Fullextra.hu - Az író ember, a költő nem hazudik...?!

A címet kell-e magyaráznom...?!

Védőbeszéd az amatőr írók nevében.
Az író ember, - a költő nem hazudik. Nem is tud hazudni, hiszen az írás a legbelső énjéből fakad. Költeményei, novellái, alkotásai a saját belső énjének fizikai megnyilvánulásai.
Amikor közzéteszi egy-egy alkotását, az már a beszélgetés egy sajátos formája.
Ím itt vagyok, ezt gondolom, vagy gondoltam a világ dolgairól. Így élem meg a szerelmet, a fájdalmat. Így vallok szerelmet, így gondolkodom arról az emberről, akit szeretek, ennyire fontos nekem, és ennyire ráz meg, ha válni kell.
Ilyen vagyok magányosan, vidáman és szomorúan. Ezt gondolom az „ÉLET” kérdéseiről, életről és halálról. Magányról, egyedüllétről és együttlétről.
Így látom a Természetet tavasszal, nyáron, ősszel és télen.
Itt vagyok én az egyedi ember, és azért hozom ide közétek a gondolataimat, mert kíváncsi vagyok arra, hogy Ti mit gondoltok felőlem.
Muszáj, hogy szóljatok valamit az írásaimról, és higgyétek el, nem mindig és nem elsősorban az alkotás „irodalmi” értékelésére vágyom. Fontos az is persze, de a vélemény a belső tartalomról – Rólam — még fontosabb. Fontos, hogy lássam, érezzem: közöttetek vagyok, figyeltek rám, és értitek azt, amit néha még én sem értek, miért írtam le ezeket a dolgokat.
Jól gondolom-e, jól látom-e...?!
És nem biztos, hogy tudok változtatni, ha azt írjátok: „Figyelj. Ez nem jó így”
De biztos, hogy gondolkodóba ejt, amit írtok felőlem az írásaim kapcsán.
Mert rólam írtok, ha írtok, és bizony előbb-utóbb elmegyek, ha látom, nem érdekel senkit a létezésem.