Fullextra.hu - Természetfölötti jelenségek

Ezek az állatok óriási távolságokat tettek meg ismeretlen végcél felé, a gazdájuk után kutatva.

Ez a sorozatom elég régóta pihen…Most nem csak azért nyúltam ehhez a témához, mert magam is nagy kutya (és állat) kedvelő vagyok, - hanem mert ez az a természetfeletti jelenség, melyben én magam is hiszek.
Hiszen naponta látom a saját drótszőrű magyar vizslám szinte megmagyarázhatatlan viselkedését, azt, hogy mennyire érti minden szavamat, mennyire megérzi, ha baj van, és akkor pontosan úgy viselkedik, ahogyan egy megrémült ember: aggódik. Furcsa, de így van.
Utánanéztem, hogy az írott sajtóban miként vélekednek erről a jelenségről.
A bőség zavarával küzdök. Rengeteg ezzel kapcsolatos írás, könyv van, - én most a Misztikus jelenségek című „nagykönyv”-ből idézek megtörtént, kellőképpen dokumentált, valós eseteket.
Kiragadott történetek, de azt gondolom, érdemes a továbbgondolásra.
*
Donald Moore 1958-ban Nebraskából Louisanába költözött családostól. Valahol az úton eltűnt Hornblower nevű macskájuk. Három héttel később egyszercsak megjelent a Moore család új házában - 700 km-nyire onnét, ahol elveszett, s azelőtt sosem járt. 1959-ben egy dél-afrikai család régi lakóhelyétől 1100 km-re költözött, és nem vitték magukkal a teknősbékájukat. A nem éppen gyorsaságáról ismert állat három évvel később talált rá gazdáira – még rajta volt a kilétét bizonyító biléta.
Ezek az állatok óriási távolságokat tettek meg ismeretlen végcél felé, a gazdájuk után kutatva. A jelenséget egy amerikai parapszichológus „pszichikus nyomkövetésnek” nevezte el.
Dr. Joseph Banks Rhine az 1950-es években az észak-Karolinai Duke Egyetemen az állatok érzéken túli észlelésére (ESP), pszichikai képességeikre vonatkozó kutatásokat irányította. A kutatócsoport mintegy 500 esetet megvizsgálva az állatok pszichikai képességének a következő öt válfaját különítette el: közelgő veszély megérzése egyedi esetben, természeti katasztrófák „megjósolása”, a szeretett személy visszatérésének megérzése, hazatalálás és pszichikus nyomkövetés.
Íme az egyik legmeghökkentőbb példa: Brown közlegény 1914-ben az angol expedíciós haderő tagjaként Franciaországba került. Nem sokkal ezután eltűnt Prince nevű kutyája. Brown felesége később megtudta, hogy Prince eljutott a londoni dokkokhoz, átkelt a La Manche—on, és az Armentieres lövészárokban rátalált gazdájára.
Bizonyos állatok megérzik a távol lévő szeretett személy halálát.
A Fehér Ház személyzete tanúsította, hogy Abraham Lincoln kutyája 1865-ben, röviddel gazdája meggyilkolása előtt nyüszíteni kezdett, és ide-oda rohangászott. 1923-ban Lord Carnarvon, aki a Tutanhamon egyiptomi fáraó sírját kutató expedíció költségeit fedezte, a sírkamra felnyitása után négy hónappal elhunyt Kairóban. Ugyanazon a napon 5000 km-rel távolabb, Angliában a kutyája felnyüszített és holtan rogyott össze.
Az állatok „figyelmeztetése” gyakran természeti csapásokhoz – pl. vulkánkitörésekhez, tűzvészekhez – kapcsolódnak. Macedóniában, a skopjei állatkertben az állatok órákkal az 1963-as nagy földrengés előtt nyugtalankodni kezdtek, és megmagyarázhatatlan zavarodottság vett erőt rajtuk.
Az állatok nemegyszer valamiképp az ismerős személy küszöbön álló visszatérését is megérzik. 1936-ban forgatták az Elefántfiú című filmet, melynek főszereplője az indiai gyermekszínész, Sabu Sabu volt, valamint egy elefánt, amely a filmezést követően az angliai Dudley városka állatkertjébe került. Jó pár hónappal később Sabu meglátogatta barátját, s még oda sem ért az elefánt szálláshelyére, mikor az állat izgatott trombitálásba fogott, s abba sem hagyta a fiú felbukkanásáig.
Dr. Rhine és kutatócsoportja sok különleges állatot tanulmányozott, de (véleményük szerint) egy sem tett túl a Rhode Island-i George Wood Chris nevű félig kopó korcs kutyáján. Gazdája azt állította, a kutya képes megjósolni jövendő eseményeket, s az üzeneteket a mancsaival kopogja le. Chris megtanult egy kopogtatási rendszert, amellyel azonosítani tudta a telepátia kísérletekben használatos Zener-féle 25 lapos kártyacsomag öt ábráját – egy kopogás a kört jelentette, kettő a keresztet és így tovább…
A lovaknak is vannak efféle képességeik. Az 1900-as évek elején Berlinben egy „Okos Hans” nevű csődör számolási és íráskészségének adta nem egy tanújelét. Bólogatott a fejével, kapált mellső lábával, és orrát odanyomta az ábécés kockákhoz.
A Nobel díjas belga író, Maurice Maeterlinck is figyelt meg hasonló érdekes, megmagyarázhatatlan jelenséget. Tanuja volt, hogy a trénerek 1913-ban zsákot húztak a lovak fejére, hogy a súgás vádját kivédjék. Az író látta, hogy négy ló szavakat betűz, patakopogtatással összeadást végez, képeket és színeket azonosít.

Egy magyarázat lehetséges: az állatok valószínűleg érzékenyebben reagálnak a természeti jelenségekre, pl. a légköri nyomásra vagy a föld apróbb rengéseire, mint az emberek. Hihetetlen dolgokat képesek így produkálni.
A legkedvesebb és meghatóbb történet azonban mégiscsak egy kutya esete…
Gyanítom, azért hagytam pont ezt a történetet cikkem végére, mert nekem a kutya....Szóval a kutya a legcsodálatosabb jószág, - mondom én, szabadon Déry Tibor után, aki azt állította, hogy kutya nélkül élni lehet, - csak éppen nem érdemes...
Edinburgh-ban egy skye terrier, Bobby 14 éven át, élete végéig nem mozdult el gazdája sírja mellől.
Oda vitték neki az élelmet, mert semmivel sem lehetett elcsalogatni onnan. ...És ott múlt ki kerek 14 év múlva szeretett gazdája sírjánál.
Ma szobor állít emléket e derék ebnek a város főterén.
Megható, sokszor hihetetlen, - de igaz.