Fullextra.hu - Zilahy: A két fogoly

Az első világháborús szerelmi románc nagy sikert hozott. Filmváltozata is tarolt.

Zilahy: A két fogoly

Amióta Posztmodern Péter feltalálta az ikes igéket és Németh Gábor meghirdette az irodalom alulmúlásának programját, már lassan furcsa egy hömpölygő nagyregény, amelyben még cselekmény is van és az állítmány nem a második található. Jóllehet az író még a polgári kor tanújaként írta nagyregényét, abban a korban, melyben téma volt a „Béla kacagva kiszaladt a pagonyból” csiklandós erotikája.
Itt viszont csak az első csók is csak a százharmincnyolcadik oldalon csattan, mégis tucatnyi kiadás, filmváltozat jelenti, hogy az író, Zilahy Lajos, valami felmutatott. Még ha ez nagyon is vitatott keverék: Egész életműve a stílusbravúr és a pongyolaság, a remekmű és a giccs között lebeg. És aki csak találkozott vele, mindvégig úgy emlékszik rá, hogy ennél rokonszenvesebb embert el sem lehet képzelni. És talán még az is jellemző, hogy ugyanolyan lelkes elragadtatással beszélt a kommunista Illés Béláról, mint a kommunista Illés Béla őróla. És az a kettős tévedés pontosan jellemzi, hogy élete végső két évtizedében Amerikában kommunistának tartották; itthon reakciósnak... itt is, ott is teljesen alaptalanul. De közben - szinte illegálisan - népszerű író volt itthon is, Amerikában is.(Hegedűs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka). Testünkben, lelkünkben foglyok vagyunk, ha elszakít bennünket a háború. De még csak az sem kell hozzá. Ez a Zilahy regény nagy témája.

Az egyik fogoly:

Takács Péter

Tobolszk alatt, az első világháború folyamán, most építették azt a vasútvonalat, amely a Tyumen folyó felől fut a város felé, és amely Tobolszkot közvetlen összeköttetésbe hozza Moszkvával és Szentpétervárral. Az ősrégi kormányzósági város az Irtis folyó határán közlekedik Ázsia többi részeivel. A tobolszki kormányzóság kiterjedése majdnem négyszer akkora, mint a régi Magyarország. Ezt az óriási területet azonban alig lakja kétmillió ember. Mocsaras északi pusztáin tatárok és nomád népek vándorolnak, akik bozontos, nagy fejű lovaikon és hatalmas fehér kuvaszaikkal kergetik az őserdők alatt a farkast., és a legkeletibb részeken a szibériai tigrist is kiverik a bozótjából. Az osztják a prémjeivel vagy cserekereskedelmet űz, vagy csak arany-és ezüstpénzen adja oda. A papírrubelre fütyül. Az északi ingoványok rengeteg arany-és ezüstmennyiséget nyelnek el Oroszországtól, de hogy az osztják mit csinál a tundrák közt az arannyal és az ezüsttel, amelyből egyetlen darab sem kerül vissza soha, az évszázadok óta sötét titok. Tobolszktól északra egyre vadabbak az őserdők és az ingoványok, délfelé azonban nyír-és fenyőerdők váltakoznak az Irtis szelíd partjain, ahol a három napig tartó meleg időszak alatt a leggyönyörűbb búza és rozs terem. A tisztek egy orosz konvoj kísérete mellett hetenként kétszer is bemehettek a városba, és ezeknek a hosszú sétáknak bevásárlás volt a hivatalos neve. De a fegyveres konvoj kísérete mellett nem volt kellemes végigvonulni a városban. A fiúk tehát úgy oldották meg a kérdést, hogy amikor beérkeztek a városba, a felügyelőt beültették az első cukrászdába, és azt mondták neki, hogy rendeljen valamit. Mikor másfél órai sétálás után visszajöttek, az orosz még mindig ette a habos tortákat, megette a fél cukrászdát, tizenkettő fogolynak kellett összedobnia a pénzt, amit az édesszájú orosz megevett. Ha a városban voltak, a kirakatok körül sétáltak és a nőket vizsgálták. Az úrinők francia divat szerint öltöztek, és különösen a szép cipőkre fektették a fősúlyt- Megbámulnivaló csinos láb elegendő akadt, de már tél felé járt az idő, és a nők a szép cipőcskéket idétlen magas szárú kalucsnikba bújtatták. Igazán szép nő alig akadt köztük. A jól táplált, kerekeded, pirospozsgás arcokat rendesen parányi, pisze orr éktelenítette el. Az alsóváros utcáin, a tatárnegyed bazárai közelében az kirgiz és a cserkesz nők között azonban már nem volt ritka az igazi szépség. Az idősebb nők egyszerű szürke ruhákban jártak, a fiatalok azonban égszínű és ibolyakék rokolyákat viseltek. Péter csak a természetes kíváncsiság gondolataival nézte ezeket a tündöklő nőstény pávákat. Olyan mély és tompa fásultságot hordott szívében, amely a csontjaiba és minden idegszálába beivódott. Minden nőt, akivel fogságba jutása óta találkozott, a teremtés sikertelen és tökéletlen művének tartott, a legszebbeken is hibákat és töredéseket látott, s képzeletében elérhetetlen magasságokban lebegett Miett testi, lelki formája. Állandóan az ő tekintetére, hangjára, kacagására, arcának érzékeny vonásaira, hajának színére és tapintására, gyönyörű kezének színes rajzára, csuklójának és bokájának formájára, testének melegére, keblének illatára és szájának nedves, tüzes, édes ízére gondolt.

A másik fogoly
Almády Miett
Odahaza két levelezőlap és levél várta. Szokatlan dolog volt, mert csak ritkán kapott postát. A levél Pétertől jött. Az a levél volt, amelyet Péter még novemberben írt, és most karácsony felé érkezett meg ”..szeretsz te még engem? Emlékszel te még énrám?”. Kétszer is elolvasta a levél végét, de minden szó lehullott a szívéről. Apa utána jött a szobájába, mert tudta, hogy Pétertől jött a levél és türelmetlen volt a kíváncsiságtól. Miett üres lélekkel nyújtotta át a levelet, apa visszavonult a szobájába. Ebéd után Miett nyugtalan szívvel hevert a díványon. Néha, amikor belépett a szobába és megpillantotta Péter arcképét, amely az íróasztalon állott, e fénykép tekintete mintha egy élő ember szelleméből szállott volna le. Most is reánézett a fénykép, de most olyan tekintettel, hogy lehunyta tőle a szemét. Azokra a z érzésekre gondolt, amelyeket déllelőtt a Golgonszkyval való találkozás váltott ki belőle. Mint teljesen idegen valakit nézte önmagát, akinek érzéseit és hangulatait tőle függetlenül idegen erők irányítják. Világosan látta, hogy lénye lassanként két különálló lénnyé változik, és mindig élesebb körvonalakkal bontakozott ki belőle az a két Miett, akit önmagában hordott. Az egyik az a Miett volt, akli Pétert az állomásához kísérte és elbúcsúzott tőle. Ez a sírós, remegő asszonyka még most is ott áll a sínek között a sötétben és zavart gondolatokkal hallgatózik a vonatdübörgés után. A másik Miett az, aki az állomásról hazajött, akit az idő múlása hullámaira vett és idegen lélekkel ringat azóta. Ez a Miett másfél esztendővel idősebb, mint a másik, gondolatai messzire kalandoznak, s a két Miettnek egymáshoz semmi köze. A lovardai találkozás után gyakran észrevette, hogy ürügyeket talál ki önmaga számára, és napjában kétszer is bemegy a városba, hosszú sétákat tesz, azzal a titkolt reménnyel, hogy Golgonszkyval fog találkozni az utcán. Néha sokáig sétáltatta Tomit8a kutyát) a Duna parton, ahol Golgonszkyt látta- Már sohasem volt egyedül, Golgonszky láthatatlanul mindig mellette haladt és irányította gondolatait, cselekedeteit, lépéseit.

A környezet

Nyílt titok volt Oroszországban hihetetlen mértékben dolgozik a korrupció. Egy orosz fogorvostól hallották, hogy míg a vlagyivosztoki kikötő óriás raktáraiban vagonszám rothadnak az élelmiszerek, addig kint a frontvonalban a legszörnyűbb éhség pusztít a katonák közt. Az orosz vasutak leromlottak és az egész szervezet összegabalyodott, mint egy megtépázott, gigantikus háló. Amíg az utcán, falvakban, a helyőrségi laktanyákban és kint a harctéren jól szervezett szocialisták rakták le a forradalom aknáit, addig a Dumában a minisztériumokban és a kormányzósági épületekben a béke jelszavát csóválták azt oroösz medve felé, amely négy lábra állva, lógatta irtózatos erejű testét. Már félelmetesen morgott és vérben állt a szeme. Eddig a muzsik fanatikusan ment előre a háborúban, mert békében Szibéria, majd a kancsuka, most a háta mögött a gépfegyver hozzászoktatta vak engedelmességhez. A jámbor, álmatag, meghajlott vállú nép, amely sietett minden pópának kezet csókolni az utcán, amely szegényes, tiszta, kis szobáiban, de még a legelhagyatottabb vasúti állomások váró és éttermeiben is örökmécsest égetett a szentképek előtt. Most ijedten vetett keresztet az Atyuska nevének említésére
A hátgerincén szaladt át a borzadály, ha valahol meglátták a cár szakállas, szomorú arcképét, lassanként bizalmatlan lett először önmaga iránt, aztán az elöljárók, a vezetők, és végül a pópák iránt is. A szelíd, beteg lélek valami új próféta tanaitól várta a vigasztalást, nem bánta már, akármit prédikálnak neki, s akár a tűzhalálban is megkereste volna tévelygő, tépelődő lelkének üdvösségét.

Az író:
Írói útja az első világháború utáni jelentkezéstől a második világháborúig: sikerek és növekvő népszerűség töretlen diadalmenete. Finoman erotikus, líraian érzelmes szerelmi regényei (Halálos tavasz, Valamit visz a víz), a biedermeier hangulatokat idéző, régi nemesi világról mesélgető történetei (Szépapám szerelme, Az ezüstszárnyú szélmalom), tucatnyi kitűnően szerkesztett, derűt és bánatot arányosan vegyítő, emberi részvéttel teljes színjátéka úgyszólván osztatlan tetszéssel találkozik, és amennyiben valami kevés politikumot ki lehet olvasni belőlük - hát csaknem mindenki a maga véleményét hallja ki. De következtek ezeknél súlyosabb mondanivalójú regények. A Két fogoly akármennyire is erotikus, családiélet-regény, elején a háború előtti élet kedvesen idillikus nemesi-kispolgári körképével, mégis a háborúellenesség hitvallása, és később A fegyverek visszanéznek már a háborús felelősségről, a hadiipar tömeggyilkos bűnösségéről szól. A szökevény pedig az egész Horthy-kor egyetlen olyan regénye volt, amely nemcsak megértéssel szól a forradalmakról, de vádirat az ellenforradalom gyilkos "különítményei" ellen. Nagyon jó jobboldali kapcsolatok kellettek annak, aki egy ilyen baloldali könyvet merészelt írni. A lélek kialszik - talán legjobb regénye - a kivándorlók honvágyának, talajvesztésének lelki krónikája.(Hegedűs Géza)

fiatal házasság mámoros hónapjai javában, napsütéses balatoni nyaralásból ragadja ki őket a háború. A tragikus készülődés fölött könnyen elsiklik az író, nem akar részletes korrajzot adni, a magánélet körén belül akar maradni. Péter belekerül a háború forgatagába, mindjárt az elején hadifogságba került és ezzel kezdődik a tulajdonképpeni regény, a téma, amiért Péter és Miett története el van mondva. Talán kissé későn kezdődik, vagy inkább azt lehet mondani, itt két regény van összeillesztve: az ifjú szerelmesek összekerülésének és boldogságának a regénye és a hadifogság regénye. A második kötetben az a téma, hogy a kényszerű különélés évei mint szorítják ki a fiatal szerelmet és hogy térítik el egymástól, soha többé össze nem érő külön útakra a szerelmeseket. Az író ennek megmutatására a párhuzamos kompozició módját választotta, aminek két veszedelme van. Az egyik az, hogy a regénynek ez a része így magától esik ketté, a másik pedig az, hogy majdnem lehetetlen a cselekvés mindkét vonalát egyensúlyban tartani úgy, hogy körülbelül egyforma terjedelem mellett az egyik ne legyen jóval érdekesebb a másiknál. S amint a fejezetek felváltva folynak, az egyik idehaza Miett sorsával, a másik Szibériában Péter sorsával, ez a veszedelem egyre imminensebb lesz. A hadifogságban élő ember élete úgyis egyhangúbb, kevesebb a külső ráhatás, majdnem semmi az esemény s az írónak is inkább hallomásai vannak erről az életformáról, mint észleletei. Itt mutatkozik legfeltünőbben az, hogy Zilahy legintenzivebben a szerelmi dolgokba tudja magát beleérezni. A fogolytáborban folyó élet képébe sok érdekes, jól elképzelt és kitünően elmondott vonást visz bele, de az egészet valahogy mégis töredékesnek s inkább adatszerűnek érzem. A második kötet második felében, mikor szinte siet az ember túlesni akármelyik Péterről szóló fejezeten, mert tudja, hogy ezután egy Miettről szóló fejezet következik: ez érdekesebb lesz. Mert ez az alak most már, lényével és sorsával összehasonlíthatatlanul gazdagabb, érdekesebb és vonzóbb, mint Péter, aki kínlódik, epekedik, harcol a féltékenység rémképeivel, egyre jobban elfásul az érzése, gondolata valami fanyar beletörődésbe merevedik, még egyszer felrázza magát egy balul sikerült szökésre, aztán hozzáfanyalodik, majd egyre jobban hozzásimul egy kisvárosi orosz kisasszonyhoz s mikor jön a szabadulás, a többiek már indulnak, ő kiütéses tífusszal a kórházba kerül. Meghal? Haza a halálhíre jut. Miettre ez a halálhír az első pillanat rémülete után felszabadulás, mert ő vele közben nagy dolgok történtek. Előbb reménykedve, aztán mind jobban rezignálva várta az urát, ebben a rezignációban kihűlt a szerelem, már-már csak mint kötelesség maradt meg, az apja meghal, nincs senkije, a lelki-testi magány egyre elviselhetetlenebb s mikor életének kilátástalansága, a fiatalság gyors múlásának érzése már csaknem nyilvánvaló lesz előtte, akkor kerül útjába az a férfi, aki előkelő, vonzó és erőteljes egyéniségével méltó hozzá. Nagy, szenvedélyes szerelem, nagyobb és szenvedélyesebb az elsőnél, alakul ki benne, eléget minden akadályt és ő maradéktalanul odadobja magát az új férfinak. Megismeri mérgező, fanyar, de ellenállhatatlanul boldogító ízét annak a szerelemnek, melybe beleelegyedik a bűn, s most már az életben tapasztalva, kiteljesedve, megérett egyéniséggel jut az élet megértésének közelébe. Férje halála hírére férjhez megy az új férfihoz s azzal együtt indul néhány év múlva, az orosz forradalmi állapotok csendesültével, megkeresni a szibériai Tobolszkban első férje, Péter sírját. S az élet véletlensége: az orosz város határa közelében, egy kerti ház előtt megáll az autójuk. Megkérdik az ottlakóktól az utat , s aztán mennek tovább, nem is sejtve, hogy a villa gazdája Péter, ki kigyógyult betegségéből, nem kívánt többé hazamenni, ahol nincs semmi keresnivalója (egy levélből, még betegsége előtt megtudta, hogy Miett már a másé) s beletörődve sorsába, ott él a város szélén, a kis muszka ház kertjében. Természetesen ez nincs ilyen nyersen megmondva a regényben, az író enged egy kis tért a sejtelemnek is. Kissé kigondoltnak érzik ez a befejezés, de van benne rezignált filozófia, az élet tényeivel való megbékélés, nagyon szépen, művészi diszkrécióval, azt lehet mondani, a kis elhallgatások művészetével van megírva és - ez inkább a közönség szempontjából való - pontosan lezárja a történetet.
Alighanem egységesebb és egyenletesebb lett volna, ha az író nem tartotta volna feladatának a férfi sorsáról éppoly részletesen tudósítani az olvasót, mint a nőéről s egészen a legdúsabb és legtöbb lehetőséget kínáló alakra, Miettre építi fel a cselekvényt. De ez az alak így is teljesen és mindig érdekesen tárul ki az olvasó előtt; szép és kiemelkedő nőalakokban csodálatraméltóan szegény regényírásunkban csaknem kivételes. A szépsége abban áll, amit már mondtam: hogy végig tud élni két érzékileg fűtött nagy szerelmet és mint a tűzből, tisztán, nemes vonalainak eltorzulása nélkül tud belőlük kijönni. Mindennapi, emberi dolgok, de egy kivételes lélekkel történnek s nem az a fontos, hogy mi történik, hanem az, hogy kivel történik. Zilahynak ez a filozófiája.(Schöpflin Aladár).

Kerekes Tamás
Zilahy: Két fogoly
K.u.K. Kiadó
www.kukkanto.hu