Fullextra.hu - Szerelmeslevél

...a magyar irodalom halhatatlan kedveseinek volt egyike.

Nem gondolom, hogy az alábbi szerelmeslevélhez túl sok kommentárt kellene fűznöm az én matt szavaimmal, mikor itt állnak József Attila szép, fénylően szerelmes és évődő, csipkelődően jókedvű sorai, miket Szántó Judithoz írt.
Szántó Judit érdekes alakja a magyar irodalomnak, - még ha csak közvetve is az.
Ludmann Júlia a magyar irodalom halhatatlan kedveseinek volt egyike, ha nem is ez a legjobb szó rá, hiszen elég szikár, kemény, rideg nő volt az elbeszélések szerint. Akár élete hat évének párja, ő is proletársorból való volt. Ezt az eredendő hátrányt még törvénytelen származás is tetézte, hogy egyéb problémákról már ne is beszéljünk. A Ludmann Júliából Szántó Judittá lett lány élete igen kalandos volt, - de erre nem térek most ki, a világhálón ez részletesebben is olvasható.
Ami tény, az az, hogy Szántó Judit igazi sorsa József Attila volt.
Jóllehet, elhidegültek egymástól hamar, és költöztek szét nem is egyszer; hiába, hogy emlékét a költő munkásságában csak néhány töredék, és a csodaszép, szomorú szakító-vers őrzi, hiába, hogy az Óda megjelenése után Judit az öngyilkossággal is megpróbálkozott, (remek novella-témát adva ezzel Kosztolányinak), hiába, hogy inkább szövetség volt az övék, és nem lángolóan-igazi, nagy szerelem, – összetartoznak ők mégis...
Együttélésük ellentmondásos, viharos volt, - de az volt, mindenképpen.
Szántó Judit szigorúan, keményen bánt a nagy költővel, de hát rajongástól révülten nem lehet teát főzni reggelente…Volt idő, amikor nagyon szerették egymást, ez tagadhatatlan - és ez a legfontosabb...
És hiába, hogy már nem éltek együtt évek óta, Judit alakja mégiscsak felbukkant egy versben Flóra mellett, s a fennmaradt öt búcsúlevél egyikét mégiscsak neki címezte a szárszói állomásra utolsó útjára készülődő József Attila...
Kissé összeférhetetlen, hideg, meglehetősen érdekes, titokzatos asszony volt, de azt mondhatjuk: mégis talán méltóságteljes. Nem sokkal halála előtt megkapta a József Attila díjat is.
De hát mindez lényegtelen már.
Álljon itt most egy szép szerelmeslevél, - még a legszerelmesebb időkből:

*
Budapest, 1931.április 19.

Kedveském,
éjjel fél kettő van, fekszem és nem tudok elaludni. Te jártál a fejemben, de nem is a fejemben, - úgy betöltöttél egészen, mint az előbb még a sötétség a szobát. Most már muszáj írnom, muszáj, pedig eddig – a magam számára kínosan – hallgattam, az isten tudja miért. De ahogy felgyújtottam a lámpát, az a sok mindenfajta érzés, gondolat és szorongás, ami te-ként egészen betöltött, éppúgy szétvált külön fantasztikus és nevetséges darabokra, mint ahogy árnyékokra bomlott a sötétség. Nincs hangom, ha kettőnkről akarok beszélni hozzád; ha erőltetem, másnak érzem, és ez fáj.
Néha reggelig is ébren vagyok, és dolgozom. Nem azért vagyok ébren, hogy dolgozzam, azért dolgozom, mert valamit muszáj csinálnom, ha már nem tudok elaludni. Ha elfáradok, eloltom a lámpát, behunyom a szemem, te jössz megint, és tárgytalan szorongások lepnek el. Nem valami egészséges vágyódás, - sokkal több annál. Nem is féltés. […] Egészen, tetőtől talpig érzem borzasztó nem-léted és azt, hogy mégis vagy valahol. Most el tudnám mondani szépen, betűhöz méltóan, hogyan jöttél, hogyan mentél az utcán, nem lehajtott, és mégsem egyenes fővel, valami halott mosollyal az arcodon. De ez nem az igazi, ez már betű.
Azelőtt kinn voltam igazán, most csak nagyon kinn érzem magam a világban, nem érzem magam idehaza, mert te nem vagy itthon.
Most veszem észre, hogy mindaz marhaság, amit írtam, mert közben jókedvem kerekedett. Úgy látszik, mégis jó volt leírni ezeket, - csak aztán el ne bizakodj! Oh, Utyrupitty, siess, s gyere vissza, s gyere vissza, s gyere vissza már! Mert ez a jókedv nem fenékig tejföl. Már el is tűnt és bosszant, hogy érzelmeim így összevissza kapkodnak bennem körülötted. Kedveském, gyere! Igazán szükségem van rád! Ha már vagy, akkor legyél! Gondold meg, hogy fogyok utánad. Már úgy elsiklom a rugók közt, mint vizicsigák közt az ángolna.
Mit csinálsz? Most, így messziről úgy tűnsz fel, mint egy óriásnő, aki lomhán mozdulni kezd egy nagy homályos szobában. […] Siess édeském, és igazán gyere. Persze, te ott mulatsz, míg én itt szenvedek. Igaz, hogy módjával, mert a múlt vasárnap kiránduláson voltam. […]
Írj és siess. Nem harmadik emelet, hanem negyedik.
Sok szeretettel csókol, ölel és vár

Attila

*

Szántó Judit rejtélyes, regényes úton-módon előkerült kézzel írt naplója, néhány fontos visszaemlékezése, mind-mind alapvető források, mint ahogy akármi is legyen a véleményünk róla, hogy nem az igazi "nagy szerelem" volt ő a költő életében, hogy anya-pótlékként jelent meg József Attila világában; hogy szinte uralkodott a költőn, vagy hogy talán még meg is nyomorította, nehezítette az életét, - mindenképpen alapvető asszony ő.

És egy immár mindannyiunkra tartozó, kivételesen fontos életnek volt a társa.

*