Fullextra.hu - Az etruszkokról és írásukról

«Valóban etruszk írás?»

Mit tudunk az etruszkokról?

Még ma is izgalmas kérdés...

Álljunk csak meg egy pillanatra! Mit hagytak ránk ezzel kapcsolatban az ókori történészek? Pl. a Kr. e. V. században élő görög történész, Herodotosz azt tartotta, hogy az etruszkok Kis-Ázsiából, Lídiából érkeztek tengeri úton. Más ókori történészek szerint viszont – mint pl. Diogini Alicarnasso szerint – az etruszkok egy italicus néptörzs, s már a legősibb idők óta tartózkodtak az itáliai félszigeten.
Barbujani viszont (ld. az előző számban a cikket) azt mondja, hogy nem kell Törökországból Itáliába történő tömeges vándorlásra gondolni, csak egyes népek mozgására, akik a Földközi-tenger keleti népeivel mély biológiai változásokon mentek keresztül.
Nem marad más számunkra, mint megvárni az ezzel kapcsolatos kutatási fejleményeket. Egy dolog azonban biztos: az etruszkok eredetének problematikája és nyelvük eredete még nem megoldott kérdés. Az iskolákban ma is csak azt tanítják, amit a továbbiakban szintetikusan közlök.
Az etruszk nép eredetével kapcsolatosan a kutatók három hipotézist terjesztettek elő, amelyek alátámaszthatók de gyenge lábakon állnak:

1. Az etruszkok egy helyi nép, mindig Itália területén élő emberek leszármazottai (autocton).
2. Az etruszkok egy keletről jött nép.
3. Az etruszkok egy keverék nép: keletről emigrált s összeolvadtak a helyi elemekkel.

Több mint ötszáz éven keresztül – kb. Kr. e. 700-200 körül – virágzott azon a területen, ami magában foglalja a jelenlegi Lazio egy részét, amely az egész ókori világ egyik legérdekesebb és legfejlettebb civilizációja volt.

Keveset tudni az etruszkok politikai szervezetéről: nem volt egy egységes állam, több független város alkotta, amelyek egymás között szövetségben álltak. A kezdeti időkben (kb. Kr. e. 600 körül) voltak vezetőik, az ún. lucumoni, akik Etrúria legfőbb városi elöljárói voltak, akiknek néhány város felett volt hatalmuk; majd Kr. e. 500 körül megdöntötték a monarchiát és a városok kormányai különösen gazdag és erős emberek csoportjainak a kezébe kerültek.
Ugyancsak keveset tudunk az etruszk társadalomról is: semmiféle olyan írott anyag nem maradt fenn, amelyből megtudhatnánk hány gazdag, szegény, nemes és rabszolga volt. Az egyetlen nyomot a festmények és a szobrok szolgáltatják: ezekből sejthetjük, hogy voltak urak, szolgák, bűvészek, zenészek, kézművesek, külföldiek (idegenek). Ugyanezekből megtudhatjuk azt is, hogy az etruszk nőknek ugyanolyan jogaik és méltóságaik voltak, mint a férfiaknak, ellentétben az ugyanabban a századokban élő görög nőkkel.

(A sírfestményeken gyakoriak a bankett-ábrázolások, ahol a nők ugyanúgy résztvevői mint a férfiak s azok oldalán derűsek, ünneplők.)
Aki meg szeretné ismerni az ókori Itália életét és civilizációját, annak a félszigeten szétszórt régészeti leletek állnak rendelkezésére (barlangok, nekropoliszok, városközpontok maradványai stb.), vagy a legfontosabb olasz és külföldi múzeumok gyűjteményei (fegyverek, munkaeszközök, temetkezési sztélák, láncok, fülbevalók, nyakékek stb.). Bizonyos érdeklődést kelthetnek az ókori írók néhány oldalas alkotásai, amelyek az őskori és a római kori Itáliáról szólnak (indirekt/közvetett források), valamint a kevés választási és temetkezési feljegyzések, amelyeket különösen a nyelvészek munkájának köszönhetően ismerhettünk meg.
A kutatók arról panaszkodnak, hogy sajnos hiányzik az irodalmi hagyomány, annak ellenére, hogy biztos, hogy a félsziget ókori lakóinál megszokott tevékenység volt az írás, csakhogy elveszett a latin és a helyi nyelvek elterjedése következtében. Az ősi etruszkokkal kapcsolatban is rengeteg régészeti emlékekre bukkantak a kutatók, s ezek segítségével az életük és civilizációjuk számos aspektusát megismerhetjük, valamint betekintést nyerhetünk az ókori művészet kifejezésvilágába, amelyek számunkra egyébként teljesen vagy részben ismeretlenek lennének. Gondoljunk csak arra – a példa kedvéért – , hogy a görög festészet majdnem teljesen megsemmisült, s most, hogy adott az a tény, hogy az etruszk művészet a görög egyértelmű elágazása, nyilvánvaló Etrúria és a máshol talált sírleletek rendkívüli fontossága, mivel mindezek lehetővé tették a pontosabb ismereteinket, elképzeléseinket az ókori Görögország technikájáról, festői kifejezőké-pességéről.

Ami az írásos forrásokat illeti, azonnal le kell szögeznünk, hogy azok csak minimálisan szolgáltatnak adalékot az etruszk történelem és civilizáció mélyebb megismeréséhez. Ez két határozott tényezőnek köszönhető: az első egyedi, abból a tényből fakad, hogy a fennmaradt szövegek nagyon rövidek és különleges természetből jutottak el hozzánk. Annak ellenére, hogy majdnem meghaladják a 10.000 egységet, ezek elsősorban választási vagy temetkezési jellegű feliratok, amelyek sírköveken, szarkofágokon, urnákon, vázákon, edényeken stb. olvashatók, s éppen ezen jellegüknél fogva kevésbé jelentékenyek és korlátolt a történelemtudományi érdekeltsége: ismétlődhetnek hosszabb, de tartalmilag eltérő szövegekben. Ilyenek pl. a Capuai írott kő (300 szó), a perugiai határkő (120 szó), a 12 lebenyű len lepel, amelyet a Zágrábi Nemzeti Múzeumban (Horvátország) őriznek és egy formáns női múmia védőburok (kb. 1500 szó, de ez a terjedelem a folytonos ismétlések miatt a negyedére is csökkenhet).
Az V. századi közeli Cerceretivel kapcsolatos néhány hír kivételével kevés előnyt jelentenek az 1964-ben feltárt kétnyelvű, etruszk-föníciai nyelven írt pyrgi aranylemezek: ezek a hírek a Cerveretiben lezajlott etruszk-karthágói kereskedelmi, valamint azon idők politikai kapcsolatokról tanúskodnak. A másik tényezőt a szövegértelmezések nem teljesen kielégítő eredményei szolgáltatják. Az etruszkológusok, ha be is tudnak azonosítani bizonyos szavakat és bizonyos könnyedséggel olvasni tudják a szövegeket a göröghöz hasonló karakterek segítségével, mégis marad a bizonytalanság. Éppen ezért csak bizonyos mennyiségű szó jelentését tudták meg: pl. usil = nap (sole [égitest]), sec = lánya valakinek (figlia), puia = feleség (moglie), lamnos = ló (cavallo), lanista = gladiátor (gladiatore), svalce = élt (visse), lupuce = meghalt (morì) stb. Mindez nagyon kevés a szöveg lelke mélyére hatoláshoz. Ezért marad egy bizonyos rejtély.
A dolgok ilyetén állása következtében hogyan lehetne eljutni az enigma megfejtéséhez, a probléma megoldásához? Talán csak akkor, ha sikerül újabb, egészen más és komplettebb írásemlékekhez jutnunk, amelyek között lennének kétnyelvű szövegek is, mint az egyiptomi Rosetta felirata, amely megoldotta a hieroglif írás enigmáját. Sajnos igen kevés a remény arra, hogy olyan etruszkul írt szövegre bukkanjunk, amely megoldana minden rejtélyt ezzel a néppel kapcsolatban, amely a rómaiak politikai hatalma alá került olyannyira, hogy asszimilálódtak azokkal. Tehát éppen ezért kellene figyelembe venni a legújabb hangokat ezzel kapcsolatban, mint pl. Dr. Alinei Mario, Bodnár Erika és sok más kutató, tudós, történész, nyelvész, régész hipotézisét, kutatási eredményét. Így talán megfejthető lehetne az enigma, s végre kijuthatnánk a zsákutcából. Figyelembe kellene venni őket még akkor is, ha esetleg ez régi, berögződött, eddig biztosnak vélt ismereteink megdöntésével járhat is.
Az etruszkok voltak azok, akik magas fokra emelték a civilizációt és a hatalmi erőt, akik Kr. e. VIII-VII. században a legtöbbet emlegetett nép volt.
Az olaszok szerencséjére az egyik részről bizonytalanság uralkodik, a másik részről adott annak lehetősége, hogy az etruszk nép sajátos vonásait megismerhessük, s mindezt a megtalált tombák (kripták), gazdag temetkezési helyek teszik lehetővé Olaszországban szerteszét: Közép-Itáliában, Lazióban, Emiliában. Elég lenne csak arra gondolni, hogy mi minden leletet találtak a Pó folyó deltájának homokiszapja alatt, a ferrarai járásban ott, ahol az ókori Spina város emelkedett. Rájöhetünk e népcivilizációjának magas fokára, amelynek aztán rejtélyesen nyoma veszett azután, hogy a rómaiak fennhatósága alá került.
A X. században a letelepedésre kiválasztott terület róluk kapta az Etrúria nevet, a latinok tuscinak hívták az etruszkokat, a görögök tirréneknek nevezték őket. Úgy tűnik, hogy önmagukat pedig rasenának (= emberek) hívták. Az itt élőket maguk alá hajtva nagy gyorsasággal kiterjesztették hegemóniájukat Umbriára, Lazio egy részére s létrehozták az alábbi településközpontokat: Volterra, Populonia, Vetulonia, Veio, Cere, Cortona, Arezzo, Perugia, amelyek érzékenyen reagáltak minden fejlődésre. Innen indultak el a kereskedelmi kapcsolataik s északra és délre jobban kiterjesztették hatalmukat, mégpedig olyannyira, hogy már a VII. században sikerült számos és virágzó kolóniát alapítaniuk a Pó-síkságon és Campaniában is. Annyira, hogy ebben az időszakban olyan erős volt a befolyásuk az egész félszigeten a Pótól Seléig; hogy olyan egységes, befolyásuk alatt álló terület – ellentétben a szétszórt görög-karthágói településekkel –, hogy soha máskor nem volt ilyen közel a félsziget egyesítése, mint akkor. De ennek a szélesen kiterjedő föderációnak nem volt elég ereje ahhoz, hogy ellen tudjon állni a helyi autonóm törekvéseknek, amelyek már az V. században jelentkeztek. Az etruszk politikai rendszeren belül hiányoztak az egységes kötöttségek, a görög polisz rendszerhez hasonló berendezkedés. Más részről pedig az etruszk városállamok teljesen elkülönültek az italicus népektől, így nem tudtak velük egybeolvadni. Ez volt az oka annak, hogy le kellett mondaniuk a görögök és a föníciaiak nyomására Dél-Itália hegemóniájáért folytatott küzdelemről. Hasonló eredményre jutottak Észak-Itáliában a gall és római terjeszkedés következtében is.
Így az etruszkok határai lassanként összezsugorodtak olyannyira, hogy 264-ben a rómaiak terjeszkedésük folyamán végleg megfosztották őket a szabadságuktól és autonómiájuktól, akik az etruszk civilizációtól sok mindent átvettek.... : Folytatás >>> (Képekkel illusztrált.)

Forrás:

Osservatorio Letterario 2007. 57./58. száma >>>