Fullextra.hu - Egy képeslap margójára

...tél van, látszik a gang-féle építmény kőrácsai között a hó.

Elmondhatnám, hogy csak úgy, véletlenül kezembe került az alant látható, réges-régi fénykép, hogy találtam valahol...

De nem így történt, - kedves kollégámtól kaptam, aki megtudta, hogy történetet készülök írni egykori második otthonomról.
Az Auguszta Szanatóriumot - mely évtizedeken át mint tüdőkórház szolgálta a magyar egészségügyet – most teljesen átalakítják, más klinikák költöznek bele, a tüdőgyógyászatot elköltöztetik.
Erről akartam írni egy érzelmes nekrológfélét.
Ám a régi fényképeknek külön életük van, akár a könyveknek. A megdermedt pillanat üzenetet hordoz, - de tudni kell azt kiolvasni.
Meg is indult az agyam...
Ki is lehet az a kedves, idősebb hölgy, aki karján ormótlan szatyorral, rókaprémgalléros, darázscsíkos télikabátban mosolyog felénk? Inkább kényszerű arckifejezés ez persze, nem igazi mosoly: csak a fotósnak szól. Az egész helyzet inkább nyomasztó, mint vidám.
Először is tél van, látszik a gang-féle építmény kőrácsai között a hó. Az álló alakok többsége is a télnek öltözött, kivéve néhány fehérköpenyest.
A földön – bár arcot, fejet alig látni – kétségkívül emberek fekszenek, meander-mintás tábori takaróba bugyolálva. Az álló alakok részint katonák, a hölgy után csukaszürke egyenruhás tiszt lépked, a háttérben egy tányérsapkás fej. Furcsa, mert ha a csukaszürke tiszt ruházata alapján a jelenetet a Monarchia idejébe teszem, a tányérsapka nem illik oda, az akkoriban az antant országaiban volt csak divat. Ha mármost a fehérköpenyesek orvosok, felcserek stb., az egyenruhások katonák, - kik lehetnek a földön fekvő alakok?
Az épület amúgy igazi monarchiabeli építmény, a szolidan díszes, hatalmas ajtó tágas belső tereket sejtet.
A fénykép az első világháború vége felé készült a debreceni Auguszta Szanatóriumban. A kép előterében, jobb felől maga a névadó Habsburg-Lotharingiai Auguszta főhercegasszony, a császár és király közeli rokona látható. A háttérben meghúzódó antant megfigyelő a háború közeli végét sejteti. A földön pedig kétségtelenül sebesültek fekszenek.
Az intézmény eredeti, békebeli funkciója szerint tüdőszanatórium lett volna. Az utolsó békeévekben ugyanis minden ötödik magyar polgár tüdővészben halt meg, s az egyetlen reményteljes gyógymódot a higiénés – klimatikus gyógyhelyek, szanatóriumok kínálták. A beteg pihent, akkori fogalmak szerint bőségesen, egészségesen táplálkozott, jó levegőt szívhatott és napozott a képen is látható kúrafolyosókon. (Az ám, de nem télen. Azt már régen is tudták, hogy a havas kövön fekvés nem tesz jót a tüdőnek…) A higiénés-klimatikus gyógymód a betegek 60-80%-ánál bevált. A Szanatórium – eredetileg Nagyerdei Népszanatórium – egy betegbiztosító pénztár, a Szanatóriumegyesület és a város pénzéből épült fel 1914-ben, mai fogalmak szerinti állami támogatás nélkül, a betegek, az elesettek és a betegségtől rettegők akaratából. Pár hónapig működhetett, a háború gyorsan hadikórházzá tette, pedig a frontok messze voltak innen. Hogy hogyan került ide Auguszta? Nos, a főrangú hölgyek szerettek jótékonykodni, vagy legalábbis ezt láttatni. Volt egyfajta „munkamegosztás” is, s a főhercegnőnek a sebesültek istápolása jutott. Nem a tüdőbetegeket jött hát meglátogatni – az egy Erzsébet királyné kivételével, aki maga is tüdőbajos volt, nemigen mertek a prominens személyek fertőző betegek közelébe kerülni. Ha tehát a névadásban a főrangú hölgy ügybuzgalma szerepet játszott volna, úgy az Auguszta Szanatórium némileg tévesen vette fel és viselte mindezidáig (hivatalosan csak 1946-ig, de a debreceni polgárok többsége számára mindmáig) ezt a nevet.
A fényképen az elmondottak szerint jobb oldalon a Tettesek – az uralkodó képviselője, katonák (képzeljük melléjük a politikusokat) és a bal oldalon az Áldozatok, a letepert, a padlóra küldött, sebzett Magyarország láthatók.
Mindezen kétségeimet megosztottam a kollégámmal. „Ugyan már, túlfantáziálod. Nem lehetne egyszerűen azt írni a kép alá, hogy ’Auguszta főhercegnő látogatása a róla elnevezett tüdőszanatóriumban’?”
„De igen” feleltem, „...hát persze hogy lehet”.
Lehet, de a kimaradt igazság kikívánkozik: ezért született a jelen kis írás.