Fullextra.hu - Ne ítélj elsőre

... hogy ne ítéltessél. Mondja a köz. Nade ki tudja ezt megállni?

Ezúttal hétfő helyett kedden reggel, a szokásos hételeji hangulatban, rém morcosan, dühösen, "az egész világ az ellenségem, meg különben is mindenki kapja be" tiszta szívű meggyőződésével igyekeztem a munkahelyem felé. Ez az az érzés, amikor az ember legszívesebben megfojtana mindenkit, belekötne az élő fába is, olyan gondolatok cikáznak a fejében, amik köszönő viszonyban sincsenek valós énjével, és amelyekre utólag úgy emlékszik vissza, hogy "de jó, hogy nem volt nálam a világpusztító atomfegyver indítótáskájának kulcsa!". Ezt a hangulatot külön fokozta, hogy a Batthyányi téren (szintén szokás szerint) a villamosról leszállva már csak az elvileg csatlakozó HÉV-szerelvény távolodó hátsó lámpáit láttam. "Ma sem érek be időben" mondtam magamban, és a pokolba kívántam mindent és mindenkit. Folyamatosan fokozódó dühvel megcéloztam hát a másik vágányon benn álló szerelvényt. Nyugodtnak látszó, kényelmes léptekkel, hiszen ilyenkor már 10 percenként indulnak a járatok, időm van úgyis bőven. Amint megyek, mendegélek, elhúz mellettem egy kifejezetten kellemes kinézetű, aránylag csinosan öltözött, rendkívül jó alakú fiatal lány. Mondanom sem kell, ha lehet még fokozni valamivel a hét eleje hangulatát, ez a lány profi módon tette. Rám sem nézett, még azt is megkockáztatom: észre sem vette, milyen sziszifuszi munkára kényszerített azáltal, hogy a fenekére ragadt tekintetem által kiváltott bőséges nyáltermelődésemet valahogy eltitkoljam a külvilág elöl. Kezdtek kifejezetten barátságtalan gondolatok érlelődni bennem, ám végül megelégedtem azzal, hogy megállapítottam magamban: még néhány év, és ő is megcsúnyul, mint minden hasonló korú. Éreztem, és tudom, hogy rém barátságtalan gondolat ez, nem is igen szokásom, és a hét eleje sem szokott ilyenekre ragadtatni, ráadásul az igazságtartalma is rettentő messze van a valóságtól, de akkor valahogy mégis ez volt bennem.

Nem tudom, megfigyeltétek-e már, de azok, akik huzamosabb ideig egy adott járaton utaznak, mindenféle megrögzött hülye szokásokat vesznek fel. Ilyen pl. az is, hogy mindig ugyanarra a kocsira szállnak, vagy legalább igyekeznek ugyanazon az ajtón felszállni. Nos, a lány szemmel láthatóan hasonló cipőben járva rendíthetetlen léptekkel igyekezett az első kocsi felé. Természetesen ez még külön feldühített, mert hát milyen alapon ignorálja az általam favorizált második kocsit??? Hogy jön ő ahhoz, hogy engem döntéskényszerbe hozzon, miszerint: feladva elveimet én is az első kocsiban utazzak, vagy maradjak a jól bevált másodikban???!!!

Ilyen gondolatok közepette valahol, úgy a negyedik kocsi magasságában jártunk, amikor a lány hirtelen megtorpant, visszafordult, és a nem sokkal előttem lévő ajtóhoz sietett. Térdig érő tátott szájjal figyeltem, amint az abban az ajtóban hatalmas nagy szatyorral meglehetősen nehezen mozgó idős hölgy kezéből a szatyrot kivéve segített neki felszállni a szerelvényre. Majd mint aki jól végezte dolgát, indult tovább az első kocsi felé. Engem természetesen továbbra is levegőnek nézett, de a látványtól annyira ledöbbentem, hogy ez már el sem jutott igazából a tudatomig.

Egy csapásra omlott össze bennem az egész világ! Egyre erősebben dörömbölt homlokom mögött a gondolat, hogy igazságtalan voltam szegény lánnyal, és ideje lenne ha megbocsátani nem is, de valamivel elnézőbbnek lennem vele szemben. Be kellett látnom, hogy noha soha sem értettem egyet az olyan véleményekkel, amelyek szerint minden fiatal megcsúnyul, ha idősebb lesz (lám, pl. én sem!), ezúttal elvetettem a súlykot. Minél tovább ragoztam magamban a dolgot, annál inkább éreztem, hogy bocsánatos bűn az ő fiatalsága. És hát igen! Óriási tévedés volt részemről azt feltételezni, hogy néhány év múlva ő is csúnya lesz. Akiben a külsején kívül, belül is lakozik ennyi szépség, annak igen nagy esélye van arra, hogy élete végéig megőrzi fiatalságát, szépségét.

Feltéve persze, hogy továbbra is sikerül elkerülnie, helyükön kezelnie a magamfajta kötözködő, nem csak a hét elején morcos, és nem csak akkor undorítóan negatív gondolkodású embereket.
Természetesen engem kivéve.
Bár az is igaz, hogy minek maradjon szép, meg fiatal, ha engem észre sem vesz???!!!

Summa summarum: továbbra is nagyon utálom a hét elejét!