Fullextra.hu - A legfőbb rossz

Mint már többször konstatáltam sajnos kétségbeejtően elszaporodtak az élet minden oldalán, de főleg a szabadbejáratú irodalmi lapok oldalain a széplelkek.

A szépelgő álombús mű-szűzek, a szív és a lélek dolgain borongók, a sóhajok hídján röpködők. Ezek a szerelemsóvárgó, szerelembánat kínjában tapsikoló szendék más se csinálnak álló nap, se álló éjjel, minthogy behálózzák a Hálót érzelgősségük és szentimentalizmusuk ragadós pókhálójával. Elkapják a hozzájuk illő verseket, alkotásokat, bebábozzák és felmutatják, mint egy szentséget. Ha egy nehezebb, súlyosabb röpülő átszakítja a hálójukat, észre se veszik. Ezért hálójuk olyan, mint a londoni hölgyeké volt bombatámadás után. (Csakhogy Ők összegyűjtötték és leadták, hogy ejtőernyő készülhessen hős fiaik számára a fronton.)
De nem így ezek! Ők büszkén parádéznak szellemvilágukban, mindig találnak valakit, akit körülzsonghatnak, akit ajnározhatnak, akiben van elég önzés és hiúság, hogy megfürdesse magát e váratlan népszerűségben. Ezek a tündérkreatúrák nem szeretik a valóságot, ha valami súlyossal találkoznak fülüket befogják és sikongatva elmenekülnek. Ennél már csak akkor kétségbeesettebbek, ha valaki a múlandóságot ábrázolja, sőt, azt már személyes sértésnek is veszik.
Szerelempártiak, anélkül, hogy tudnák mi is az, a testiséget respektálják, de csak azért, mert ez a trendi. De Ők tudják magukról, hogy ők éteri lények, rózsaszín felhőkön lépkednek, vágyódó versláncokban kapaszkodnak össze a közös mélabú oltára előtt.
Finom lelkükön gyöngyözik a semmitmondás párlata, az üres szóvirágok mákonya. Átszűrik képzeletük szőrszitáján, pezsgőspohárba töltik, egymásra emelik és koccintanak.

Észre se veszik, hogy amit isznak az trágyalé.