Olvasgatok – 19.
Dátum: Május 31, csütörtök, 21:06:48
Téma: mango
 |
Amennyiben ebben a szembeállításban egyes tulajdonságok semmivé zsugorodnak, nyilvánvaló, hogy csak látszatértékekről van szó, melyeknek a pillanat káprázata adott színt és csillogást. |
Több hónapja is van már annak, hogy ezt a sorozatomat utoljára elővettem, de ma egy nagyon kedves, jóízű, felszabadult és boldog beszélgetés után ismét a nagy kedvenchez, Kosztolányihoz folyamodtam, immár sokadjára.
Nem, nincs semmi olyan gondom most, ami megrozsdállná a szívemet, talán csak még több időre és türelemre van szükségem, - de jelentem, van, minden napom szép és mindegyiknek örülök, mindegyiket várom, és apró ráadásként a ma elbúcsúzó hónap átadja a helyét egy olyannak, ami még több örömöt tartogat nekem.
...mégis Kosztolányit lapozom most, mert ma (pontosabban úgy déli 12 óra és 1 óra magasságában) erősen elgondolkodtam azon, hogy számomra mekkora ajándék és érték egy más számára talán megszokott, hétköznapi és szem előtt lévő, karnyújtásnyira érinthető „boldogság-forrás” – és én mennyire tudok örülni annak, amit más naponta lát, hall, érint, és birtokol, mégsem tudja, mekkora kincs tulajdonosa…
[...]
Holnap már június elseje lesz.
A NYÁR!
Így, csupa nagybetűvel!
Örül a lelkem, mindent szebbnek látok, jönnek a forró, gyönyörűen színes, virágos, sűrű-lombos, eper-fagyis napok, és az annyira szeretett langyos, puha éjszakák, - és bár nem az a jóval 30 Celsius fok körüli/fölötti idő lesz, ami csak fokozza a jókedvemet, - én mégis azon tűnődöm, mennyire szerencsés asszony vagyok…
Igen, szerencsés, hogy azt a „föltétlen értéket” birtoklom, hordozom minden percben stigmaként magamban, magamon, amiről Kosztolányi is ír – emlékszem vissza… Lehet, meghökkentő az asszociáció, és kissé morbidnak tetszhet, de mit tegyek, ez jutott eszembe, és amint tehettem, rögtön levettem a polcról a sokat forgatott könyvet. Ezt olvasom:
„Azt, hogy az életben micsoda a föltétlen érték, csak akkor tudhatjuk meg, hogyha a halálhoz viszonyítjuk.
Amennyiben ebben a szembeállításban egyes tulajdonságok semmivé zsugorodnak, nyilvánvaló, hogy csak látszatértékekről van szó, melyeknek a pillanat káprázata adott színt és csillogást.
Tegyünk próbát. Illesszünk a halott szó elé különböző tulajdonságjelzőket.
Írjuk ezt: a gazdag halott, a tudós halott, az elmés halott, a bátor halott, a józan halott, a körültekintő, lelkiismeretes, ügybuzgó, előrelátó halott stb.
Ezek a kapcsolatok kacagásra ingerelnek bennünket.
Írjuk azonban ezt: a szomorú halott, a lángeszű halott, a szegény halott, a megbocsátó halott, a jóságos, önfeláldozó, kedves, hű, tiszta halott stb.
Ha ilyesmit olvasunk, meghatódunk.
Mi következik ebből? Az, hogy a gazdagság, tudás, elmésség, bátorság, körültekintés, lelkiismeretesség, ügybuzgóság, erély, előrelátás olyan állapot vagy erény, mely esetleges, vitatható, s így múlandó, viszont az utóbbiak, a szomorúság, lángeszűség, szegénység, megbocsátás, jóság, önfeláldozás, kedvesség, hűség, tisztaság olyan értékek, amelyek még a halál távlatában se törpülnek el, még azon túl is élnek és világítanak.”
Pesti Hírlap, 1931. január 11.
*
Föltétlen érték.
Sokféle és ugyanakkor egyértelmű is lehet…
Sok-sok mindenre gondolhatunk itt - átvitt értelemben is.
Föltétlen érték.
Az, ami mindennél fontosabb nekünk, amiről soha sem tudnánk lemondani, ami múlhatatlanul és kophatatlanul világol bennünk, - hogy nagy szavakat használjak: ami a boldogságot adja nekünk.
Föltétlen érték.
[…]
Ma nagyon örültem, mert ezen a május végi szép, derűsen kék és kellemes napon újra bebizonyosodott számomra, hogy van nekem a gyermekeim mellett egy olyan föltétlen értékem, ami nem csak pár főnévhez köthető, hanem húsból-vérből való érték, olyan, ami még a halál távlatában sem törpül el, azon túl is él és világit.
Az élet teljesebb átélésére bíztat az Ő öröme, a gondjai, a fájdalma, a tehetsége, az indulatai, a Hangja, - a puszta létezése.
Mondom, hogy szerencsés vagyok…
Budapest, 2007. május 31.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy így pedagógus-nap környékén ezen írásom százszorosan is aktuális...
|
|