembe, és onnan kedvenc kajámmal, négy, jó nagy adag hagymásrostélyossal jönnek haza.

Hogy mi lett a flambírozott zsíroskenyér sorsa?
Maradjunk annyiban, hogy azóta gyakran eszembe jutnak Petőfi Sándor örökbecsű sorai:

"Pár nap múlva fél szendergésemből
Félrevert harang zúgása vert föl."

A harang a fejemben szólt. És gyakran felidéződik kis családom aggódó arca is, mellyel szégyenlősen dugdosták a detoxikáló orvosának zsebébe a borítékot. Én meg napokig nem tudtam ránézni még egy szakácskönyvre sem.

u.i.:
Most kaptuk a hírt: a hivatal ismét látni kívánja kis családomat. És a kitűzött napon megint meccs van a TV-ben.

Én vörösboros marhapörköltre gondoltam ...