Fullextra.hu - A Húsvét és én

Az én koromban, így Húsvét táján, az ember már inkább csak nosztalgiázik. Beül a jó, kényelmes fotelbe, bámulja a TV-t, olvasgat, ...

... s ahogy múlik az idő, egyre türelmetlenebbül várja lánya újabb és újabb locsolóit. Mert ugyebár: ökör iszik magában. Na és közben emlékezik. Így vagyok vele én is.

Eszembe jutnak a régi Húsvétok. A még zsenge korban elkövetett, amolyan "kolonc a bátyám nyakán" típusú locsolások, amikor szegénynek akarta, nem akarta, vinnie kellett kicsi öccsét magával, mert különben el sem engedték volna. Ez mondjuk a bátyámnak sem volt igazán jó, és nekem sem. Akkortájt ugyanis még "az ember a legfőbb érték", meg a "gyermek a jövőnk záloga" jelszóval az a szadista szokás dívott, hogy Húsvét hétfőjének délelőttjén, ráadásul minden évben csak akkor - Walt Disney rajzfilmeket vetítettek a TV-ben. Olyanokat, mint pl. a Bambi, a Gulliver összes, Hófehérke, Csipkerózsika, stb. És ahelyett, hogy valami értelmes dologgal foglalkozhattam volna, esetünkben a TV nézésével, nekem a Bátyámra kellett vigyáznom!

Eszembe jut, amikor még általános ötödikben legjobb barátommal együttesen halálosan szerelmesek lévén a matektanárnőbe, elvillamosoztunk a város másik végébe. Elhatároztuk, hogy halált megvető bátorsággal bizony addig locsoljuk, amíg el nem válik férjétől, és további életét feleségünkként éli mindannyiunk őrült nagy boldogságára. Nagy-nagy szerelmünkben még arra is felkészültünk, hogy már meglévő, nálunk néhány évvel fiatalabb gyermekeit természetesen adoptáljuk. Mert hát ugyebár úriember nem csibész! A dolog vége az lett, hogy mivel Ő sem szerette a húsvéti nagy locsolkodásokat, családostul elmenekült otthonról. Ahhoz viszont nem elég korán, hogy ne fussunk össze vele a házuk utcájában. Zoli haverommal iszonyú zavarba jöttünk, és mint akiknek éppen arra van sürgős locsolkodnivalója, hangos köszönés után rettentő ártatlan arcot vágva elsuhantunk a család mellett. Szegénynek néhány méterrel arrébb eshetett le a tantusz, hogy hogyan lehet, hogy az osztályából, ráadásul tiszta fiúosztályból két, nyilvánvalóan nem egy családból származó srácnak is a város másik végében van locsolásra váró ismerőse, de akkor már mit tehetett? Így aztán másnap kérdezgette, hogy mi a csudát is kerestünk arrafelé. Mi természetesen tagadtunk, mint Jenő a tartásdíj perben, és szídtuk magunkban a férjét, aki lám, ismét közénk állt!

Eszembe jut, amikor már nagyobbacska voltam, ám még mindig a bátyám és baráti társasága kiséretében - felkészülvén arra, hogy minket már nem pénzzel, hanem alkoholhegyekkel jutalmaznak, az egyik srác esküdött arra, hogy a nyers tojás éhgyomorra való fogyasztása megelőzi az alaposabb lerészegedést. Elborzadva néztük, amint biztos ami biztos alapon két tojást is kiszürcsölt együltében. Egyébként később kiderült, igaza volt. Valóban megelőzte. Nálunk. Mert mi nem ittunk annyit. Neki nem segített.

Aztán eszembe jut legkedvesebb barátom, a nagy dumás (micsoda véletlen, szintén) Zoli nevű, aki azzal szórakozott, hogy a locsolásért kapott tojásokat meghámozva, kézben tartva, odament minden szembejövőhöz, azután érdeklődve, hogy "Bocsánat Uram/Hölgyem! Van egy kis sója?" Betegre röhögtük magunkat az emberek reakcióján. Az idegbeteg, sietős, hivatalnok kinézetűn, aki "Nincs kérem!" felkiáltással még gyorsabban szedte lábait, vagy azon az aranyos, öreg nénikén, aki közölte, hogy "Sajnos nincs aranyoskám!". És látszott rajta, hogy valóban szívből sajnálja azt a felelőtlen, az emberiség sorsára nézvést roppant káros figyelmetlenségét, hogy só nélkül indult el a templomba.

Üldögélek tehát a fotelben, és két szundikálás között elmerengek. Próbálom felidézni az ifjúkoromban még kívülről fújt locsoló versikéket, és azon dühöngök, hogy hol a fenébe lehet már megint a Cavintonom.

Locsoló verset ugyan már nem sokat tudok. Kitalálhatnék ugyan, de mert csak bárgyú kisérleteim vannak a verselés terén, emberbaráti kötelességem ezeket jól eltitkolni. Hogy mégse legyen azonban egyszerű az életetek, mégis versben fejezem be:

Húsvét napja, és másnapja.
Más-más ennek varázslatja.
Van, ki tesped, bújik, rejtőz,
Van, ki készül, tojást megfőz.

Van, ki lejárja a lábát,
Öntözi sok ember lányát.
Van, ki menekülne egyre,
Mindegy hova, völgybe, hegyre.

Óhaja más mindenkinek.
Kívánom hát kinek-kinek:
Lelje kedvét üllepetek,
Kellemes, szép Ünnepeket!