Fullextra.hu - Néhány gondolat a finnugor rokonság kérdéséhez

A nagyközépkor kialakulásának évszázadai alatt a török etnikumú bolgár nemzet odahagyta korábbi nyelvét, s alkalmazkodott a szláv közeghez

Az első dolog, ami zavart okoz, az a nyelvrokonság és a fajrokonság fogalmainak szétválasztása.
Lehet etnikai rokonság ellenében is egészen más nyelvű egy nemzet egy másik rokonnéphez képest.
A nagyközépkor kialakulásának évszázadai alatt a török etnikumú bolgár nemzet odahagyta korábbi nyelvét, s alkalmazkodott a szláv közeghez.

Szomorú tény, hogy a magyar nyelvtörténet vizsgálódásaiban politikai szempontok érvényesülése és a kontárság kettőssége teszi lehetetlenné e problematika feltérképezését.

A negyvennyolcas forradalom leverései után az osztrák kamarilla egyik fő törekvése az volt, hogy a magyarság öntudatát is megtörje. Ezért két mindenre elszánt politikai komisszárt küldött a magyar nyelvtörténet meghamisítása érdekében.
Josef Budenz (Budenz József) húsz esztendős koráig nem beszélt magyarul. Elsősorban germanisztikával foglalkozott, majd állítólag később altajisztikával és a török nyelvekkel. Viszont fogalma sem volt az akkori összehasonlító nyelvészeti módszerek legmodernebb módszereiről, és nem is beszélte az ókori ragozó nyelvek egyikét sem, és mindazon szakmai ismeretanyag hiányával fogott bele a finnugor nyelvek és a magyar nyelv kapcsolatainak feltérképezésébe, mely eleve kudarcra ítélte kísérletezéseit.
Budenz felmérhetetlen károkat okozott a nemzeti önértékelésünkben, és a tanait az oktatásban elterjesztő mindenkori kultúrpolitika teljességgel megfertőzte saját kultúránk meglátását és megértését.
Alquist finn nyelvészhez így írt: „Az ember könnyen elveszíti a kedvét Magyarországon ha olyan haszontalan dolgokkal foglalkozik, mint a magyar nemzet nyelvének kutatása!"

Budenzről a finnugrista körhöz tartozó barátja, Barna Ferdinánd így írt:

„Megvetette minden magyar barátját, arra késztette őket, hogy németül beszéljenek vele, szorgalmasan látogatta a német színházat, a magyar néppel ellenséges német nyelvű újságokat olvasta, a magyar akadémiai üléseket megzavarta stb. Szegény Budenz!"

Budenzet Hunsdorfer Pál (Hunfalvy Pál) hívta Magyarországra. Husdorfer állítólagosan a szabadságharc utáni bujdosásai során kezdett finnül tanulni. Ez valószínűleg egy szép mese, hiszen Husndorfer valójában a szabadságharc után az osztrák kamarilla leghitványabb talpnyalója volt. Az oláhok története című művében odáig merészkedik, hogy a románoknak a világtörténelemben példátlan kegyetlenkedéseit azzal a hazugsággal igyekszik menteni, miszerint a magyarok is hasonló kegyetlenkedéseket követtek el.
Hunsdorfernek igen jól jöttek a dilettáns nyelvészkedők, mint Reguly és Vámbéry. Husdorfer igazi szobatudós volt, szorgalmas aktakukac, aki mindenféle tudományos anomália ellenére felállított egy impozáns és felületes tudással megcáfolhatatlannak tűnő elméletet, melyet az idegen kultúrgépezet magyar nyelvtörténetté kanonizált.
Reguly nem tudott mit kezedeni az általa gyűjtött anyaggal, s ezt a tanácstalanságát használta fel a nyilvánosság előtt Hunsdorfer.
Ráadásul Hunsdorfer, aki tizenhét éves koráig egy szót sem tudott magyarul, Vámbéry eredményeit a saját eredményeként ismertetett az Akadémia előtt.
Az ugor-török háborúként elhíresült ütközetben Vámbéry úgy szenvedett vereséget, hogy valójában neki volt igaza. Ez a mai nyelvkutatókra is igaz lehet, sokkal nagyobb kár érheti a nemzeti nyelv feltérképezésének hitelét, ha azt valódi szaktudósok végzik, mintha lelkes amatőrök tennék ugyanezt.
Pedig ma ez így van, s ezért vesztésre áll a nemzeti nyelv valódi besorolásának ügye. Még olyan tudósok, mint Zajti vagy Badiny is inkább prédikálnak, lelkesedésük lírai ömlengésre ragadtatja őket; a hiányokat fantazmagóriával igyekeznek betömni. Így hiába áll a fal, a rossz kőművesmunka megingatja annak fenséges nagyságát.

Goldzicher Ignác ráadásul az Akadémia előtt elhazudta az egész európai nyelvtörténeti iskolák közös álláspontját, miszerint a magyar nyelv a legjobban alkalmazható az ókori keleti ragozó nyelvek grammatikájának leírásában és megfejtésében.
Amit Rawlinson, Sayce, Lenormant, Oppert tudományosan bizonyított, az Goldzicher eltagadta abból a célból, hogy ne létesüljön Magyarországon az ókori keleti nyelvekkel foglalkozó államilag jelentősen támogatott tudományos intézet. Ehelyett létesült a finnugor kutatási központ, mely immár másfélszáz év óta vezeti félre a magyarságot saját nyelve és történelme megítélésében.

"Tisztelem az urak álláspontját, én azonban - mint miniszter - az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külső tekintély szempontjából előnyösebb a finn-ugor származás princípiumát fogadnom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor származás mellett törnek lándzsát."

Trefort Ágoston 1877

Varga Zsigmond, a debreceni nyelvészprofesszor volt az egyetlen, akinek sumér nyelvtana, a sumér nyelvvitát ismertető műve, a nyelvi és vallási ismereteket összehasonlító monográfiája áll tudományos méltóságában megcáfolhatatlanul a nyelvtörténettel foglalkozó szakemberek előtt.
Újabban a nemrégen elhunyt Grover S. Krantz professzor - akit a világ legjelentősebb régészeként és összehasonlító nyelvészeként jegyzett a tudományos közvélemény - műve a legmodernebb módszerekkel bizonyította az egész világ számára, hogy a magyar nyelv Európa legősibb helyben maradó nyelve.
Természetesen a Magyar Tudományos Akadémia mindent elkövetett, hogy e műnek a magyar fordítása ne jelenhessen meg Magyarországon…

A Magazinban a finnugor nyelvelmélettel kapcsolatban megjelent írásokhoz...