Fullextra.hu - Mint ködben a fák / II. rész

Pedig szerették egymást. Milyen nehéz éveik voltak! Albérletről-albérletre vándoroltak.

Pedig szerették egymást. Milyen nehéz éveik voltak! Albérletről-albérletre vándoroltak. Egyik helyen nem tudtak pihenni a lakók zajongásától, a másikban a házinéni minden léptüket ellenőrizte, folyamatosan figyelte. Még a villanyfogyasztásukat is feljegyezte, és könyörtelenül lekapcsolta az áramot, ha túllépték az előző havit. Az utolsó helyükről meg akkor kellett eljönniük, amikor bejelentették, hogy gyereket várnak. Akkor kerültek Újpestre, egy szoba-konyhás apró lakásba, mint bérlők. Nem akarták elhinni, hogy ez már az övék. Márton meg a kollegák szépen helyrehozták. Még bútorzat is akadt. Volt, aki egy billegő asztalt, másik két feslett támlájú széket, Zoli szaki meg egy nyikorgó, de amúgy jó állapotú rekamiét tett be nagy szuszogásokkal a frissen kimeszelt szobába. Mártont kedvelték a gyárban. Szorgalmas volt, sokat túlórázott. Hamarosan brigádvezetőnek is megválasztották. A párttitkár aztán közbejárt lakásügyben a tanácsnál, ahol sógora volt a lakásügyi előadó. Úgy gondolták, minden a helyén van már nekik ebben az életben. Az élet azonban nem adja könnyen magát. Márta a hatodik hétben járt, amikor erős fájdalmakra ébredt egy hajnalon. A konyháig már nem volt ereje kimenni. A gázkonvektor mellé zuhant. A MÁV kórházba vitte a szirénázó mentő. A felcsöngetett ügyeletes orvos egykedvűen hallgatta az asszony jajongását, majd rezzenéstelen, szinte unott arccal lökte oda, hogy elment a gyerek. A műtét után arra ébredt, hogy az ablakpárkányról egy fekete galamb nézi. A délutáni látogatásra bejött az anyja, aki kezét tördelve ült az ágya szélére, és minden áron pénzt akart neki otthagyni. Amikor Márton megérkezett, gyorsan felállt, és elköszönt. Nem ilyet gondolt a lányának. A férfi egy vizes törülközővel megtörölte Márta homlokát, kibontotta a közeli cukrászdából hozott csomagot, és apró darabkákat törve a gesztenyés kifliből, etetni kezdte az asszonyt. Egymás kezét fogva aztán hosszú órákig ültek a lassan csendesülő kórházfolyosón. A rákövetkező években sorra járták a kórházakat. Az egyikben azt mondták, hogy soha nem lehet gyerekük, a másikban türelemre intették őket, a harmadikban egyenesen Márta hajléktalan csavargásainak korára vezették vissza az okot, amiért elvetélt. Eljutottak végül Vadász doktorhoz. Az alacsony, kicsit pocakos férfi badarságnak nevezte kollegái rémisztgetéseit, és megnyugtatta őket, hogy hasonló esetek előfordulnak, és semmi különös teendőjük nincs. A természet a leggondosabb orvos, de a biztonság kedvéért, a teherbeesés hetétől rendszeresen keressék meg őt. Pénzt nem fogadott el. Azt mondta, hogy majd hívják el a keresztelőre. Az alig háromkilós Mártika két évre rá, egy nagyon hideg téli reggel született meg. Márton a váróban véresre harapdálta a szája szélét idegességében. Márta anyja sírva borult a férfi vállára, majd egy vastag borítékot gyömöszölt annak kabátzsebébe. A keresztelőre meghívott Vadász doktor a ceremónia után kérte, hogy egy fényképet majd küldjenek neki. Megsimogatta az elszenderült kislányt, kezet fogott a szülőkkel, majd gyorsan kiment a templomból. Amikor bevitték neki a kórházba a fotókat, a nővértől megtudták, hogy a doktor elvált, kislánya alig volt hat éves, amikor valami betegségben meghalt.
Márta nehezen bírta az otthonlétet a nyugtalan természetű kisbabával. A kislány keveset, és felületesen aludt, hasfájós volt, éjszaka rendszeresen felébredt. Márta tehetetlen volt. Anyja eleinte hetente többször is kivillamosozott hozzájuk, de egy ordítozásba torkolt veszekedésük után már csak hétvégeken jött, amikor Márton is otthon volt. A védőnő nem sokat tudott segíteni a láthatóan egyre ingerültebb anyának. Márton reggel korán –gyakran álmosan- kelve indult munkába. Sokat dolgozott. Hamarosan kinevezték művezetőnek. Exportra gyártottak, szűkös határidőkkel, akadozó alkatrészellátással. A nagyobb felelősség feszültebbé tette. Erősen dohányzott, munka után meg egyre gyakrabban előfordult, hogy beült a kollegákkal egy sörre a közeli kocsmába. Szégyellte bevallani még magának is, de tudta, hogy minél később akar hazaérni. Nem értette Márta viselkedését, türelmetlenségét. Bántotta, hogy egész napi munka után sem tud otthon megpihenni. Vacsora gyakran nem várta, csak a panaszáradat, hogy így a gyerek, meg úgy a gyerek, meg ő bezzeg ebből mit sem tapasztal, mivel reggel elmegy, és csak késő délután jön haza. Mártonnak egyre kevesebb ereje volt, hogy belemenjen a „Mit tudsz te arról” kezdetű asszony-panasz sokadszori végighallgatására. Fogott egy üveg sört, és kiment a keskeny udvarra, hogy rágyújtson. Azt azonban sohasem gondolta, hogy egyszer meg is fogja ütni az asszonyát.