Fullextra.hu - Karácsony előtt

Hiába szólt halk karácsonyi muzsika a háttérben, hiába csillogott minden (...). Úgy érezte, minden tartalék energiáját felélte.

A nő fáradt, elnyűtt arccal próbált utat törni magának a bevásárlóközpontban tolongó tömegben. Nem volt könnyű dolga, mindkét keze tele volt csomagokkal. Tekintete fénytelenül, közönyösen siklott a körülötte hullámzó emberáradaton. El volt keseredve.
Három nap múlva karácsony. Semmit nem érzett a gondolat kapcsán. Semmit. Fáradt volt, elcsigázott és ünneptelen minden érzés benne. Hiába szólt halk karácsonyi muzsika a háttérben, hiába csillogott minden a díszektől, és a színesen villódzó égőktől. Úgy érezte, minden tartalék energiáját felélte. Sok volt neki az elmúlt hónap.
Kiégettnek érezte magát, nem tudta elképzelni, hogy igazi ünneppé tudja varázsolni családja számára a karácsonyt. Tudta, nagyon sok függ tőle, az ő feladata, hogy ünnepi vacsorát tegyen az asztalra, békét és szeretetet sugározzon a körülötte élőkre. Nagyon sok múlik ilyenkor a nőn… De most egy ilyen zűrős hónap után már gondolkodni sem volt ereje. Sőt, lassan járni sem. Fizikailag, szellemileg is mélyponton volt: folyamatosan dolgozik a munkahelyén, még tanfolyamra is jár, unokákra kell vigyáznia, a férje sosincs otthon, mindig dolgozik, lakásfestésen estek túl nemrégiben, meghalt egyik barátnője, anyukája beteg, sőt nála is találtak egy cisztát a petefészkén, lehet, műteni is kell, és csak rohan és rohan és rohan…. Saját maga számára csak ritkán tudott pár fáradt percet lopni az elmúlt hetekben.
Cigaretta után kezdett kotorászni válláról félig lecsúszott táskájában. Kihúzott egy szálat a dobozból, de az öngyújtó nagyon mélyen lapulhatott, mert sehol nem találta.. Feladta, és kutatva nézett körül, kitől kérhetne tüzet. Egy nő állt nem messze tőle feketében, csinos, ismerős arcú. Dohányzott.
A nő közelebb lépett.
- Ne haragudjon, tudna tüzet adni? – mutatta a másik nő felé a cigarettát.
- Természetesen! – vágta rá az idegen, hosszan nézve a másik nő arcát.
- Jutka! Te vagy az? A Kovács Jutka?
- Én! - mosolygott Judit, felismerve régen nem látott középiskolai barátnőjét.
- De rég láttalak! Van vagy 20 éve!
- Igen… körülbelül akkor.
- Nem tudtam elmenni az osztálytalálkozókra…
- Nem sokat vesztettél…. Megöregedtünk…. Bár a Szilvi! Hát nem ismernél rá!
Szerintem plasztikáztatja magát!
Mindketten nevettek.
- Nem iszunk meg egy kávét?
- Jaj, dehogynem, szuper ötlet! Rendkívül alacsony a vérnyomásom! Mi van veled? Mesélj! Merre vetett a sors?

* * *

A két nő kávéját kavargatva méregette egymást. Mindketten megállapították magukban, hogy a másik nagyon megöregedett.
- Kezdd te! - mosolygott rá Judit középiskolai barátnőjére. – Mindent mesélj el! Családod?
Ági arcán felhőként suhant át a bánat. Vonallá szűkült szájjal nézett maga elé.
- A férjem féléve meghalt. Alkoholista volt. Nem tudtam rajta segíteni… - könnycsepp jelent meg a szemében. – Egyedül élek. És te?
- Sajnálom… - suttogta Ági.
- Nálunk elég nagy a család… - mondta szinte szégyenlősen.
- Neked nincs gyermeked?
- De van! - mosolygott Ági. - Csak messze. Van egy fiam, orvos. Kimentek Angliába a családjával. Van egy csodaszép unokám is! Megmutatom! – a nő arca felélénkült, Judit először látott cseppnyi örömöt rajta, mióta találkoztak. Táskájában keresgélt, majd előhúzott egy agyon nézegetett fényképet. Szőke, göndör hajú kisfiú mosolygott rajta, hatalmas, kék szemekkel.
- Ő az! Az én Ricsikém! Bűbájos baba, okos, és jó! Nemrég jött ki az első foga… Csak az a baj messze vannak… 3 hónapja láttam utoljára. Nagyon hiányzik, be is vezettettem az Internetet, így legalább néha láthatom webkamerán!
Ági újra elkomorult.
- Kimaradok az életéből… Ő az én távoli, megérinthetetlen unokám… puszit sem tudok adni neki… csak küldeni…. És nálad? Van már unoka? - nézett Jutkára.
Judit úgy érezte, dicsekvésnek fog tűnni, amit mond.
- Igen, van kettő is. Egyelőre nálunk laknak, elég nagy a ház, elférnek, míg nem tudnak sajátot venni. Kettő bűbájos kislány! A középső fiam korán nősült.
- Nekem is volt egy lányom… - mélázott el Ági. – Meghalt.
Judit szánakozva nézett rá..
- Mi történt?
- Leukémia. Évekig küzdött ellene. Ő is, mi is. Úgy nézett ki, meggyógyul, de visszaesett és két hónap alatt elment… A férjem akkor kezdett el inni… Soha nem tudta feldolgozni…
Ági komoran nézett maga elé. Hallgattak mindketten. Judit elszégyellte magát. Neki nem szabad soha többé panaszkodnia! Soha többé nem szabad elégedetlenkednie! Neki van családja! Van férje, gyermekei, unokái a közvetlen közelében! Megérintheti, megcsókolhatja őket bármikor. Néha nehéz az élete, de mi az ahhoz képest, amin barátnője keresztül ment?
A barátnője, aki egyedül, magányosan tölti majd a Szentestét, legfeljebb az unokájának integet a világhálón….Egyedül gyújt gyertyát, egyedül ül le a karácsonyi asztalhoz… Juditnak összeszorult a szíve…
- Gyere el hozzánk valamelyik este! – fogta meg Ági kezét hirtelen. – Megmutatom a családomat!
Ági hálásan elmosolyodott.
- Jól van Jutkám… Egyszer majd elmegyek.
Hirtelen úgy érezték, nincs több mondanivalójuk egymásnak. Judit erős vágyat érzett, hogy minél előbb érezze családja közelségét. Haza akart menni… Szívében már készülődött az ünnep… Mert minden ott kezdődik.
Szó nélkül figyelte, ahogy Ági fáradt mozdulatokkal elteszi unokája képét a táskájába.
- Örülök, hogy találkoztunk… Örülök, hogy beszélgettünk! – nézett a másik nőre. Látszott rajta, komolyan is gondolja, amit mond.
- Én is örülök Ági! - mondta Judit és indulni készültek.
Judit már tudta: soha többé nem fog elégedetlenkedni! Lesz ereje csodás ünnepet varázsolni a családjának. Hisz minden nap ünnep, mert vannak …