Fullextra.hu - Jön az «Osservatorio Letterario» 61/62. száma

A szerkesztőség számítógépének katasztrofális meghibásodása után ismét itt vagyunk a szokásos találkánkon.

Lectori salutem!

Örömmel értesítem a Fullextra tagjait és olvasóit, hogy az «Osservatorio Letterario» c. irodalmi és kulturális folyóirat 61/62. gazdag tartalmú dupla száma sajtó alatt van, s máris olvasható egy kis előzetes.

A szerkesztőség számítógépének katasztrofális meghibásodása után ismét itt vagyunk a szokásos találkánkon. Amint éppenhogy postáztam az előző folyóiratpéldányokat, egy utolsó CD-re mentési művelet közben a számítógép lefagyott olyan fatális módon, hogy semmiképpen sem nyílt ki a rendszer logójának megjelenésén túl. A lefagyás feloldásának művelete közben a merevlemez teljesen üressé vált! Így elveszítettem minden programomat és a gép vásárlási időpontjáig, 2005 augusztusáig visszamenőleg minden fájlomat! Mintha ez nem lett volna elegendő, a még CD-re elmentett anyagok is hozzáférhetetlenek, így mintha egyáltalán el sem mentettem volna a munkákat. Ahhoz, hogy egyáltalán ismét dolgozni tudjak, újra kellett vásárolnom a munkáimhoz elengedhetetlen programokat. Ezek után a munka felvételével párhuzamosan megkezdtem visszamenteni az interneten publikált és még megtalálható legfrissebb és régi fájlokat, valamint a régi és a laptopon szerencsére még nem törölt munkák egy részét is összegyűjtöttem az archívum számára. Szerencsére a gépi katasztrófát megelőzően beküldött, e számhoz szükséges anyagokat az «Osservatorio Letterario» postaládájának internetes webmail oldalairól visszanyertem, mivel a gépre mentés után valami folytán sugalmazva, szokásom ellenére még nem töröltem onnan. Így nagyrészt a folyóiratunk szerzőinek címét is visszaszereztem a régi gépen elmentettekkel egyetemben, bízván, hogy a jelenlegi szerzők és előfizetők elengedhetetlen adatait mind megtaláltam. Sajnos, a világhálón nem publikált munkáim (kutatási eredményeim, tanulmányaim, szak- és műfordításaim stb.) teljesen elvesztek: 24 éves munkám eredményei köddé váltak, amelyeket megjelentetésre szántam, de még dolgoztam rajtuk, s eddig azért nem publikáltam, s még nyomtatott, biztonsági példányt sem készítettem róluk.. Teljesen megsemmisülve éreztem s még most is annak érzem magam annak ellenére, hogy mégis sikerült visszaszereznem valamit. Ugyanis a gép vásárlási dátumától tovább fejlesztett munkáimat még egyszer ugyanúgy nem tudnám megcsinálni, onnan újra kellene kezdenem a kutatásokat is, amelyek alapján készültek a tanulmányaim. Sajnos arra, hogy 2005. augusztusi állapottól újra írjam ezen munkáimat, vagy akár a műfordításaimat, már sem lelki, sem fizikai erőm nincs... Ezektől egyelőre búcsút vettem. Ki tudja, hogy egy ihletett és megszállt állapotban nem veselkedem-e neki? Ez majd idővel kiderül, de most egyelőre nincs rá semmi remény.

Tulajdonképpen jóformán mindent előlről kezdhettem... Ezen kétségbeejtő helyzet után aztán elkezdtem magyarul egy tanulmánysorozatot, amelyet a Fullextrán is kivonatosan megjelentettem s jeleztem a teljes esszét, és remélem, hogy hamarosan az olasz változata is olvasható lesz, amely az olaszországi, régmúlt, magyar nyomokról szól. Az első rész a múlt év novemberében már meg is jelent a folyóiratunk internetes online mellékletében, amelyet e nyomtatott példányban is publikálok.

E munka során – de már a tanulmány első részének megjelentetése után - egy különleges élményben volt részem. Amikor már megjelentettem e sorozat első részét az interneten, végre megérkezett egy számomra kincset érő, várva várt katalógus: Florio Banfi [Holik (Barabás) Flóris László (1899-1967)] néven publikáló, Olaszországban élt hadtörténész, magyar kutató «Ricordi ungheresi in Italia» («Magyar emlékek Itáliá-ban») c. munkája. Banfi a ’30-as évek felétől dolgozott Itáliában és számos esszét publikált például a magyar királyságról, az Erdélyben működő hadmérnökök munkasságáról, a földrajzi térképeikről; Pippo d’Ozoráról, Hunyadi Jánosról, Árpád-házi Szt. Erzsébetről, Szt. Margit-legenda különféle olasz variánsairól írt tanulmányt. Neki köszönhető, hogy megtudtuk azt, hogy a forrásokban felbukkanó Janus Pannonius, Giovanni d’Ungheria, Váradi János szövegei egyazon személyhez tartoznak. A könyvtári archivista és filológiai tevékenysége szoros kapcsolatban, összefüggésben volt a római Magyar Tudományos Akadémia kutatásaival. Főmunkatársa volt a «Janus Pannonius» c. folyóiratnak, de az ’50-es évektől az Örök Városban nagy nyomorban élt, alkalmi kutatómunkákkal kereste betevő falatjait.

A különleges élményem ezzel a megsárgult, belső kezdőlapján zsírfoltos kötettel kapcsolatban az volt, hogy 66 év eltelte után is érintetlen volt a kiadvány! E példány első olvasója én voltam, amelyben az alábbi dedikáció olvasható: «Drága Raffaello sógoromnak szeretettel László». [E kötetről készült felvétel a tanulmányom függelékében látható a c. web-oldalon. ] A megsárgult és pecsétes lapok ellenére – ahol csak a szerző bevezetője olvasható – a könyv szűz állapotából ítélve arra lehet következtetni, hogy ezt a bizonyos Raffaello sógort nem nagyon érdekelhette e téma. Honnan gondolom ezt? Egyszerűen onnan, hogy a könyv lapjai teljesen érintetlenek voltak, s hogy lapozni és olvasni tudjam, saját magamnak kellett felvágnom azokat! (Erről a műveletről eszembe jutott elsőéves felsőfokú tanulmányévem alatt végzett hasonló műveletem, de akkor bizony bosszankodva...) Most a már rendelkezésemre álló anyagok mellett ezt a kötetet is felhasználom a nem régen elkezdett tanulmányom következő részeihez, amely nem más, mint a római magyar Akadémia 1940-41-es esztendejének olasz-magyar dokumentumainak IV. évkönyvének kivonata. A kötet bevezetőjében olvasható megállapítások még ma is érvényesek: Italia és Magyarország közötti szerteágazó kapcsolatok, amelyek a magyar nemzet katolikus keresztelőjével kezdődött, a mai napig nem szakadtak meg: elsősorban kulturális vonalon a régi permageneken és megsárgult lapokon található számtalan dokumentáció tanúsítja, amelyek csak tudósok által elérhető archívumokban szunnyadnak. Ezeken kívül mindkét ország területén számos szobor, festmény dokumentálja a két ország közötti kapcsolatokat., melyek az olasz-magyar barátság tanúi. Ez a Banfi-kötet 1940-ig katalogizálja az Olaszországban fellelhető emlékeket, még ha idő közben egyesek el is tűntek már, de mégiscsak nyomot hagytak, hazánkra vonatkoznak a legrégibb történelmi emlékektől az 1940. év legkisebb krónikájáig. A teljességre törekedés igénye nélkül Florio Banfi kb. 750 tárgyi emléket örökít meg, amelyek a két ország hosszú kapcsolataira utalnak, azok jelentőségét nyomatékosítja.

Mondandóm végére érve invitálom a Tisztelt Tagokat és Olvasókat egyelőre e folyóirat néhány oldalának virtuális lapozására és olvasására, remélve, hogy nem vár rá az említett katalógus szomorú sorsa!
Íme tehát a tartalomjegyzék : egyelőre a kétnyelvű (olasz és magyar) vezércikk - ahonnan kölcsönöztem a fenti soraimat -, egy képzőművészeti, hazai vonatkozású rovatrészlet és a magyar nyelvű függelék olvasható.