A makettezésről...
Dátum: Augusztus 22, kedd, 18:00:05
Téma: All Fullextra


Átfogó bemutató a makettezés világáról, illetve a hobbi elkezdésének feltételei.


Először is meg kell említenem egy, a makettezők közt is kialakult véleménykülönbséget a hobbi állapotát tekintve. Sokan azt állítják, hogy a teljes magyar makettezés válságban van, többek szerint viszont ez a gyengülés nem érint minden területet. Sőt, hatalmas fejlődés tapasztalható több területen. Éppen ezért én egy általános képet mutatnék, hogy mindenki eldönthesse, hogy is áll ma ez a gyönyörű és sok érdekességet tartalmazó hobbi. Később pedig azt is bemutatnám, hogy pontosan miből is áll a makettezés.

Röviden magáról a makettezésről: Eleinte nem hobbiként, szabadidős tevékenységnek indult, hanem szemléltető, tervezői tevékenységet takart. A technika világának a fejlődésével azonban új szerepet is kapott, átalakult, de természetesen ma sem kizárólag szórakozásként létezik.
Számtalan oka lehet, hogy az ember miért is kezd el makettezni, felsorolni szinte nem is lehet. (lehet például a technika szeretete; a munka kapcsán; rokon, ismerős foglalkozása, érdeklődési körei, hagyományőrzés, történeti-, hadászati érdeklődés, stb.) Bővebben erre nem térnék ki. Az viszont biztos, hogy az ember személyiségét mindenképpen fejleszti ez a hobbi is.
Manapság az emberek nem kötnek kapcsolatokat, nem ismerkednek, csak szűk körükben élnek. Elzárkóznak, sőt kerülik az idegeneket, ismeretlen személyeket. A makettezés is, mint minden hobbi, és szabadidős tevékenység segít kitörni ebből a helyzetből. Aki mélyebben „beleássa” magát ebbe a tevékenységbe, előbb-utóbb „kénytelen” új ismeretségeket kötni. Ha tanácsra, segítségre, esetleg bíztatásra vagy kritikára van egy kis szükség, mindig akad egy olyan makettező társ, aki ezt így, vagy úgy megteszi. Aki fejleszteni kívánja tehetségét, kénytelen másokkal is megismerkedni, ha megteszi, ha mer kérdezni, mindig kap segítséget. Ezzel az ember nyitottabbá válik, új emberekkel ismerkedik, meg meri mutatni magát és tehetségét.
Olyan nincs, hogy valakinek nincs tehetsége ehhez a hobbihoz. Több-kevesebb gyakorlás, tapasztalat szükségeltetik, de bárkiből jó makettező válhat. Természetesen itt is vannak kiugró tehetségek, de ők vannak kevesebben. Mindenki megtalálhatja a tehetségének, érdeklődésének leginkább megfelelő szakágat és nehézségi fokozatot; mindegyiknek meg van a saját szépsége.
Alapvetően személy- és időfüggő ez a dolog, sajnos azonban a pénz itt sem teljesen elhanyagolható. A kezdéshez és a tevékenység megszeretéséhez viszont nem döntő, inkább mellékes tényező. Aki rászánja magát, kinéz magának valamit, mindenképpen össze tudja spórolni rá az összeget, ha drága is a kiszemelt készlet, de léteznek természetesen olcsóbb makettek is.
Kezdésnek a legjobb alapot nem is a műanyag, fém és fa makettek, hanem a papír jelenti. Ezen érdemes először tanulni. A papír makettek kiválóan használhatóak lennének az iskolákban is. Többek között az Internet és az országban többször megrendezett versenyek pedig arra is jók, hogy az ember meg merje mutatni magát és tehetségét. Sokan olyanok, mintha szégyellnék a tehetségüket. Ez is egy átható általános társadalmi probléma manapság.
A nálunk megrendezett versenyekről meg kell említeni, hogy az elmúlt néhány évben rendkívülien javult a színvonaluk. Ez köszönhető a külföldről érkező makettezőknek, a nálunk felnőtt profi magyar makettezők köre –hatalmas tapasztalattal- és az egyre szélesedő paletta a termékekben.
Kötelességem bemutatni néhány szóban a mosonmagyaróvári versenyt, mely a legnépszerűbb versenyek egyike európai szinten is! Az öt legszínvonalasabb közé sorolják. Ez köszönhető a földrajzi fekvésnek, a jól szervezett móvári egyesületnek, annak kiváló munkájának és az évről évre mindig visszatérő spanyol, olasz, cseh, szlovák, lengyel, francia, angol, stb. makettezőknek. (A 2006-os rendezvényen 1664 db versenymunka és 1300 db kiállítási tárgy volt látható. A munkák 75%-a külföldről érkezett! A látogatók összlétszámát a két napon 5-6000 emberre lehet becsülni. Mekkora bevétel ez a városnak, ha fejenként több ezer Forintot költ egy-egy látogató szállásra és étkezésre?)
Egyesek szerint a klub tagjai többet tettek eddig az ország és a város népszerűsítéséért, mint az erre hivatalos szervek.
Egyre több barátság születik magyar és külföldi makettesek közt, akik immáron örömmel jönnek hozzánk, nem csak versenyezni. Hazájukba pedig a kiváló tapasztalataikat viszik a mi kis országunkról. Azt is el kell mondani, hogy immáron egyre több magyar makettező vesz részt külföldi versenyeken. Rendszeresen kapunk meghívásokat Európa valamennyi országából, és elismerés nélkül soha nem térünk haza. (Ebben az évben egy Loar megyei francia klubtól van hivatalos meghívása a Veszprém megyei makettezőknek a testvér megyei kapcsolatok jegyében.)

Ami viszont okot adhat a válság, illetve szó használatára, az a magyar makettezők számának lassú csökkenése. Több ok is feltételezhető erre: ilyen lehet a külföldhöz képest szerényebb múlt. (A lengyeleknél, szlovákoknál, cseheknél, és az USA-ban is alternatív iskolai tananyag, és szerves része a történelem megismerésének, a hagyományok ápolásának.) A másik az idő és környezet toleranciája. Egyre kevesebb idő jut a kikapcsolódásra, a család és a társadalom sokszor nehezen fogadja el a nem anyagi hasznot hozó tevékenységet. A társadalom nehezen fogadja el azokat a tevékenységeket, amelyek nem tartoznak a közmegegyezés szerint a „magasművészet” fogalmába. Pedig ezek a tevékenységek (természetesen ide tartozik mindazon szabadidős tevékenység, amely esztétikai élményt nyújt, vagy gondolatokat ébreszt, vagy mindkettőt egyszerre) valahol a XXI. század „népművészetét” is jelentik.(pl. az amatőr fotózás, festészet, mindenféle tánc, írás, versköltés stb. és a makettezés is.

Nagy gondot okoz az emberek fáradtsága, feszítettebb életritmusa, és a legfontosabb: a fiatalság érdeklődésének nagyfokú hiánya. Sok fiatal nem érti egyszerűen, mi is a makettezés. Később, pedig már fel sem tűnik sokaknak ez a tevékenység. Ezen a helyzeten a kisebb-nagyobb klubok, egyesületek és néhány magánszemély próbálnak javítani, változó sikerekkel. De mindig van, aki ezt megteszi. Az sem jellemző, hogy átlagos folyóiratokban szerepelne egy-egy cikk e tevékenységről. Van természetesen szaklap nálunk is, de ez igazán csak a makettesek közt népszerű.
Több népszerűsítési lehetőség is létezik: ilyenek a versenyek, kiállítások, kirándulások, kisebb táborok, egyéb találkozók és cikkek. Ez utóbbinak kívánok én eleget tenni.
A kiállítások és versenyek rendezésének természetesen komoly feltétele a pénz.
A művelődési házak és a közművlődési intézmények sok rendezvényt csak abban az esetben fogadnak be, ha az azonnali anyagi hasznot hoz az intézménynek (bérleti díj). Tehát minden kockázatot és munkát a kluboknak kell vallaniuk.

Megemlítendő a Hadtörténeti Intézet és Múzeum támogatása és jó kapcsolata a makettezés világával! Nagy számú járműgyűjteménye bárki számára könnyen elérhető, megtekinthető a Keceli Pintér Művek területén és a budapesti múzeumban.

Ami pedig tényleg válságban van, az a bolthálózat! Az Internet elterjedésével sokszor olcsóbban, vagy a postaköltséggel együtt ugyanannyiért veheti meg az ember a kiszemelt készletet, mint az itthoni boltokban. Az elmúlt években lecsökkent a boltok száma. Egyes megyékben nincsenek is! Ugyanez érvényes az egyesületekre is! A termékekre itt is nagy a kirótt adó, sokszor nem éri meg a boltoknak megrendelni kisebb-nagyobb tételben a dobozokat, így előbb-utóbb bezárnak, sajnos.
Amit viszont továbbra is kiemelnék, az a közösségteremtés! Fontosak a találkozók, kapcsolatépítés, a tanulás! A legtöbb –szinte minden- makettező megbízható embernek számít, ritka a csalódást okozó személy. Igazi barátokká válnak, feltétlen segítséget nyújtanak egymásnak, összetartó közösséget alkotnak. Az új tagokat minden esetben hatalmas örömmel fogadják és azonnal egyenjogúként kezelik maguk közt! Ez kiegészül számos külföldi ismerőssel, barátokkal, akik iránt –kölcsönösen- szintén hasonlóképp viseltetnek! Ezt elősegíti az Internet kiterjedt használata is! Egyre népszerűbb, egyre egyszerűbb új kapcsolatokat teremteni. Magyarország legaktívabb (és legnépesebb) makettklubja is pont az internet segítségével szerveződött, ide bárki jelentkezhet! Ez a Makettinfo Online Klub. Ennek van egy színvonalas foruma is, ahol mindig akadnak segítőkész emberek. Mára már rendszeresen szerveznek közös programokat, múzeumlátogatást, közös megjelenést a hazai és külföldi makettezős rendezvényeken, és bizony közös bográcsolást is. Az internet segítségével tartjuk a kapcsolatot a külföldi makettezőkkel; a segítségével tudjuk megismertetni a munkáinkat akár a világ másik felével is.

Legközelebb bemutatok egy-két jelentősebb eseményt, egyéb találkozót, klubot, múzeumot és talán egy néhány éve készült közvéleménykutatás eredményét is; sőt, ha sikerül, néhány képet is csodálatos művekről!

Köszönöm Kiss Gábor és Vadász István „kollégámnak” a segítségét és személyes támogatását a cikk megírásában!









Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2115