Fullextra.hu - Pulykakas? Na, azt nem vettünk...

…. és egyéb vásárfiát sem – igaz, nem is ennek okán látogattunk el Debrecenbe.

Augusztus 20-án kivételesen nem a fővárosi eseményekre voltunk kíváncsiak, hanem régi vágyamat váltottuk valóra – elindultunk a cívis városba, hogy megnézzük a híres virágkarnevált. Nem vagyok már mai gyerek, de szó mi szó, még nem jártam errefelé, vagy ha igen, csak átutazóban. Párom nagy fia debreceni lánynak udvarol, így kellemes vendégeskedéssel tudtuk összekötni a városlátogatást.
Korán indultunk, de ide azt hiszem, ezen a napon nem lehet elég korán, ugyanis mire 9 óra tájban leértünk, már-már úgy érezhettük magunkat, mint az útlezárásokkal és dugókkal tarkított Budapesten – házigazdánknak is nagy nehézségek árán sikerült hazáig navigálnia bennünket. A kölcsönös bemutatkozás és rövid pihenő után nekiindultunk a színes forgatagnak.
Ilyenkor bánom igazán, hogy nem vagyok egy szálfa termet – igaz, jóból mindig keveset adnak –, mivel sokszor külön mutatvány volt, hogy a tömegben lássam, amit éppen látni kell. Nos, íme néhány fotó, ami azt bizonyítja, hogy nem hagyták unatkozni azt a körülbelül kétszázezer embert, aki ellátogatott ide.

Volt ott felvonulás síppal, dobbal, nádihegedűvel - itthonról és külföldről egyaránt:

Még egy kerengő dervissel is találkoztunk. Hat-nyolc percig gond nélkül forgott a saját tengelye körül. Szédületes volt - legalábbis számunkra; ő jól bírta!

Modern táncsoportok, mazsorettek, pom-pom lányok, hastáncosok - és felsorolni sem tudom, mennyiféle csapat tartott rögtönzött bemutatót:

No, és persze, virágkarnevál lévén megérkeztek a kocsik is. Eddig csak tévén keresztül láttam ilyet - most magam is meggyőződhettem róla, hogy nem csalás, nem ámítás: valóban virágba borulnak a kocsik, milliószám vannak teletűzdelve a megálmodott figurák a kisebb-nagyobb virágokkal. Elvonult előttünk a magyar korona, Debrecen címere, Háry János és az Operaház fantomja, hogy csak címszavakban szóljak. De íme, egy kis ízelítő:

... és még sokan mások, ahogy mondani szokták - összesen tizenöt kocsi vonult fel, amelyeket aztán a nagyerdei stadionban zsűriztek. A versenyből a sárkánnyal küzdő Háry János került ki győztesen.

No, de nem én lennék, ha nem kattogtatnám folyamatosan a gépemet, és Debrecenben tényleg van mire rácsodálkozni. Igaz, csak töredékét volt alkalmam most látni, de talán kedvet csinálok azoknak is, akik még nem jártak itt, ha megmutatom az alábbi szépségeket:

A debreceni nagytemplom igazi éke a városnak:

Azt mondják, a templom órái azért járnak összevissza, hogy megtévesszék az ördögöt. Valószínűleg ez beválik, mert nem is találkoztunk eggyel se :)

A Kossuth tér egészen elvarázsolt gyönyörűen felújított épületeivel, a különleges kandeláberekkel, cégérekkel, sétálóutcává alakított, szépséges tereivel, szökőkútjaival.

A méltán híres Aranybika Szálló:

Az úgynevezett "Csonka" templom (lásd fent), melynek tornyát eredetileg egy hagymaszerű sisak zárta, de ahogy a történelem, úgy végül a természet viharai is megtépázták, és a város végül úgy döntött, hogy belenyugszik Isten akaratába, és nem tesz kupolát a toronyra, így aztán ezt a bástyaszerű formát nyerte el.

A Csokonai Színház (lásd fent):

Nemcsak a virágkarnevál vonzotta most az érdeklődőket, hanem a Magyarországra látogató Da Vinci-kiállítás is. Az idő szorításában most nem jutottunk be ide, de már tervezzük, hogy november 7-én ismét eljövünk, és megnézzük még a finisben. Aznap Debrecenben Joe Cocker is fellép, így összeköthetjük a kellemeset a kellemessel :)

Nemrég épült fel a Kölcsey Központ, mely kulturális centrumként működik. A modern, mégis lágy vonalakkal bíró épület tetejéről remek kilátás nyílik a környékre. Innen is látható, hogy mennyien várnak bebocsátásra a Da Vinci-kiállításra:

Da Vinci híres, sajnos, soha el nem készült alkotásának modelljét végül is bronzot utánzó műanyagból elkészítették. Da Vincinek csak az agyagmodellt sikerült megalkotnia, de a szobor számára összehordott bronzból végül Milánó hercege ágyúkat öntetett. Mindenesetre, valahogy így nézett volna ki:

Nos, nekünk ennyi fért bele az időnkbe. Nem jutottunk be a Nagytemplomba, nem volt alkalmunk körülnézni az Aranybikában, a város nagy részét is csak autóból láttuk, de talán novemberi visszatértünkkor majd újabb fotókkal tudok előrukkolni. Nekem mindenképpen nagy örömre szolgált ez az út - remélem, valamit sikerült átadnom ebből az élményből.