Fullextra.hu - Az õszködben gomolygó

"...Az ösvény szélén álltam. Helyzetem a következõ volt: tõlem balra fû, meg eldobott csokoládéspapírka, tõlem jobbra egy halott bagoly..."

A parton ültem, amely még mindig a folyóhoz tartozott.
Fehér, szeptemberi nap volt. Nem láttam semmit a napon kívül, amely elbújt a felhõk mögé, mint egy szégyenlõs kiskutya. Hunyt szemeim mögött kanállal vert kondérricsajt a fájdalom. Miért a fájdalom! Tovaúsztak a frontok, s elvánszorgott a petyhüdt izmú nyár. A nyár mindig megzavar, eltompít, s bár szeptember kékje hogy fehér tengerbe fúl, a lég tiszta, kristály vízi fûzfák, lengnek-bongnak ágacskáik a repedt föld felett, de mitõl repedt itt, hol minden víz, nem tudom.
Az õsz más nyelven beszél. Az õsz szorongást hoz, ha diák vagy, és szorongást, ha szülõ. Az õsz a forradalmak második számú évada a tavasz után. Nehéz csontú évszak, öszvérként makacs, nem enged elheverned, mint a nyár. Estéi s hajnalai nagyon fájnak, fõként az elején, mikor még strandpapucsodhoz méred a kávé s az elsõ falat idejét. Van, hogy már hólapáttal indulnál, a vidék havas, de csak a köd burkolta magvába. Ekkor mélyen tüdõdbe szívod a fagyot, amely még nem fagy, s januárban csupán lenge zefírnek tûnhet majd. Ha vissza tudnál emlékezni. De nem tudsz. Nem tudsz.
Hogy napokat repeszt a lázas éberség.
Mint mondtam, a parton ültem, s az estét vártam. Õsz estéi, ide több szó nem szükségeltetik. Letelt napod után nézheted az éjbe hanyatló természet haldoklását. De a fák még zöldek, és lombjukon átereszt a lámpafény, s zöld mint a lánytól kertek mélyén júliusban csókot loptál. Hajó dudált a Dunán és csillagszóró meg tûzijáték.
Imádom. Feldob. Agymeneszt.
Sokáig ültem, ez él bennem. Egy teljes, terméketlen évet méricskéltem, mennyit vághatnék ki belõle újrahasznosításra. A hulladék is aprópénz. Ám ezúttal nem leltem ilyet. Istenem. Deficit. Eldobhatom.
Magunkat meg a tûzbe, magunkat meg a tûzbe!
Sokáig ültem. Sokáig ülni, sejhajon fekély, mondta a nagyapám. De amúgy is hûvösödött. Hûvös volt, és a szél zúzmarás. Egyébként sem volt látnivaló. A víz egykedvû szürke, mint százezer éve mindig. Túl a parton kondérban képzelt harcsa rotyogott. A madarak már csak szerény számban töltötték be a menny alá hanyatló ûrt. A tikkadt vízmenti iszapból rozsdás vasak köptek csutorás vaspernyét, itt süllyesztettük el régen a Bismarckot - dobjad Anti, na, ez talált. A levelek hulltak. Egy lesoványodott, hallgatag vigasz kucorgott egy fa alatt. Zörgõ tér. Semmi.
Felálltam, és gondosan leporoltam az ülepemet. A nõk nem kezdenek piszkos ülepû srácokkal, még az olyan holtarcú, leharcolt Bovarynék sem, amelyek megtöltik a Front mokányfüstös üregeit. Az ember adjon magára. Víztükörben arcom törtárnyék koponya, és akkor már el is lehet indulni valamerre. A kertek alatt. A homályban.
- Én mondom neked, Szerafin, ez az egész nem ér egy hajítófát sem. A haladásról. A megélhetésrõl. Mit akarsz még? Puding úr meghalt ahogy azt a hegyrõl látták, feltámadt, és újra feldobta a pacskert. Azt se mondta, helló, szevasz, kösz hogy kitartottál. És ez csak az alfele. Másfelõl meg, nekem sok van, kurva sok lesz, nekem meg alig lesz semmi nulla ganéj. Ez egy ilyen baszomizé-effektus. De lejárt lemez ez, történelem vége meg minden. Csak az õsz hangol le-fel, hátgerinced tépkedõ húrok, ránduló szívizom. Félsz a pénztõl.
Az ösvény szélén álltam. Helyzetem a következõ volt: tõlem balra fû, meg eldobott csokoládéspapírka, tõlem jobbra egy halott bagoly (nem lehetett halott bagoly: a bagoly ritka, nagyon ritka, és ez nem volt a kerekded-erdõ), mögöttem sötét, elõttem pékségfény, kenyérmeleg. Szennyvízcsatorna - egyszer elúsztunk mellette, haha de jó móka volt. Az út egyenes, világos, semmi dráma, és ezért nem értettem, hogy megtörtént az, ami régen
(Asenath)
Szóval azért nem értettem, mert semmi nem volt, abszolút semmi, ami megdobjon, érted. De most az õ képe úszott be lelkem légterébe, mint egy gázzal felfújt sörsátorban ültünk és te megfogtad a kezét - hideg volt. Iszonyúan ijesztõ és szívborzongató érzés volt, borzongott igen, a szívem, és az éjszaka asszisztált, mert õsz volt akkor és õsz régen, mikor arcába néztem. Milyen szép volt! Így egyszerûen. Szép. Mostanra bizonyára halott.
Persze nem lehet halott, alig lehet huszonhat éves, istenem de hát akkor még szûz volt. Szûz volt, és te szerelmes voltál, de régen jutott eszedbe, legutóbb, mikor egy kálvárián álltál és a szél átmosott.
Emlékek…
Milyen furcsa ma, volt idõ, hogy Clinton volt az elnök Amerikában s itthon Orbán Viktor… igen, akkor volt hogy Lewinski kiszopkodta és nagyon forró nyárra emlékszem, Alcatel One Touch easy club band - hogy röhögtem rajta. De a dob hangjára is emlékszem, még máshogy szólt és a gitár is, és almaszirmok közt terveztük a jövõt. Mégis, leginkább õrá emlékszem, álmodoztam róla az udvaron, zafír égett kék ég delén, és a kezünk egymáshoz ért és szerette az R.E.M.-et. Tomboló ösztönök folynak körbe, hogy rá gondolok, de az arca nincs meg. Miért nem tudtam soha megjegyezni? Elfolyik mint az iszap. Halott bagoly a lábamnál. A testét sosem kaptam meg, nem is kellett. Istenem, add vissza azt õszt és az elsõ havazást. A szorongásokat iskolába menet. A felforrósodó szívizmot és elszoruló torkot. Add megélnem ezt.
Elindulok az ösvényen. Velem párhuzamosan, lenn a parton hazafele baktat egy horgász. Sör jár a fejében és pörkölt. Az enyémbõl lassan kimosódik Asenath, az emlék fénye elenyész, mint a nyár tábortüze. Nem is bánom. Dudorászni kezdek.
Azon tûnõdöm, hazasiessek-e a földszintes házak között, megnézni tévében a hurutok és a habcugok küzdelmét. Úgy döntök, ez felesleges volna.
„Politikáról írtok nekem. Ha tudnátok, mennyire nem érdekel!”
Talán hasznosabb, ha ellátogatok a Frontba. Ha nem is hasznos, szükséges. Péntek este van, s még csak fél kilenc. S belül már érzem a szorítást, mely nem lehet más, mint az ital utáni vágy. Vár ez a föld alá süllyesztett holdbázis, ahonnan nézve nem számít, mily aszteroidák és bolygóközi szirszarok repkednek odakinn, a végtelen feketében – meleg van és tompa otthonosság, s ha körbe-körbe jár is az ember, mint Kubrick tákolmányában – megszokja.
Lassan lépdelek, nem sietek, és 2007. szeptember 19-e van, közép európai idõ szerint 20 óra 36 perc, az idõjárás túlnyomórészt borult és nem vékonyodik a felhõzet. A reakcióidõm hosszabb a megszokottnál.
Lassan lépdelek. Holt baglyok lábamnál.