Fullextra.hu - Húsvéti vidámságok

Szép tavaszban reménykedünk. Mindannyiunk ébredésében, s talán falunkéban is.

Húsvéti vidámságok

Nagyheti csomók IV. rész
/Húsvét vasárnap/

Gyermekkorom jut eszembe ma hajnalban, amikor édesapámmal szemlélgettük a fiatal fák kikeleti ébredését. Ma egyedül várom kertemben a napfelkeltét. Szépen elindultak az ősszel ültetett fácskáim. Öt új, aprócska élet. Gyönyörűek. Hálásan mosolyognak picinyke leveleik. A két óriáspiszke bokorra dupla vizet viszek, hiszen már virágok is díszítik a kis butát, pedig még gyökérzete nem bír el ekkora gyümölcsterhet. Ilyenkor gondosan le kell majd szedni az elvirágzás utáni bogyóképződményeket. A néhány arasznyi őszibarack is ilyen gyermekien mohó. Tizenkét rózsaszínű virágocskát hozott, önfeláldozóan. Pedig még nem lehet neki, egy sem. Ösztöne nem érzi még, hogy ekkora megterhelést csak hároméves testvére bír el.

Ébredeznek a madarak. Virgoncak, csacskán csivitelnek, kergetőznek a párok, amikor az első sugarak átbuknak a Szilváskőn. Képzeljétek van egy verebem. Több is van, az eresz alatti fészekaljban, amit először véletlenül, de most tíz éve már tudatosan nem szögelek vissza a kimaradt részen. No, ezek közül egy az én verebem. Talán páratlan lehet szegény, mert fejtolla alapján sem tudom, hogy tojó-e. Már nem is tudom hogyan alakult ki ez a barátság, de képzeljétek. Minden reggel ott vár a korai almafán, amikor a csirkéknek viszem az ennivalót. Vár. Tudja, hogy ott marad az edényke alján az a 10-20 szem búza, mely az ő reggelije, s mikor a baromfiudvar kapuját reszelem, már a fejem fölötti ágon csacsog. Alig ér le a néhány szemecske, már jóízűen csipegeti. Elégedettek vagyunk mindketten ezzel a barátsággal.

Hosszú kemény nap lesz ma. Húsvét vasárnap. Az úr feltámadásának ünnepe. Hatalmas ragyogás ez az ünnep. A szeretet, a béke ünnepe. Mi is ünnepre szövetkeztünk a zagyvaikkal. Ismét... Legalábbis mi hiszünk benne. Pedig már 12 óra is elmúlt, s már a programok indulnának, de úgy látszik még mindig vannak akiknek nem kedves még az ünnep sem.

Még zárva a kultúrotthon. Már több, mint két órája a lépcsőn toporgunk. Mérgesek vagyunk. Már a székeknek asztaloknak is a helyén kéne lennie, az előtakarítással is végezni kellett volna már, s a rallyi-autók is bőgnek a kis téren. Szerencsére még gyerekek nincsenek. Hatalmas keggyel megérkezik a hatalom kulcsa. Eszelősen dolgozunk. Sokan. Így, mire az első vendégek megérkeznek csak a düh és a méreg marad, amit az apró tekintetek pillanatok alatt átírnak.

Hatalmas bukósisakokban gyermekkobakok, nyitott motorháztetők, farolás pora, s kacagás. Öröm.

Majd a már előre túlméretezett tojásfestő asztalokon túl, újabb két pótasztal is elkél, hisz közel negyven gyermek és felnőtt pingálja az ősi szimbólumot. A szépszámú szurkolósereg itt csendes, csak néha villan egy-két aggódó tekintet, amikor máshová is jut a festékből.

Óriási lett a mi kis asztalunk, s nem kell nagy nógatás a verseny végén, hogy rendbe tegyük a helyszínt, s kezdődhessen a verselés. De, egy apró hang még itt is kísért:
Lacobá, Lacobá! Tibi gombát talált a radiátor alatt – kiabálja, s mutatja.
Tessék mondani! Ez nem mérges?
De az! Dobd a szemetesbe, apukám!

Lelkesek a gyerekek. Óriási szívük van. A színpadon fogjuk szavalni a locsolóverseket. Valósággal a fellegekben járnak. Színpad. Hú! És jönnek a versikék, szépek, ügyetlenek, szégyenlősek, kicsit sajátok is. Igen sajátok is. A szülök közül nyolcan, és három független bíró pontoz. Nagy az izgalom, és a nagy üzenet – Jézus üzenete – csillog lelkemen, amikor egy olyan fiú nyeri a versenyt, akire én is szavaztam, és nincsenek is itt a szülei. Nagyon örül mindenem, amikor meghallom a jelet is. A feltámadás harangszavát.

Harcművészeink – már megjelenésükkel, felszerelésükkel - tátott szájjal szögezik a székhez a gyerekeket, s persze a felnőtteket is.

Vera tanárnéni – de szép is volt még akkor, amikor így szólíthatták az apróságuk /ma már csak megszokás/ - konferál, komoly versek, nevettetők, kacagtató zagyvai hírek, mese, locsolóvers, majd újra a harcművészet mesterei. Aztán a csillogó tekintetek – kékek, zöldek, barnák és feketék – várják az eredményhirdetéseket. Mi pedig magunkra öltünk egy kis hitet, hogy nem volt hiába.

Ui.: Kétszer töltöttük meg a mostanában már a csend zavarával küszködő kultúrotthont, hiszen az éjszakai bálon is telt ház volt a zagyvaiak Feltámadás-ünnepén. Szép tavaszban reménykedünk. Mindannyiunk ébredésében, s talán falunkéban is.