Van egy szavam ami hamar felhúz, akármikor találkozom vele, s akárhol vagyok. Politika.
Nem is a szó, mert ha a szó ízét veszi valaki, akkor olyan íze van mintha sok szögű alak lenne. Mint ok-ta-gon. Vagy mintha indító sport lenne az olimpián. Mint at-lé-ti-ka. S mint olyan, csak annyi érzelmet kavar fel, mint az a két szó. Inkább amit a szó értelme takar, összes zavarba ejtő tulajdonságával. Amennyi mindent lehetne a politika jelentésére ráfogni, annyiféleképp fel tudja korbácsolni az érzelmeimet.

Legelőször is ott az ómagyar. Hasonlóan a franciához, nem tud senki mélyebb sértést osztani a magyar férfire, mint azt, hogy nem ért a politikához. Ez nálam is megvan, s ha egyáltalán lehetséges, akkor fokozva van. Ne is suttogjanak előttem olyasmiről, amihez a vezetés tudományának vagy művészetének, legalább sokadrangú köze, akár sejtethető is! Mert ha suttognak, s elfelejtik megkérdezni a véleményét annak, aki igazán ért hozzá akkor nemcsak balekok, hanem meg sem érdemlik, hogy felvilágosítsam őket.

Aztán ott a tisztánlátó. Hölgyeim és uraim, ha létezik, az emberi közlésmódok közül a legagyafurtabbnak: a politikának, hozzáértőbb tolmácsolója mint én, akkor az vagy zseni vagy festi magát. S ha zseni, akkor mit is kezdhet azzal a mérhetetlen tudásával, amikor a zsenialitás követelménye szerint, őrült és összeférhetetlen?

Meg a bölcs. A filozófiák érintőin nevelkedett férfi, akinek úgy néz ki, az esze vasárnapi harisnyában feszít, nap-nap után, s a legszürkébb hétköznapokon is, nem tehet róla, ha mindent átfogó tisztasággal átlátja életünknek, ha nem is a legterjedelmesebb, de a legfontosabb építőanyagát: a politikát.

Meg a közember. Aki verejtékét nem kímélő, szorgalmas és megnemszűnő munkáját a közjó szolgálatába állítja, napjainak önzetlen megosztásával. Akit mindig meg lehet kérdezni. Akit mindig felelősségre lehet vonni. Aki mindig megtalálható, a napnak minden órájában, s az órák minden percében . . . Allellujja! (pszt! Csak ne zavarj!)

Ott van. Mindent összevéve senki sem jobban minősült politizálni mint én. Mert a politikának az egyenlete valahogy így van: a+b+c = politika.
Ahol a = elegáns gondolkodás: ÉN.
b = a közjó szolgálata: ÉN.
c =vezetői beoszásban: ÉN, megint.
Na most modd meg! Nem hibátlan logika?