Fullextra.hu - Májusi tűnődés

Lehetetlen azt a szín-orgiát leírni, amit a természet tud produkálni ilyenkor...

Május.
A legszebb hónap egész évben, - mondom én, de nekem sem kell mindent elhinni.
Ez az a hónap, amikor én tetszhalott álmomból ébredek, amibe szeptember végén bújtam bele, átvészelni az őszt és a telet.
Már áprilisban érzem, hogy közeleg az én időm. Májusban aztán, amikor a legpompázatosabb a vidék – még a nagyvárosokban is! – az ember csak issza, issza a napfényt, amelynek már ereje is van néha, szemével magába fogadja a paletta minden színét egy-egy hegyre kacskaringósan felszaladó kis budai utca, kert vagy park láttán…Gyönyörűségesek. Naponta csodálom.
Lehetetlen azt a szín-orgiát leírni, amit a természet tud produkálni ilyenkor.
És az az illat-ár...Hömpölyög, árad az orgona, a nárcisz, és a legkülönbözőbb, a kései tavasz nyíló virágainak friss illata, a zöldbe szökkenő fák dús, telt aromájú bódulata.
…és ezzel együtt a szívünk is könnyebb lesz.
Májusban valahogy minden olyan szép és könnyű…
Ilyenkor csupa hála vagyok.
A fénylően zöld, friss leveleknek, és levelekért; a tulipánfa hihetetlen sok rózsaszín, hatalmas, tenyérnyi csoda-virágának és virágáért; a napnak, mert a kedvemért, - csakis értem, nekem! – meghosszabbodnak a nappalok, később ér a sötét; a pitypang aprócska, levegőben szálló „moszatjaiért”, amik néha százával csapódnak az arcomba itt fenn, Buda tetején, a hegyen kutyasétáltatás közben; és mindenki iránt, személy szerint, külön-külön is, egy-egy nekem kedves emberre gondolva.
Mindenért.
A sorsnak, hogy jövőm minden fenyegetettségéről elfeledkezhetem, mikor céltalanul útnak indulva, az autóból beleringathatom magam a természet legszebb ajándékainak egyikébe: a májusba.
Csak megyek céltalanul a fiamtól ideiglenesen elkobzott Hondával (és frissen meghosszabbított jogsimmal!) – és csak úgy, l’art pour l’art: örülök. A felgyűlt autósor sem emeli meg az adrenalin-szintemet, ülök, várom a zöld lámpát, hogy felkaptathassak a Kútvölgyi útra, nézelődjek a virányosi „paloták” kertjeiben, a hatalmas, bölcs fák őrt állnak már zsendülő lombokkal, és szól a CD majdnem a leghangosabbra véve a hangerőt. Épp annyira hangosan szól Kitaro, Puccini, Bocelli, Vangelis, Gluck, Bach, Ravel vagy Mark Knopfler zenéje, amennyi még nem sok…Ennyi szépséget egyszerre befogadni: napfény, május, szabadság - és Enya csak nekem énekel, amikor a lóerőket kiengedem a Hűvösvölgyi úton. Ritkán vezetek Budapesten: májusban még ezt is szívesen teszem. Elindulok, és talán Zsámbékon találom magam, körülölelnek a budai hegyek, minden csupa zöld, az ismeretlen arcok mosolygósak, és a szívemnek kedves arcok jönnek velem, bárhová megyek is, hiszen magamat és szeretteimet mindenhová magammal kell vinnem, - …mennyire szeretem ezt a vidéket, és ezt az állapotot…
Eszembe jutnak kedvenc íróm alázatosan szép sorai: „…úgy emlékszem, a boldogságnak egy-egy különösen tiszta, betelt pillanata máskor is, ritkán, térdre kényszerített (hacsak képzeletben is); egy ízlésemet kielégítő, szép táj szemlélése életemnek egy-egy nyugodtabb pillanatában – ha magamban voltam, (mert csak a magány engedélyez zavartalan boldogságot, vagy boldogtalanságot) – kiváltott múltam, s jövőm tisztázatlan összeütközése a tárgytalan hálaérzésnek olyan áramlását indította el bennem, hogy – nem tehettem mást – az égre néztem, s köszönetet mondtam.[…] A boldogságnak s a hálának ugyanaz a hulláma emelt magasra, amely gyermekkoromban oly gyakran vett tiszta hátára.
Az ember, mint a hagyma, rétegekből áll: egy gondolkodó hagyma. Őszinteség, mondjuk, de a hagymának ez a rétege a megvizsgált egy fej, sőt a fajta fennmaradásának szempontjából semmivel sem üdvösebb az álságnál, a szókimondás a hazugságnál: ki melyik rétegből szívja erejét. De az erényt is ez a hagyma találta ki, a maga hasznára. Vagy nem ő találta volna ki?
Én csak elmondom önmagamat, s minden szavamba egy zaklatott, szemérmetlen kérdőjelet zárok; ez a legtöbb, amit a magam, s tisztelt olvasóim érdekében tehetek.”
Általában ez így van, minden év májusában így van.
….és vannak elátkozott évek, - szerencsére, csak ritkán, - amikor még a május sem tud boldoggá tenni. Amikor fáj minden nap, minden egyes - egyébként csodaszép – nap, és annak minden egyes perce.
De ez már szigorúan magánügy, és keserves tények halmaza, sorozata.
Szerencsémre ezek a szigorú és kíméletlen tények sok-sok réteg alatt bújnak meg, vagy bújtattam őket...?! - talán önvédelemből. Olyannyira, hogy még a legfurfangosabb sebészujjak is alig-alig tudnák kitapintani, hol végződik a ruha, és hol kezdődik a tény…?
Talán nem is baj.
Így van ez jól.

Május van.
Örülnöm kellene, és határtalanul boldognak kellene lennem. Ahogy majd’ minden májusban.
Talán jövőre.
Azt mondják, jövőre is lesz május.