Fullextra.hu - Futball, politika, önérzet

Mindig tudtam, hogy a futballnak (és általában a sportnak) meg a politikának valahol vannak érintkezési pontjai.

... Kasza Péternek a könyvhét alkalmából megjelent A berni csoda című könyve azt taglalja, milyen gyógyító hatással volt a német népre az 1954-es világbajnokság megnyerése, ami ugyebár nem csupán a nemzeti öntudattal, de a politkával is kapcsolatba hozható. Hasonló megközelítésből emlékszik meg a berni döntőről A vereség forradalma című kötetében Stefan Lazar is, aki azt is feszegeti (talán nem is alaptalanul), hogy az emlékezetes mérkőzés nemcsak az akkori német, de a magyar társadalomra is nagy hatással volt.
Elég arra gondolni, hogy a genfi vereséget követően voltak először tömegtüntetések a Rákosi-féle Magyarországon, ami sokak szerint már 1956 árnyékát vetítette előre. Az addigi sorozatos és szebbnél szebb magyar győzelmek amolyan pót-elégedettséggel töltötték el az emberek egy jelentős részét, ám a vereség következtében egyszerre megnyíltak az addig eldugaszolt szelepek. Talán túlzás azt állítani - bár hallottam már ilyen véleményt -, ha akkor, ott Bernben mi győzünk, az ötvenhatos forradalom is elmarad. Függetlenül attól, hogy ennek mennyi a valószínűsége, mint minden feltételezés, ez is bizonyíthatatlan.
A politika - és ezen belül a politikától elválaszthatatlan nemzeti öntudat - persze más sportágakban is jelentkezik. Gondoljunk a melbourne-i olimpia vízilabda döntőjére, ahol a magyar válogatott tudásán és képességein felül valami fantasztikus erőt, elszántságot is tanúsított. A győzni akarás messze túlhaladta a minden sportolóra jellemző diadalra törekvést; ott és akkor jóval többet kellett megmutatni, bebizonyítani. Az egész világnak és önmagunknak is.
De a jégkorongból is vehetünk példát. Csehszlovákia 1968-as megszállása után a csehszlovák-szovjet jégkorong derbi sem arról szólt, hogy melyik a jobb csapat. Az akkori szovjet jégkorong válogatott minden szakértő szemében képzettebb, jobb és esélyesebb volt (bár a csehek sem a béka ülepe alól kerültek a döntőbe), a fogadóirodákban is csak a legfanatikusabbak tettek a csehek győzelmére, ami végül mégiscsak bekövetkezett. Mégpedig azért, mert a csehszlovák válogatottat - miként Melbourne-ben a magyar vízilabdázókat - egy lehengerlő és ellenállhatatlan megszállottság is hajtotta. A mindenáron való visszavágás eltökélt szándéka. Csakhogy nem a korábban elvesztett jégkorong mérkőzésekért kellett visszavágni, hanem a Prága utcáit elözönlő orosz tankokért.
Visszatérve a labdarúgásra, nekem is volt egy ilyen személyes - ha politikai fűtöttségű talán nem is, de a nemzeti öntudatra esetleg mégis jellemző - történetem 1986-ból. Akkor még az általam ismert amerikaiakat egyáltalán nem érdekelte a soccer, többségük talán azt sem tudta, mi fán terem. (Megjegyzem, azóta változott a helyzet, amihez kétségtelenül hozzájárult, hogy az Egyesült Államok soccer, azaz labdarúgó válogatottja biztosította részvételét az elmúlt három - a mostanit is beleszámítva négy - világbajnokságon.
Nos, én azzal próbáltam kollégáim, ismerőseim érdeklődését felkelteni, hogy győzködtem őket, okvetlenül nézzék meg legalább a szovjet-magyar meccset, mert a labdarúgás szépségei mellett kapnak majd valami csak-azért-is többletet. Ott nem csak a labda gurul, de harc is lesz a pályán.
Jómagam a mérkőzés befejezése előtt kikapcsoltam a televíziót. Másnap úgy mentem a munkahelyemre, mint a lopáson rajtakapott ember, aki bizton tudja, pellengérre lesz állítva. Félrehúzódtam, kerültem mindenki tekintetét, úgy éreztem, ilyen leégés még nem ért itt Amerikában. Szerencsémre senki sem tette szóvá előző napi magabiztos hencegésem. Mint kiderült, rajtam kívül - hiába volt a győzködés - senki sem nézte a meccset. De még csak nem is érdeklődtek. Egyetlen kollegám kérdezte meg: na, milyen volt a meccs? Hümmögve mondtam valami oké-szerűséget, hál’istennek nem firtatott tovább.
Mit mondhattam volna? Azt, hogy elfelejtettünk focizni vagy azt, hogy kihalt belőlünk a nemzeti önérzet. Egyiket sem mondhattam, mert egyiket sem akarom elhinni.
Még ma is nehéz.

A cikk aktualitása miatt egy cseppnyi politika is átment - rendhagyó módon, - a Magazin "szűrőjén"...