Fullextra.hu - Tiszta szívvel

Talán az egyik leghálásabb feladat lehet József Attila versei alá dallamot írni, hiszen az ő költeményei beléjük, és belénk, hallgatókba is mélyen beleivódtak.

2007. december 3-án emlékezünk meg József Attila halálának 70. évfordulójáról.
Ez alkalomból múlt pénteken a Ferencvárosi Művelődési Központban jártam, ahová egy kedves barátom, Székely-Nagy Gábor (aki egy ideje a Full felületén is publikál) hívott meg. Elmondása szerint igen fáradt volt a csapat (bár ez csöppet sem volt érezhető), mivel hajnalban értek haza Győrből egy jól sikerült este után, ahol a Petőfi Művelődési Házban léptek fel.

Foto: Klein Arnold

A Székely-Nagy Gábor vezetésével működő Székely Műhely zenekar saját verseik előadása mellett főként versmegzenésítésekkel foglalkozik, és leginkább a magyar költészet klasszikusaiból, és ma élő képviselőiből állítják össze repertoárjukat.

Talán az egyik leghálásabb feladat lehet József Attila versei alá dallamot írni, hiszen az ő költeményei beléjük, és belénk, hallgatókba is mélyen beleivódtak. Van néhány diákkori emlékem, mikor kötelező jelleggel tanultunk verset, de az mégsem rémlik, hogy József Attilát bifláznom kellett volna. Olyan természetességgel váltak a lelkem részévé, hogy most, amint alkotásait hallgattam a zenekar előadásában, azt vettem észre, hogy szinte minden elhangzott versét mondtam, dúdoltam magamban. Hiszen melyikünk ne ismerné a legszebbeket: Tedd a kezed, Karóval jöttél, Tiszta szívvel, Gyermekké tettél. És még hosszan sorolhatnám, hiszen az egy órányi előadásba jó néhány költemény elfért.

Az előadás vendége volt Novák Gizella előadóművész. Csodálatos élmény volt őt hallgatni, nem csupán azért, mert fantasztikus előadó, hanem azért is, mert így József Attila olyan verse is eljutott hozzám, mely valamiért még eddig sosem. A „Földmadár” c. költemény minden sora a lelkemig hatolt. Engedjétek meg, hogy rövidke beszámolóm végén, és egyféle tiszteletadásként ide idézzem ezeket a nem mindennapi sorokat.

Földmadár

Egyszerű volt és természetes
Hogy megtanuljon szebben énekelni
Városokat tett a nyelve alá,
Okosabb volt a dologkerülőnél,
Karom helyett jóság nőtt a lábán
S ha csak egyet lendült is a szárnya,
Megrengette a levegő-vizeket,
Ismeretlen dolgok bukkantak elé
És harmatos-zöld fejére tapadtak.
Nappal fényporban fürdött,
Boldog volt és jó bizalommal,
Komolyan összeszedte a gondolatokat,
Hogy fészket rakjon saját hóna alatt.

De egyszer aranyból kívánta a búzát
Telhetetlenül száz feje nőtt
S ezer szeme közül egyik se látott,
Csak a másikat nézte,
Hogy belegázoljon csőrével.
Azóta nem röpül tovább,
De a veríték zuhog róla,
Dolgos ujjai közt most nádasok nőnek
És egészen bolondul tollakat,
Meg népeket szaggat ki magából.

Ó, hintsünk tiszta búzát szemei közé!
Fáradt már szegény és kimerült,
Hadd legyen egyszerű ismét és természetes
Álljatok szárnyaira, hadd ragyogjanak megint,
Egyetlen feje lesz és nem értelem nélkül,
Ha összecsókolózik mind a száz,
Gyujtsuk meg a szemében magunkat,
Lásson ismét és kedve legyen szállni,
Megmerevült erein illanjunk szét villamosan
És saserejű szelíd galambként fog röpködni majd
Isten békességes homloka körül.