Fullextra.hu - Lengyel tájakon 4.

Állandó tartózkodási helyünk, Sanok került útinaplóm végére. Nem véletlen...

Állandó tartózkodási helyünk, Sanok került útinaplóm végére. Nem véletlen, hiszen majdnem úgy esett, hogy épp ezt a kedves kisvárost nem
nem tudjuk megnézni az ukrajnai kirándulás elhúzódása miatt.. Az pedig hogy nézne ki, hogy épp azt a helyet nem ismerjük, ahol laktunk?
Utolsó nap a csapat ismét hosszú kirándulásra indul egy nemzeti parkba, ahol 12 kilométert kell gyalogolni, kb.1350 méter magasba a csúcsig. Mi ezen a napon fedezzük fel Sanokot.

A XII. században Sanok Magyarország és Prezyml között fontos stratégiai szerepet töltött be. Régen Magyar Kapunak (Brama Wegieska) hívták.
A 40.000 lakosú város 1340-től tartozik az országhoz.
Legnevezetesebb a városban található Falumúzeum, amely az ország legnagyobb skanzene. A Fehér Hegy nevű városrészen kialakított, 38 hektár területen felépített múzeumban jól berendezett gazdaházakat, a környék lakóinak népművészetét, építkezési módjait mutatják be.

A környéken lakói a bojkok (vajon innen ered a bojkottál szavunk?), a lemkek és a rutének voltak.
Érdekes látnivaló a korhű fatemplom a benne lévő szép ikonokkal.

A bejáratnál a Spichler nevű korcsma található, amelyben helyi ételkülönlegességeket ( knysze, biliny, bób, breczanyky) és különleges világi teákat lehet kóstolni.

A városban látható a XVI- XIX. században épített várkastély és a hozzá tartozó kolostor.

Innen, fentről nézve gyönyörű a környék panorámája.

A téglalap alakú főtéren lévő házak a XIX.-XX. században épültek.

A több száz éven át fából épült házakat a sok tűzvész tönkretette. A legnagyobb 1566-ban volt,, akkor mindössze öt ház és a ferencesrendi kolostor maradt épen.
A kolostorhoz tartozó, eredeti barokk stílusú templomot a XIX században felújították.

A Fő-utca - sétálóutca, hosszú, hangulatos, és teli van vásárlásra csábító kirakattal. Az egyik padon a jó öreg Svejk üldögél. Minden turista lefotóztatja magát vele.
A szobortól pár lépésre Svek kocsma is van, akár Prágában -csak azért, mert a San-folyó partján fekvő várost Jaroslav Hasek megemlíti híres regényében.

A városban lévő híres ikongyűjteményt épp bezárt, de megtaláljuk szállásunk utcájának névadóját-természetesen csak szobor formájában.

Adam Mickiewicz (1798-1855) a lengyel irodalom egyik legnagyobb alakja. A nemzetközi romantikában is a legjelentékenyebbek közt tartják számon. Egyes vélemények szerint az egész gazdag lengyel irodalomnak ő áll az élén. A világirodalomban elsősorban ő jelenti a lengyel költészetet. És 57 évre terjedő életében alig-alig — úgyszólván csak hónapokig — volt Lengyelországban. Igaz közben gyakorlatilag-politikailag nem is volt Lengyelország. A hol megszállt, hol felosztott, mindenképpen leigázott hazában és a hazán kívül évszázados ábránd volt az újra megvalósuló saját állam, amely csak a XX. században, az első világháború után lehetett valóság. Mégis: a lengyel nyelv, lengyel irodalom, lengyel bánat és remény folyton-folyvást élt. A szétosztott hazában és a hazán kívül meglepően színvonalas lengyel kultúra létezett, alakult, fejlődött. Ennek pedig meghatározó része volt Adam Mickiewicz léte és életműve.
Lengyelországi beszámolómat a „Krimi szonettek” című versciklusának egyik művével zárom.

Adam Mickiewicz

AZ AKERMÁNI SÍKSÁGON

A végtelen zöldben: virágsziget,
innen kocsim fű-áradatba gördül:
a zöld hullám fölkapja, szinte földül,
hínár fog, és az ár előbbre vet.
Se hang, se fény. Haladnunk nem lehet.
A tájra vak homály és néma csend gyűl;
csak a szél suttog, a fák lombja rezdül,
s a Dnyeszter csobban, csillog és remeg.
A magasból, hová sólyom se látna,
darvak fojtott sírása hull a tájra;
bogár búvik: a fű halkan zizeg.
Sűrű bozótban gyors kígyó sziszeg.
A távolból szülőföldem szavát
lesem: hiába!...Mennem kell tovább.

(Képes Géza fordítása)