Fullextra.hu - Kiabálj, ha fáj

"Úgy érezte, muszáj valamit mondania, különösen azért, hogy ilyen otrombán kilesett valakit, belegyalogolt a magánszférájába...."

A fiú azzal a céllal ment fel a kilátóhoz, hogy a környező erdők magányában végre kikiabálja összes sérelmét. Végtére is anyja pohárkészletét büntetlenül nem ritkíthatja tovább, meg amúgy is, mára annyi keserűség halmozódott fel benne, hogy azon már egy toporzékolással egybekötött bögretörés nem segített volna. Ezt a megoldást egyébként anyja még kisgyerekkorában javasolta neki, és sokáig valóban sikerült is ezzel levezetnie a felgyülemlett feszültséget. Ez azonban ma már nem működött, ezért ment ki az erdőbe.
A kilátónál leszállt a buszról, és egyenesen az erdő felé vette az irányt. Már vagy húsz perce gyalogolt a ritkásan nőtt fák között, amikor az ösvény egy tágas rétbe torkollott. Körülnézett, és úgy látta, a helyszín megfelel, sehol senki, nem is kell tovább mennie. Hátizsákját ledobta a földre, és nagy levegőt vett... ekkor azonban hátborzongató sikoltozás verte fel az erdő csendjét. Ijedten fordult a hang irányába, majd futni kezdett arrafelé. Vagy száz métert szaladt, többször majdnem orra bukott, amikor piros dzseki villant meg a bokrok között. Ahogy közelebb ért, látta, hogy egy lány áll ott, égnek emelt kézzel, és őrülten orditozik, sikongat és kiabál. Körötte senki - se ember, se állat.
Mivel ekkor a lány is meglátta, a sikoltozás abbamaradt, mintha elvágták volna. Úgy érezte, muszáj valamit mondania, különösen azért, hogy ilyen otrombán kilesett valakit, belegyalogolt a magánszférájába.
- Mi bajod van? - kérdezte a lányt.
- Hagyjál, majom. Minek jöttél ide?
- Azt hittem, rád támadtak, vagy megcsípett valami.
- Nem kell segítség.
- Jó, akkor elmegyek.
- Várj meg, mára már befejeztem.
- Te ide jársz ki a hegyekbe sikoltozni?
- Miért? Te kirándulsz?
- Csak egyedül akartam lenni, és kikiabálni a sérelmeimet.
- Akkor helyben vagyunk. Épp ebben zavartál meg.
- Miért, neked mi fáj?
- Átvertek, elhagytak, becsaptak aztán kicsaptak. Szívzűr, sulizűr.
- Detto. Csak más sorrendben. Kicsaptak, átvertek, becsaptak, elhagytak.
Egy darabig hallgattak, közben kiértek a főútra. A lány szólalt meg elsőnek.
- Éhes vagyok. A közelben van egy büfé, együnk valamit.
Beültek a jellegtelenül és egyhangúan berendezett kis helyiségbe. Most a fiú szólalt meg.
- Mennyid van?
A lány gyűrött kétszáz forintost, százas, meg ötvenes fémpénzt, végül utolsónak egy ötforintos érmét kotort elő a zsebeiből. A fiúnál hasonló összeg volt. Egy adag sörkorcsolyát kértek, két pohár narancslével. Az öreg pincér távolról nézte, hogyan guberálják össze a fizetséget, szólt hát a konyhásnak, kivételesen ne öt, hanem hat darabot rakjon a tálra a sörkorcsolya falatokból. Aztán a fizetésnél a pontosan kiszámolt összeget is komolyan megköszönte, szavaiban sértődöttség nem érződött az elmaradt borravaló miatt.
- Haza kísérjelek?
- Menjünk.
A lányék háza előtt a fiú megállt.
- Akkor, szia.
Már indult volna, amikor a lány utána szólt.
- Kata vagyok.
A fiú megfordult.
- Holnap vasárnap van. Jocó tízkor a buszmegállóban várja Katát. Kirándulunk.
Másnap tízkor a lány puszival köszöntötte a fiút. Felmentek a kilátóhoz, és egyenesen a tágas mező felé vették az irányt. A fiú, mint előző nap, ledobta a hátizsákját, beterpesztett, kezéből tölcsért formált, és elkezdett torkaszakadtából kiabálni. A lány belecsimpaszkodott a karjába és megrázta.
- Hé, még mindig fáj a világ?
- Dehogy. Csak örülök, hogy találtam egy Katát.