Fullextra.hu - Író, írás, érték

Vajon szükséges-e definiálnunk, hogy kit nevezünk költőnek avagy írónak, illetőleg honnan, milyen határvonalat követően lehet-e valakit ilyetén megnevezéssel illetni…?

Író és költő

A nehézséget az adja, hogy nem egy egzakt módon leírható, körülírható foglalkozásról, szakmáról kívánunk értekezni. Tulajdonképpen standardokat, objektív mércéket és szerintem nem is igen lehet felállítani. Kundera azt írta, hogy minden ember magában hordozza az írót, mint potenciális lehetőséget. Persze. Magához a művelethez két dolog szükségeltetik elengedhetetlenül: írástudás és gondolatok (nem feltétlenül eredeti, nem feltétlenül zseniális gondolatok, csak annyi, hogy képes legyen az ember végigvezetni egy tollat, úgy a papíron, hogy a leírtak viszonylagos értelemmel bírjanak) . Szerencsére az analfabétizmus már nem egy általános jelenség, az ember pedig egy gondolkodó lény (Cogito ergo sum)- többnyire.

Az értelmező kéziszótár valahogy úgy határozza meg az írót, mint olyan valaki aki irodalmi műveket hoz létre, hivatásszerűen. Máris tovább adva a staféta: mit nevezünk irodalminak? Valamely közösség nyelvi formát öltő termékeinek összessége – mondja az értelmező kéziszótár. Nahát így aztán semmire sem jutunk.

Vegyük elő saját magunkat! Az íróság a költőség (csúnya szavak) elsősorban attitűd. Finomra hangolt érzékelés és érzékenység.
Tehát nem az a kérdés, hogy valaki rossz vagy jó műveket ír, hanem, hogy bír e ezzel az attitűddel. Természetesen éppen úgy, mint minden szakmának rengeteg, életünk végéig tanulható ismeretanyaga, mesterfogása van, amit egyáltalán nem szeretnék degradálni, sőt!

Thomas Mann a Halál Velencében című művében valami hasonlóra hívja fel a figyelmet:
„…egyénileg nézve is a művészet fölfokozott élet. Mélyebben boldogít, gyorsabban fölemészt.”

Próbálkozzunk a miérttel. Miért ír valaki?

Hrabal szerint az író szabadsága épp akkora amekkorát kiszakít magának- potenciális válasz: szabadságvágyból írunk.

Exhibicionizmus- divatos fogalom, a mi esetünkben is szóba jön, azonban nem kizárólagosan. Az írás nem csupán az extravertált személyiségek tevékenysége, sőt, jócskán tudnánk mondani olyan szerzőket akik híresek voltak zárkózottságukról…

Belső indíttatás- ugye elég gyakran szokták, szoktuk ezt mondani. Az a bizonyos belső hang… alapvetően fontos, de csak egy tényező…

Ismeretszerzés, elsősorban önismeret szerzése, a magunk és mások felfedezése…kutatása és továbbkutatása

Sarte elég részletesen ír a témáról: „A művészi alkotásnak kétségkívül fontos indítéka az az igény, hogy a világ számára lényegeseknek érezzük magunkat.” (Sarte: Miért írunk?)

És így tovább és ezek együtt, kinél- kinél nyílván eltérő súllyal.

Írás és érték.

Az írás egy dolog, az írás értéke pedig egy egészen más. Az írás értéke ismét csak egy több összetevős dolog, ilyen elemekkel például:

- gondolatiság és a gondolatiság szintjei
- logikai tényezők és asszociatív hatások
- l’art pour l’art művészet vagy az asztalfiók-írások
- az írás kiváltotta hatás és ellenhatás, jó esetben visszahatás
- környezet- mind az alkotó belső környezete (társadalmi háttér, szocializáció, műveltség stb.), mind a külső – szűk és tág- környezet, térbeli és időbeli környezet
- időbeliség és időtállóság
- valódi érték a gyökerek ismerete nélkül nincs

Úgy gondolom, hogy az író vagy költő státusza másodlagos kérdés (természetesen nem a saját egyéni nézőpontjukból nézve!!!). A hangsúly az alkotás értékén van. Az érték pedig viszonylagos, bizonyos társadalmi normáktól eltekintve igen szubjektív dolog, természetesen az egyéni szubjektív vélemény kialakulása, esetleg kialakítása egy másik igen messzire vezető kérdéskör…

Orwell az 1984.-ben azt írta, hogy nyomot hagyni a papíron döntő cselekedet…tehát ha „alkottál”, írtál valamit (most már például az interneten keresztül ez egyre szélesebb és szélesebb körre igaz, régen ez szűk kör volt, vagy például bizonyos cenzúrák idején nagyon szűk) onnan kezdve az írás önálló életre is képes.

Még az értékhez kapcsolnám…Valaki a fórumon írta, hogy a versek elemzése szükségtelen dolog. Nem értek egyet vele. A vers-elemzés nagyon fontos, de nem mindenható, teret engedve az asszociációnak, de gátat szabva a bugyutaságnak- igenis szükséges.

Közönség…
„ az ízlések ellen nincs apelláta” Hrabal

A gondolat leíratlanul, kimondatlanul a tiéd és senki másé. Leírva már nem birtoklod kizárólagosan, a közönség meghurcolja vagy magáévá teszi, szeretettel vagy gyűlölettel fordul irányába…
De 2007.-ben milyen közönsége van a kortárs irodalomnak. Valamikor a Nyugat idején sikk volt a kultúra és az irodalom. Ma esztétikai kielégülésre igen kevesek vágynak, becsapva ezzel önmagukat…mi is itt a fullextrán zárult körben vagyunk, kicsit a saját magunk közönsége vagyunk, mintha egy tükör előtt ülve szavalnánk önmagunknak…

Sarte nagyon mélyen érinti a témát: „…Minthogy az alkotás csak az olvasásban teljesülhet ki, minthogy a művész másokra kénytelen bízni a befejezését mindannak, amit ő elkezdett, s minthogy egyedül az olvasó tudatán keresztül érezheti magát lényegesnek a műve számára - minden irodalmi mű felhívás. ….. ez az irányított alkotás abszolút kezdet, tehát az olvasó szabadsága viszi végbe, méghozzá azáltal, amiben ez a szabadság a legtisztább. Így hát az író az olvasó szabadságához folyamodik, hogy működjék közre művének megalkotásában….Írni tehát annyi, mint "felfedni" a világot, és ugyanakkor: feladatul tűzni az olvasó nemeslelkűsége elé. Vagyis az írás révén mások tudatához folyamodunk, hogy Lényegesnek fogadtassuk el magunkat a lét totalitása számára, s közbeiktatott személyek által éljük át ezt az eszszencialitást.”

Végezetül Kányádival fejezném be, ő szokta emlegetni, hogy egyik kis tanítványa, úgy definiálta a verset, hogy: „ vers az amit mondani kell…”. Abba, hogy mi a vers nem szeretnék belebonyolódni, de az biztos, hogy a verset MONDANI KELL!!!!