Fullextra.hu - Hogyan írok verset? I. rész

Most sokan kapnak a fejükhöz. Mit akar az öreg lövész itt a verselésről? De azért remélem, érdekes dolgokat oszthatok meg veletek.

Hogyan írok verset? I. rész

Költősulinkban az elméleti alapokat mindannyian olvastuk. Sok-sok hallott, olvasott és új dolgot ismerhettünk meg a verselésről, annak szabályairól. Ez azonban elsősorban elméleti síkja egy vers születésének. Én most a magam autodidakta módján közreadom: Hogyan is született 1970-ig, illetve 2002-től egy-egy Lacoba-vers. Most sokan kapnak a fejükhöz. Mit akar az öreg lövész itt a verselésről? De azért remélem, érdekes dolgokat oszthatok meg veletek.

1. Tehát, miért is a két dátum?

Azért, mert 1970-ig igyekeztem megfelelni a verstani követelményeknek, az akkori ismereteim szerint. Nem volt könnyű, hiszen abszolút más területén tevékenykedtem az életnek. Aztán a jelzett időpont után fellázadtam a kötöttségek ellen, hiszen sokszor bántotta meg (akkor ügyetlenségem, tapasztalatlanságom miatt) a mondanivalót, a képalkotást a verstani kötöttség. 2002-ig sem időm, sem ingerenciám nem volt rá, hogy újra a verstan adja alapját a verseimnek. Ebben az időben is írtam, de nem törődtem az elmélettel. Utólag be kell vallanom: nagy hiba volt. Ma már másként tennék, hiszen lehet lázadni, lehet modernkedni, mindent lehet, de ettől még nem áll helyre a vers belső rendje, ettől még sánták maradnak a rímek, ettől még a levegőben marad a keringőző láb az elrontott ritmuson.

2. Újrakezdés

2002-ben aztán lehetőségem nyílt egy verseskötetem megjelentetésére. Ekkor esett le újfent a tantusz, amikor szerettem volna a hevenyészett hibákat kijavítani. Borzasztóan nehéz volt. Sokszor lehetetlen újraélni azt a pillanatot, amikor a vers született, így hatalmas mennyiségű vers került süllyesztőbe, vagy várólistára, amit majd esetleg még rendbe tudok tenni. A 30 év hatalmas idő, és persze irdatlan mennyiségű vers - és alig néhány felelt meg a verstani követelményeknek. Ekkor határoztam el, hogy nem adok ki a kezem alól soha többé csak úgy odavetett verset. Akkor született meg egy sajátos elmélet, ami szerint megírok egy verset.

3. Az ihlet

Általában mindannyian az adott pillanat számunkra fontos, de általános, esetleg magasztos mondanivalóját ragadjuk meg. Ez az élet minden területét felöleli, sőt azon is túlmutat. Gondoljunk csak a halálunk megverselésére, vagy egy-egy utópikus elképzelésre, vagy meg nem történt dolgok megjelenítésére. Az ihlet tehát szabad, bármilyen minőség kiválthatja belőlünk azt, hogy verset komponáljunk belőle, köré, hozzá, róla, felé, tanulságként, vagy milliónyi okból. Aztán nagyon ritkán megadatik, hogy valamilyen adott témára, címre, gondolatsorra indul el fantáziánk.
Minden esetben valami belső késztetés lesz úrrá rajtunk, ami különböző képekkel, szavakkal, szófüzérekkel, rímekkel, dallamokkal, ritmusokkal stb. bombázza elménket, és nem hagy nyugodni, amíg formába nem öntjük.
Ezek az első bombák határozzák meg leginkább, hogy milyen verset is fogunk írni az ihletett témáról.

4. Alapszavak

Ebben a szakaszában még minden képlékeny a versírásban. Mégis vannak bizonyos alapgondolatok - szavak, rímek -, amelyek zsonganak az ember fülében. Néha ezekre lépünk, dúdoljuk a zuhany alatt, erről álmodunk. Ezeknek az alapszavaknak tulajdonítok én hatalmas jelentőséget, hogy kiválasszam: MILYEN FORMA felel meg leginkább az elképzelt mondanivalónak, és milyen alapszavakat, rímeket semmiképpen nem szeretnék kihagyni belőlük. Ezeket magamban elneveztem főszavaknak. Ezek belső szerkezete alapján döntöm el – előre, nagyon ritkán változik meg írás közben, de volt már ilyen is –, milyen verselést választok. Természetesen az adott téma is sokszor adja ezt.

Néhány példa az utóbbi időkből:

1. példa:
alapszó(mondat): és betakarja magát az éj
szótagra bontás: - u u – u u – u -
Nyilvánvaló a daktilusos verselés, hiszen mindenféle formálás nélkül is adja magát a szerkezet. Erre jöttek az újabb szavak, szó-folyamok és elképzeltem magamban, hogy milyen szépen is csengene ez mondjuk:
---UU--UU-U- asklepiadesi sorokkal
-UU-UU-U- hémiepesz csattanóval, válaszrímmel, és
---UU-U- glükóni kolónokból épített befejezéssel.

Nem hagyott nyugodni, hiszen a rendkívül erős kötöttség mellett, meg kellett felelnem annak a követelménynek, amit a vers-versenyünk témája adott (Fény az út végén), általános érvényű és érthetőségű képeket kellett festenem, mindenképpen különleges megközelítéssel, hiszen az ember ezért ír, aztán mindenképpen éreztetnem kellett személyes indíttatásomat, és általános érvényű következtetésig kellett fokozni a mondandót.

Végül 3 asklepiadesi sort, egy-egy hémiepesz-szel (ez volt ugye az alapgondolat) zártam, és 3 versszakban tudtam kivitelezni az elképzelt mondanivalóm előkészítését. A végére glükoni sorokkal építkeztem az utolsó versszakban, mely a fenti kívánalmakat szolgálta. Nem mondom, hogy kis munka, de úgy érzem, megérte, mert nagyon sokan éreztétek át a sorokba rejtett képeimet, mondandómat.

Íme a vers:

Fény az úton, vagy a végén?

Meg-megroggyan az út lábainál a fény,
csábos szárnyak erednek pihe pamlagon,
hogy lásson kinek édesded az álma még...
S este köszön be az ablakon.

Míg útjára lel egy láb - a saját nyomán
meg-meg botlik a múlt - s táncol az esti kéj,
vágyak futnak a forró, puha vánkosán,
és betakarja magát az éj.

...Ó, jaj! Futni az élet fövenyén buján,
és életvizet öntözni a porba, tán...
Egy csokrot csak... Igen, hallom az orgonát,
s hallom a rózsafüzér dalát...

S majd alkonyt vet a végtelen -
szorgalmat porol elvtelen -
tombol, vagy csak aludni tér,
míg csendes szele révbe ér.

2.példa

alapszó(mondat): nem kérném az esti zuhanyt
szótagra bontás: - - - u – u u -
második alapszó (mondat): szőke aratás-illat
szótagra bontás: - u u u u - - u
harmadik alapszó: a "sógor" bagója
morára bontás: u - - u – u

A versverseny adott témája: Zuhany alatt. Nos, ezek az alapgondolatok keringtek bennem a téma kapcsán, és mivel nem láttam bennük meg a kötött formát, így szabadversben fogalmaztam meg a 3 különböző helyzetképet, a hozzá kapcsolódó belső szerkezettel. A sorok hosszát 14 szótagban hagytam, ami menetközben többször módosult bizonyos fontos elemek szótagszáma miatt.

Íme a vers:

Zuhany körüli pillanatok

Az est ma is borongós a Bodensee partján.
A csend - éppen - az égre bámul. Vihar utáni
- vagy - előtti? Nem tudhatom, hisz' parányi porszem
vagyok csak e világon, melyet untalan büntetsz -
Uram... Tudom. Esendő vagyok én is, s nem jogom
az apró kivétel - csak kötelességből szövöm
imámba, hogy ma ne küldj égi áldást fejemre!
Tudod, csak egy gatyám és egy ingem maradt száraz
a tegnapi lecke után... Jaj, dehogy jurta ez,
csak egy csenevész, gagyi sátor, melynek alakját
átszőtte az éjjeli orkán... Igen. Itt alszunk
ma. Ez az új lovam. Kicsi, de fürge a lába.
Ja, hogy kilóg oldalt az álmom lába? Egy kicsit.
Nem fog fázni, mert egy takarót csak egyik sarkán
hagyott ázni a könyörület. No, találékony
a magyar, így a lábam alatt - biztos - jól mutat
a kis asztalka... Nem kérném ma az esti zuhanyt.

***

...Harsogó, buja pillanaton virul a határ,
és szőke aratás-illatot mereng a távol.
Tekintetem varkocsába fonja, s kévéibe
üde lánycsókot lehel. Óh! Forog, sereg nagyon.
Óvatlan szoknyalengetés, viharos ölelés,
csapzott zuhannyá érnek az érintések... Még... Még.
És puha pamlagon bomlik az emlékek haja...
Ne! Korai ma a reggel. No, csak egy kicsit még!

***

Víg nóták fogytak gügyögéssé. A távol zenél,
de más talpa alá ropja már a mai táncot.
A lemenő Nap zuhanyrózsáin bárányfelhő
a "sógor" bagója, mely rácsodálkozott - nagyon -
egy jókora pocsolyára, de csak ideig, míg
gondos gazdája néhány méterrel odébb tolta
lakószekerét... Esteledik. Ráncaimban még
újabb kócokat fésülnek a ma törvényei...
Nem lett hosszabb ma sem a létrám, s az ég is csendes...

Friedrichshafen, 2007. június

(Folytatása következik)