Fullextra.hu - A Titanic testközelből

Így lettem én röpke egy óra hosszára Bertram Frank Dean (Eva Georgett Light), 33 éves devoni (Anglia) feleség.

Ma szerencsém volt megtekinteni a Millenárisban holnap nyíló Titanic kiállítást. A párom munkahelye ugyanis ingyen belépőket szerzett a kiállítás megnyitását megelőző napra.
A szervezés ötletes, a bemutató pazar és hátborzongató egyben.
Belépőjegy gyanánt mindannyian egy-egy kis kártyát kaptunk. Ezek tulajdonképpen szimbolikus jegyek a White Star Line’s Titanicjára. A jegy hátoldalán egy-egy személy neve szerepel. Megjelölték azt is, hogy ki ő, honnan hova utazott (vagy utazott volna), milyen osztályon, mi volt utazásának célja. A kiállítás végén pedig meg lehetett keresni egy hatalmas falon az utasok névsorában azt a személyt, akinek a jegyét megkaptuk. Így a végén az is kiderült, hogy túlélte-e a katasztrófát az illető.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Én egy férfi beszállókártyáját kaptam, a párom pedig egy nőét. Persze rögtön ki is cseréltük a kártyáinkat, hogy minden és mindenki a helyére kerülhessen. Így lettem én röpke egy óra hosszára Bertram Frank Dean (Eva Georgett Light), 33 éves devoni (Anglia) feleség. Együtt utaztam férjemmel, Bertram Frank Deannel és két kisgyermekemmel, Bertam V. Deannel (egyéves fiam), valamint Elizabeth Gladys Millivian Deannel (9 hetes lányom).
Harmadosztályon utaztunk, kabinunk száma ismeretlen volt.
Családommal együtt Wichitába akartunk költözni, ahol rokonaink és barátaink éltek. Férjem azt tervezte, hogy trafikot nyit Wichitában. Eredetileg a Wihte Star társaság egy másik hajójára szólt a jegyünk, de a szénbányászok sztrájkja miatt a Titanicra foglalták át a jegyünket.
A cserét követően alaposabban szemügyre vettem a páromnak adott kártyát, és láttam, hogy a férfi az első osztály utasa volt. Persze rögtön arra gondoltam, hogy rossz cserét csináltam, hiszen annyit mindenképpen tudok, hogy az első osztályon utazók élveztek elsőbbséget az utasok kimentése során.
A kiállítás igazán látványos. A sötét folyosók kísértetiesek, a padló recseg, mintha csak a hajó fedélzetén járkálna az ember. A termeken végig zene kísér. Hol vidám tánczene hallatszik az „alagsorból”, hol pedig kellemes, elegáns dallamok az első osztályról. Megnézhettük, hogy miként nézett ki egy kabin a Titanicon, milyen ruhákban jártak-keltek az emberek, több, a tengersírból kiemelt tárgyat is kiállítottak. Láthattunk kézitükröt, gyógyszeres üvegcsét, evőeszközöket, tányérokat, poharakat, jegymaradványokat, foszladozó ruhadarabokat, legyezőket, porcelán éjjeliket és még sok minden mást. Hátborzongató volt ezek között a tárgyak között sétálni.
Külön felhívták a figyelmünket, hogy a vitrinek igen érzékeny riasztóval vannak felszerelve, tehát ne nagyon nyúljunk semmihez, de lesz a kiállításnak egy kicsit interaktívabb része is, ahol majd lehet tapogatni is. Ez aztán egy olyan üvegkalitka volt, amire egy lyukat vágtak, amin bedughattuk az ujjunkat és megérinthettünk egy korabeli darabját a Titanic egyik alkatrészének. Engem személy szerint nem vitt rá a lélek, hogy megérintsem. Ha valódi a tárgy, akkor szentségtörésnek éreztem volna, ha megérintem, ha pedig csak utánzat, akkor feleslegesnek. Így aztán előkelően megtartottam a három lépés távolságot és az illúzióimat.
Érdekes volt belelátni egy kicsit a Titanic hétköznapjába, az ott dolgozó emberekre „nézni”, bámészkodni a tárgyak között.
Jaj, majd elfelejtettem: a teremőr jelenlétét is igen ötletesen oldották meg a szervezők. Minden egyes helyiségben volt ugyanis egy fiatalember, matrózruhába öltözve. Ő volt az, aki árgus szemekkel figyelte a látogatók minden egyes mozdulatát. Először fel sem tűnt, hogy ott van. Csak később figyeltem fel rá különös öltözéke miatt, és csak akkor értettem meg, hogy ki is ő valójában, mikor felfedeztem a ruhájára tűzött kicsiny táblát.
Végül a nagy falon megtaláltam karakterem, Eva Georgett Light nevét is. A nő két gyermekével együtt megmenekült a katasztrófától. Túlélték a Titanic elsüllyedését, ám az édesapa, a férj a szörnyű éjszakán meghalt, magával vitte a süllyedő hajó a hullámsírba.
A párom karakterének a neve szintén a szerencsés túlélők között szerepelt, úgyhogy ennek örömére, mármint, hogy mindketten szerencsésen túléltük a XX. század egyik leghíresebb szerencsétlenségét, összeölelkeztünk a kijáratnál, és boldogan szorítottuk meg egymás kezét!