Fullextra.hu - Jön a Mikulás!

- Figyeljetek! Ezt hallottátok? – ugrottam fel hallgatózni. Ők is fülelni kezdtek. - Szerintem ez a Mikulás volt! Hallottam a száncsengőt!

Újra árulják a csokimikulást a boltokban, az óvodából mikulásdalokat tanuló gyermekhangok hallatszódnak ki az utcára, egyre több és szebb az ünnepi készülődés jele a városban. Egy este nosztalgiahullám tört rám. Eszembe jutott, mikor még a gyermekeim kicsik voltak… Eszembe jutottak a régi (mintha most lett volna!) Mikulást váró estek…

* * *

- Hallottátok?! Itt jár a közelben! – suttogtam kisgyermekeim fülébe izgatottan, míg vártuk, hogy megjöjjön a Mikulás. Szemük ragyogott, a várakozás öröme és izgalma ült csepp arcukon.

Komoly feladat volt akkortájt a Mikulás-est megszervezése. Szerettük volna gyermekeink számára széppé, emlékezetessé varázsolni ezt az évente megismétlődő, nekik, róluk szóló ünnepet.
A nagy nap délutánján az egész család bőszen súrolta a csizmáit. Nem volt kivétel, apa, anya is a kád fölé görnyedve lábbelit tisztított. Elvégre nem lehet sárosan, piszkosan az ablakba tenni a csomagváró csizmácskákat. Most is látom magam előtt komoly arcukat, ahogy törölgetik, fényesítgetik őket. A Mikulás csakis tiszta csizmába hoz csomagot!

A tisztogatás után nagy nehezen bepréseltük a fényesre suvickolt csizmákat a két ablak közé, behúztuk a függönyt, és vártuk, hogy felénk repüljön fényes szánkóján a nagyszakállú ajándékosztogató. Csendesen ült az én két lányom, öröm volt nézni, ahogy visszafogott izgalommal lestek az ajtó felé
- Figyeljetek! Ezt hallottátok? – ugrottam fel hallgatózni. Ők is fülelni kezdtek.
- Szerintem ez a Mikulás volt! Hallottam a száncsengőt!
- Vajon kapok virgácsot? – mélázott el nagyobbik lányom a lehetőségen.

Nos, ekkor következett a vacsora ideje. (Ez is a terv része volt! Mert mi, szülők mindent szépen megterveztünk.)
Férjem és a két lány kivonult a konyhába vacsorázni. Ajtókat becsuktuk, én nem voltam éhes, nekem más feladatom volt. Be kellett csempészni az ajándékot az ablakok közt lapuló csizmákba. Becsomagolva ott sorakoztak gondosan előkészítve a szekrény mélyén. Kértem a gyerekeket, hogy énekeljenek, férjemnek halkan odasúgtam, hogy hangoskodjon, nehogy árulkodó zajok hallatszódjanak ki a kisszobából, míg én Mikulást játszom.

Ajándékok elhelyezve, vacsora elfogyasztva, újabb várakozás. közben énekeltük a Hull a pelyhest, meg a Nagyszakállú télapót. Aztán jól megdöngettem a falat (persze úgy, hogy ők ne vegyék észre, hogy én voltam)
- Itt van! Megjött! – ugrottak fel a gyerekek virgoncan.
- Várjunk kicsit, hátha most pakol! Nehogy megzavarjuk az ajándékosztásban!

Imádtam várakoztatni őket kicsit! Imádtam nézni a növekvő izgalmat az arcukon, és ők is szerették ezt a játékos várakozást. Arról nem is beszélve, hogy én magam is átéreztem újra a Mikulás-est varázsát, kicsit én is újra gyermekké váltam közöttük.

Aztán persze bementünk, és ott piroslott a sok-sok csomag az ablakban a tisztára mosott cipőkben, csizmákban…
Volt nagy öröm, csomagolás, szortírozás.
Másnap óvodai Mikulás volt, aztán szakszervezeti, és néptáncos.
Volt igazi Mikulásunk, mikor egyik barátunk jött el jelmezben, puttonnyal. Akkor már nagyobbak voltak, de mikor becsengetett az „igazi”, élő Mikulás, és láttam a szemükben a meglepetést és az örömöt, boldogan repesett anyai szívem..
Utólag elmondták: jó volt hinni, hogy az ”igazi” járt nálunk
Volt mikor a férjemet kérték fel: legyen ő a néptáncos ünnepségen a beöltözött Mikulás. Mindkét lányunk táncolt a csoportban. Volt nagy izgalom! A gyerekek az ajándék miatt, mi azért, hogy fel ne ismerjék az apjukat.
Nos, nem ismerték fel. Talán a megilletődöttség miatt, talán, mert nem is gondoltak erre a lehetőségre. Jól titkoltuk!

Mikor már nagyobbak lettek, és megbeszéltük, hogy nincs is Mikulás, tőlünk, szülőktől kapják az ajándékot, a nagyobbik lányom azt mondta: jobb volt, míg hitte, hogy a Mikulás hozza az ajándékot. A kisebbik csak annyit mondott:
- Én már rég tudtam, a Sanyika (a szomszéd kisfiú) elárulta!

Már nagyok a gyerekeim, 15, 18 évesek. De csizmapucolás nem szokott elmaradni, és a jelképes kis ajándék sem. Amíg élek, Mikuláskor soha nem marad üresen a gyermekeim csizmája! H a megmosták, ha nem!

Majd, ha unokáim lesznek, talán újra átélem velük azt a boldog várakozást, izgalmat és örömet, amit csak a kisgyermekek tudnak igazán érezni, míg vágyakozva fürkészik a sötét, decemberi eget.

2007. december 02.