Thassos 2006. II. rész
Dátum: Augusztus 15, kedd, 18:07:16
Téma: Ország Világ


Lányok! Csak szoknyában!



További praktikus tanácsok a Szerbián és Macedónián átutazóknak.

1. A benzinkutak helyét nem igazán méretezték, hanem inkább valami véletlenszerű elosztásban következnek. A legnagyobb távolság két kút között több mint 250 kilométer. Ebből következik, hogy ennek megfelelő mennyiség mindig legyen a tankban. Tankolásnál azonnal ott vannak az ablakmosó gyerekek. 20-30 dinárnak is örülnek. A szerb és macedón kutaknál nem túl drága egy-egy kávé, vagy üdítő. Nincsenek olyan hatalmas árak, mint felénk. Természetesen mindent csak dinárban (dénárban) kell fizetni, mert rendkívül „rosszul tudnak számolni”.

2. A WC minden komolyabb helyen fizetős, de már elég sok helyen van kint „TOI-TOI”. Tehát az egy eurós „budi aprópénzre”, aztán egy tekercs WC-papírra kell készülni. Szintén nagyon fontos! Erre a szokásos koreográfia vonatkozik a WC-re. Nem angol, hanem az „odaállós”. Lányoknak – a későbbi bonyodalmakat elkerülendő – csakis szoknyában ajánlatos az utazás, illetve az igénybe vétel!!!!

3. Látnivaló. A pályáról nem sok látnivaló van, de azért külön érdekesség a sok-sok kukorica-tábla, vagy a hegyek tetejére épített kis házacskák sokasága, ami körül szépen művelt kis kertecskék vannak. Nem ajánlom a letérést az útról. Talán ezzel még néhány évet várni kell. Egy helyen egészen különlegesen oldották meg az autópálya kérdését Macedóniában. Egy régebbi – kétsávos – úton halad egyik irányba, míg egy másikon – talán 15-20 kilométerrel odébb – pedig a másik irányba. Itt nagyon kell figyelni, hiszen nem is gondolja az ember egy idő után, hogy nyugodtan ki lehet menni a másik sávba. Ugyan így nagy figyelmet igényel az ezt követő szakasz, ahol váltakozó irányú a forgalom, és az utak nagyon hasonlítanak az előzőre. Fő az óvatosság.

4. Most nem igazán volt dolgunk rendőrökkel – amit már előre jeleztek rádióamatőr barátaink. Nem így novemberben. Akkor „kis követési távolság” miatt sarcoltak. Itt nem rossz az euró, mert nem tudnak visszaadni, így kicsit lehet alkudni is. Viszont nem szabad hőzöngni, mert mindig nekik van igazuk.

5. A macedón határra érve a legfontosabb papír az autó „zöld kártyája”. Enélkül nem lehet beutazni. Mielőtt elindul valaki feltétlen be kell menni a biztosítóhoz, ahol a kötelező biztosítását kezelik az autónak. A határon – az útlevelekkel együtt – ezt valamiképpen regisztrálják is ezért talán 2-3 perc a várakozás. Ez oda-vissza is számítandó. A görög határon aztán az EU-s autókat már külön – szabad sávba – terelik, itt jól kell célozni, mert nem túl széles.

6. Már nem kell vízum sem, hiszen 2006-tól véglegessé vált a Macedóniával kötött kölcsönös vízummentesség. Ez azért valami és jó. Kényelmesebbé teszi az utat.

Virágos út

Kislányos masnit köt - három színű mosolyon -
újong útszéli földön a leander az új tájon.
Magocskája száll - langy-szellő ringatja -
gyökere mindig utat talál, míg ritka zápor itatja.
Tovasuhan - számolatlan - az uti-mozi vásznon,
hisz most már Makedónia rajzol arcunkon.
Valami változott, és újabb etapot húz alánk,
hogy egy kis derűt arasson a hosszú mánk.

Rövidesen elérjük Thesalonikit. A szerbiai tankolásnak eddig bőven ki kell tartania. Itt rendkívül széles skálán mozog az üzemanyag ára. Thesaloniki külvárosán halad a pálya, amely nem annyira szokványosan zárt, hanem inkább az autóutak lámpázását, nyitottságát takarja. Az út mentén sorakoznak a benzinkutak, csak ki kell választani a legolcsóbbat. Most – a 95-ösből - 1,029 EU volt a legolcsóbb, s talán 1,139 a legdrágább, ami – egy kis után számolással – már jelentős különbség.

Jó érzéssel érjük el a görög – tengerparti – hegyek szőlőtőkés, olívás ligeteit. El-elfogy alólunk az autópálya, de ez sajnos még nem jelenti azt, hogy megérkeztünk. A nempilóta szakasz is ébredezik a sós illatra, s sűrű érdeklődések közepette vágyakozik a nyújtózásra. WC-ügyben itt sem jobb a helyzet. Sőt! Rosszabb! Csak a benzinkutaknál mérik, míg a kondíciók – a balkáni szokáskör mentén – mit sem változnak. Lányok! Csak szoknyában!

/Folytatása következik/







Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2111