Fullextra.hu - Találkozó Túrkevén

Egyéniség…
Ebben a mi közösségünkben aztán van rendesen… Kinek kisebb, kinek nagyobb mértékben, vagy túlsúllyal…

Nem akarom Léna kenyerét elvenni, mivel önként kijelölés alapján (hahaha...) neki kell megírni a beszámolót, akár van kedve, akár nincs…
Mindegyik találkozón jól éreztem magam, talán azért, mert külön-külön rendelkeztek saját hangulattal, valamilyen egyéni varázzsal. Ez bizonyos fokig a helyszínnek köszönhető, a környezet hatásának, de mindenekelőtt a résztvevő emberek egyéniségének, az összehangolódásuknak.
Egyéniség…
Ebben a mi közösségünkben aztán van rendesen… Kinek kisebb, kinek nagyobb mértékben, vagy túlsúllyal…
Túrkevén a legjobb az volt, hogy mindenkivel tudtam nemcsak néhány szót, hanem mondatot váltani. Az egész dolgot még az emelte, hogy nem szakbarbár módon csak az irodalomról beszéltünk, a versírásról, előadóművészetekről, hanem magunkról, az emberről is. Ez természetesen a barátság jele már. Amikor a másik családjáról, hétköznapi életéről, boldogságáról, küszködéséről, sikereiről, kudarcairól van szó…
A beszélgetés és a vita a nagyon intelligens, elhivatott környezetvédelmi szakemberrel, aki a létesítménnyel a helyet biztosította, pedig a résztvevők életszemléletét engedte megismerni a másik számára.
Nekem nagyon tetszett a beszélgetés a fák lombja alatt, a körberakott rönkpadokon ülve. Igazán sokat segített a másik „feltérképezésében”.
A közös séta, a közös ebéd, a szalonnasütés előkészítése, a bóklászás a cserjésben, a lombok közötti beszélgetések, a viccelődés, a nagy közös kacagások, - igyekezvén főnökasszonyunk túlszárnyalását (lehetetlen kísérlet volt) - mind a jó közérzetet biztosította. A megmosolyogtató élcelődések az ismert párosok között nekem is nagy élményt jelentettek.
Azonban a legnagyobb csoda számomra a tali két rendezője volt.
Az, hogy néhány hete váltottak életformát, fiatalos lendületük révén talán nem is meglepő. A természetességük, amivel nem kis munkát vállalva a megérkezésünkig, akkor és azután is, engem teljességgel elkápráztatott.
Kezdve ho szalmakalapjától, közvetlen modorától, ahogy a legnagyobb bizalommal vont be minket a teendők ellátásába, folytatva a rajongásig szeretett környezet bemutatásáig, mind-mind sajátosan élményszerű volt.
Szirom-Dia napbarnított (nem strandon, szoláriumban szerzett) fiatalságával a gondos háziasszony szerepét úgy látta el, hogy mindig közöttünk volt, velünk örült minden percben. Fáradhatatlan üdeségét nekem nagy élmény volt látni.
A szalonnasütés után hazaindulva, az átélteket közben magunkban feldolgozva, nem csoda, ha néhány kisebb eltévedést produkáltunk…
Nem bántam, mint ahogy a megtett több mint háromszáz kilométer levezetését sem.

2007. június 24.