Családon belüli er?szak
Dátum: Szeptember 04, hétfő, 12:02:37
Téma: Életünk napjaink
 |
Itt „bent” mindent másként lát az em-ber, mint „kint”. |
Délelőtt van. Csak létezem és lélegzem. Egy szobában vagyok, ahol heten ülünk. Hét asszony, lány, nő. Mindenki beszél az eddigi életéről, történésekről, élményekről. Figyelek.
Beteg vagyok. Időnként visszatérő ide a kórház „B” épületébe. Itt „bent” mindent másként lát az em-ber, mint „kint”. Kint védőburok kell, ami megvéd minket embereket egymástól, magunktól. Mert ártani másnak és önmagunknak nem nehéz, de aztán jön az ébredés. Mi történt, velem, velünk? Hon-nan indultunk, mi volt út közben, hogyan jutottunk idáig. Milyen az életünk? Sok-sok kérdés, de vá-lasz egy sem. Idebent, egy mesterséges burokban bogozgatjuk életünk gubancait, keressük a válaszo-kat. Nem jönnek maguktól, néma csend. Nézek ki az ablakon, merengek.
Mindenki sorra elmondja történetét. Lassan elindul valami ott benn. Először nevetek, mert humorba csomagolva a borzalom vicces is lehetne. De a nevetés átváltozik. Rémület. Düh. Aztán harag, és vé-gül sírás. Siratom a nőt, az asszonyt, akit megvertek, megaláztak, méltóságát sárba tiporták. És siratom a boldogtalan kilátástalanságot. Nem hallja senki? Nem hallja senki a sok panaszt? Néma döbbenet. Csak magunk vagyunk, most nincs itt a külvilág.
Egyszer azt álmodtam, hogy bent vagyok, és mintha az itt lévő társaknak nem lenne bőre. Nincs rá szükség, nem kell. Nem kell, ami megvédjen, egymástól, magunktól. Itt nem érhet utol a nagyvilág zaja, bűze, sara. Idebent mi egymást nem bántjuk. Kint vastag bőrt kell nő/veszteni, hogy életben ma-radjunk. Miért van ez?
Tehetetlen dühömben átsírom a délutánt. Kapok gyógyszert, nyugtatót. Azt mondják, olyan nyugtalan vagyok. Eltompulok. Azért még gondolom, jó ez így? Tompán, bambán, homályban. Jó ez így? Jól van ez így? Rám borul a sötétség.
Kérdések, és kérdések. Halljátok? Figyeltek? Vagy csak az ég néz le, és nézi mit művelünk itt lent mi emberek? Kint és bent. Fent és lent. Hol a helyem? És hol van a Te helyed az én életemben? Kötődés, vagy kötöttség? Hol vannak a korlátok, amik védenek? Vagy a korlátok nem is védenek? Gátat emel-nek? Kinek? Szabadság? Jogok? Törvények? Kit védenek? Nőket, és gyerekeket?
Másnap reggelre elmúlik a tompaság. A harag marad. Maradni, és harapni akar. Nagycsoport. Azt mondják az orvosok, itt lehet beszélni, kérdezni. Van is egy fehérköpenyes, aki majd válaszol. Sok kérdésem van, hát én kérdezek. Először csak szelíden. Fekete cipő, szép fényes. Fekete nadrág, szépen vasalt. Rezzenéstelen arc. Nem érti kérdésem. Kérdezem másként, hátha majd úgy. Körbenéz. A lába jár egyre vadabbul. Mentőöv kéne. Jön is egy. Valaki melléhamuzott. Tán ezt beszéljük meg. Az arc bólogat, igen igen. Beszéljük meg. Szorít a cipő, de mi melléhamuzunk. Jól van ez így? Újra és újra nekifogok, feszegetem, húzom, tolom. Ha valaki az állandó bántalmazásba betegszik bele, van itt se-gítség? Vannak segítők, akik a rászorulót eligazítják, legalább, hogy hová forduljon bajával? Lassan, jól megfontoltan jön a válasz. Ott a faliújságon van egy papír, mindenki elolvashatja. NANE. Ez már nekem is sok. Feladom. Átmenetileg, egy kis időre én is melléhamuzok. De ha meggyógyulok…
Írta: Anonymous
Utószó
A faliújságon nem volt egy fia papír sem.
Ide fordulhatsz, ha szorít a cipő:
NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület
Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101 (este 6 és 10 között)
Biztonsági információk külföldi munkát kereső fiatal nőknek: 06-80-630-125 (kedden és csütörtökön délután 2 és 6 között)
Postacím: 1447 Budapest, Pf. 502.
E-mail: info@nane.hu ** Internet: www.nane.hu
|
|