Fullextra.hu - A krimó hangja II.

...havi felfedező túrámra indulok a Kukorgó billentőjéhez címzett szomj- és észosztó intézményébe.

Az egész ország a választás lázában ég. Vagy legalábbis sokan azt hiszik, hiszen hatalmas pénzeket gyömöszölnek a postaládánkba. Már hetek, hónapok óta ez megy. No nem pénzben, hanem reklámozott reklámanyag reklámjaként, példaértékű reklámot biztosítva a reklámozandó semmi-ígérés reklámjának. Rendületlenül telik a postaláda. Nap mint nap. Lassan már kétszer is üríteni kell. Aztán ez a sok-sok milliárd legtöbbször a szemétben, jobb esetben a kazánban, tűzhelyben landol. Nem igazán kerül olvasólistára. Miért is kerülne, hisz’ a tartalma nem igazán irodalmi szárnyalás, de még a realitást is messze elkerüli. Nem jön össze nekem, hogy kinek jó ez a példátlan költekezés?

Ezek jutnak eszembe, amikor havi felfedező túrámra indulok a Kukorgó billentőjéhez címzett szomj- és észosztó intézményébe. Főhőseim lehetnének, talán Hacsek és Sajó is, de hol van már az az idő? Nekünk csak Kamillára (volt közalkamazott), Surmókámra (az átkosban az ígérgető osztály legfőmunka-társhelyettesjelöltje volt), Sunnyogira (aki már a rendszerváltás óta is ígérgethetett), és persze Tahonyára (a mindegy milyen a rendszer, úgysem dolgozom ezeknek hivatalos főmunkatársa) futja. A helyszín is lehetne bárhol, de az asszony is már megmondta, hogy csak egy kis vidéki – ítélet nélkül enyészetre ítélt – várossá is avandzsáltatott Vizesaljára futja. Na és a Nagyokosra, akit majdnem kifelejtettem a felsorolásból. Nevét onnét kapta, hogy a beszélgetést – amikor úgy havonta egyszer egy pohár sörre fellicitálta nemiszomságát – valaki mindig azzal kezdi, hogy: Akkor azt mond meg, te NAGYOKOS...
A történetben szereplő személyek nem léteznek, és maga a történet is kitalált.

Benyitok. Kopogás nélkül. A krimóba nem szokás kopogni. Bár! Most lehet, hogy kellett volna, hiszen a sarokban az enyelgés is helyet foglalt a szokásos létszám felett.
- Jó napot! Szebb estét!
- Magának is. Már vártuk.
- Csak nincs valami baj.
- Baj az mindig van, de maga biztos többet tud ott közel a tűzhöz.
- Hát baj az van, de csak nem tudom odanavigálni a tűzhöz.
- No ne affektáljon már. Inkább üljön le.
- Mindenkinek a szokásos? – kap erőre az új frizurája alól bazsajító Lojzácska.
- Gondolom!
- Akkor azt mond meg Te Nagyokos, hogy mi lesz eztán velem. Képzeld már, ezek felmondták az ápolási díjamat. Ki jön majd pelenkázni a mamát?
- Miért nem viteted be az öregek otthonába?
- Azt már osztan nem. Amíg bírom csinálni kell. Nem szoktuk mi zagyvaiak csak úgy eldobni az öregeket.
- Osztan miért csak most kapálódzol, amikor már felmondták? Miért nem jelentkeztél be munkanélkülire. Még többet is kapnál, majdnem egy ezressel.
- Hogy az anyjuk valagát! Ezek nem szóltak ám előre, hanem úgy a hónap közepén értesítettek, hogy a múlt hónap végétől megszüntetik az ápolási díjat. Punk-tum.
- Majd lesz helyette más!
- Lesz a túrót, vagy addig már éhen is döglünk. Aztat mondták, hogy nincs rá pénz.
- Arra nincs, de a jutalomról, fizetésemelésről biztos nem mondtak le.
- Osztan te lemondaná-e. Meg mi lenne veled, ha nem ötszázezret kapnál, hanem csak négyszázkilencvenet.
- El tudnám viselni. Két évig biztos tudnánk mit enni, ha csak egy havit odaadna valamelyik mindent értük áldozó.
- Hallottad-e, hogy milyen nagy érték lesz megint a háztáji?
- Látom hát, hogy ezek tömnék belénk a döghúst, de még szerencsére nekünk nem nagyon jut rá, így csak a saját csirkénket, tojásunkat, disznónkat ehetjük.
- Az jó, mert abból akkor lesz csak hús, amikor mi akarjuk.
- Látod milyen jó a kórmány, hogy minden ilyet felgöngyölgetnek.
- Persze! Úgy négy évenként nagyon beindulnak, aztán alábbhagy a lendület.
- Mer' a városba' is túrták ám a fődet a kommonisták, hogy odaikszelj nekik. Máma osztan csak a sár maradt, mert befejezni már nem volt tehetség.
- Asszongyák, hogy nem hogy szélesedett vóna az a kurva út, hanem keskenyebb lett egy fé’ meterrel. Mindegyno, de legalább akartak valamit.
- Akartak, akartak. Persze az ikszet.
- Eriggy a fenébe! Mer' oszt ti meg le se tojtátok a várost! Még a kódúsbotot is máshova attátok.
- Persze én hordtam ki a szavazócetlit üresen, meg én kaptam érte a lovettát is. Hát már kimoshatnád a csípát, hogy láss is, ne csak less Koma.
- Szarhatjátok! Az kiabál, akinek a háza ég. Nem vagyok én abban biztos. Azt is kitanálta valaki. Beztos az, aki a TV-ben is köpködött.
- No arról beszélhetnénk példul, hogy láttad-e mennyi érett narancs volt a téren. Voltak vagy…
- Ne mond ki! Elébb vegyél el belőle egy nullát! Aztat viszont már beztos nem kukucskáltad mennyien dúdolták, hogy: IGEN, IGEN!
- Mennyien, mennyien! Kevesen!
- Mer' csak azt tudjátok mondani! Osztan négy éve is csak ki derült, hogy mindenki vitt még magával valakit, mégis kevesen voltatok.
- Abban se legyél olyan biztos. A számolásnál voltunk kevesen. Az volt a baj.
- Ti mikor csináltatok ilyen nyugdíjas bulit, mint ezek a múlt héten? Ti magatok faltátok fel még azt az egy virslit is, meg gurguláztátok le a műanyagbort.
- Te már nagy ember vagy akkor, mert ezek aztán nem akárkit hívnak még ilyen nyögdíjas talcsira sem. Hát nem veszed észre, hogy azért tömték az arcodat, mert kellene nekik az ikszed? Tavaly meg le se tojtak.
- Persze, mert nem volt rá pénz. Meg egyébként se mondta senki ott, hogy kire ikszeljünk.
- Ugyan kire, mintha lett volna ott valaki más is. Még meghívót is csak az kapott aki odalökte nekik a jelölőfecnit. Eriggy már magadtól!
- Aztán még egyáltalán nem biztos, hogy oda is kell tenni azt a jelet.
- Úgyis odaikszelsz nekit, pegyig az asszonyod aló is kihúzták a munkaót.
- Perszehogy odahúzok, mer’ ti meg alólam húztátok ki a megélhetést. Osztan most melyik kezemet harapjam meg?
- Én meg asztat mondom, hogy nem is szabad elmennyi. Hagy főjjenek a saját zsírjukba.
- No te oszt felfedeztet a spanyolviaszkot. Eriggy már. Most az egyszer használhatnád a tollad az eszed helyett, oszt majd el se mégy. Haggyad már!
- El kell mennyi! Az egyszer biztos. Oszt ikszelj a kicsikre, mert akkor legalább a nyakába dobod a gyeplőt az ugráló csikóknak.
- Ugyan már! Az a legrosszabb, mert mintha a budi falára ikszelné!
- Nehogy megedd már ezt is. Éppenhogy akkor ikszelsz oda, ha az ordibálókra meg a visszaordibálókra húzol, mer osztan akkor azt csinálnak, amit akarnak.
- Mé’ tán most nem azt csinálnak?
- El kell menni, oszt kész! Szavazni kell! Oszt arra szavazol, akire akarsz. Így van-e, Nagyokos?
– Igyá már még egyet! – észleli most Sunnyogi távozó motoszkálásomat. Pontosan tudva, hogy így most övé az érdem, hogy kérdezte, mert a második az ismét elmarad.
- Hatszázhetvenöt! – előz meg a pultmester.
- Node Lojzácska! Azt mondta legutóbb, hogy majd legközelebb kevesebb lesz.
- Az akkor volt, mert osztan azóta minden csak emelkedett. Akkor azon a héten kellett volna jönnie. Akkor nagy volt ám az olcsóság.
- Nagy bizony! Volt, aminek egy tízessel is lement az ára.
- Kár, hogy gyorsan kerekítettek a benzin miatt.
- Hogy az Isten Áldja magokat!
- Jöjjön máskor is!
– Bezony, lassan már a kertben beszélgethetünk.
- Szeressük mi magát! Tuggya!
- Viszlát! Majd jövök április végén is, hogy kitárgyaljuk ki győzött.

Még intek egyet az ajtóból a büszkélkedő tekintetek között, és el kezdem kerülgetni hatalmas törődés pocsolyáit.