Kék Csillag
Dátum: December 31, vasárnap, 09:02:53
Téma: Életünk napjaink


Az első video-klipp amely másként készült...



A Kék Csillag

Jugoszláviában, abban az időben, a zenei felvételek koronázatlan királya Anton Marti zágrábi rendező volt. Többször járt Olaszországban és ott sajátította el ezt a mesterséget. A rendezése abból állt, hogy miközben a stúdióban énekelt az előadó, a kamera idegesen és gyorsan ráközelített (zoomolt), utána pedig gyorsan kiszélesítette a jelenetet. Így “rángatta” a felvételt, s benne az énekest is ide-oda. Eleinte érdekesnek, újszerűnek tűnt, de később már idegesíteni kezdett bennünket. Egyes rendezők, szerencsére nem mind, a mi szerkesztőségünkben is ámulattal csodálták Marti műveit.
Az addigi jó szokásunk szerint, továbbra is szívesen szerepeltettük a magyarországi művészeket. Így került sor a Kék Csillag beatzenekarra is. Felléptek az Újvidéki Rádióban, utána pedig zenei mellékletet kellett készíteni róluk a tévébe is. Vicsek Karcsi kapta a feladatot, hogy rendezze meg a műsort. Az operatőr én voltam.
Karcsi mindjárt azt mondta, hogy ne hozzam magammal a nagy és nehéz stúdiókamerát. Mindent a kis kézi kamerával fogunk felvenni. Elcsodálkoztam, mert tudtam, hogy kézi kamerával nem lehet zoomolni. Az énekest nem tudjuk majd “rángatni” ide-oda, ahogy az már szokásos volt a Marti-iskola szerint. Karcsi nem tartozott azok közé a rendezők közé, aki agyonmagyarázta a csoportnak, mi az elképzelése. Tudta, hogy a kis képernyőn a nagy, széles tájképek keveset mondanak, pláne akkoriban, amikor még a műsorokat fekete-fehér technikában sugároztuk.
Két zeneszámot kellett felvennünk. Az egyiknek a sivatagról szólt a szövege. Ezt a számot a Duna-parton vettük fel. Lényegében illusztráltuk a szöveget. A képek segítségével érdekes és egyben frappáns történetet állítottunk össze. Szerintem ez volt az első zenés klip Jugoszláviában.
A másik zeneszám Sziszüphoszról, a görög mitológia egyik hőséről szólt. A képmesét a Péterváradi vár sziklás oldalain felvételeztük. Az előbbi dalhoz hasonlóan, ebben az estben is sok kis jelenetet vettünk fel. A zenekar énekese egy nagy kartondobozt cipelt fel a sziklára. Útközben, míg mászott, lábaival egymás után törte össze a kislemezeket. Amikor a csúcsra ért, ledobta a “követ” (kartondobozt), s elindult lefelé. Egészen újszerűen, nem színpadiasan és zoomolás nélkül vettük fel a zenét. Akkoriban az ilyen rendezői hozzáállás nem volt látható a tévében.
Nekem nagyon tetszett, s örültem, hogy részt vehettem a készítésében. Később, 1971-ben, amikor a zágrábi Művészeti Akadémián felvételi vizsgára készültem, ezt a filmet mellékeltem a felvételi anyaghoz.









Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2331