Fullextra.hu - Nagykörüi csoda (második nap)

A műsor végeztével, még az élmények hatása alatt, rögtönzött értékelés a művház előtt. Még mindenki lebeg, és azt érezzük, hogy előadásunkkal az irodalomnak tisztelegtünk.

Túl ez első napon, a megérkezés, újralátás örömén. Az esti összejövetelen, mely jócskán belenyúlt a mába.
Visszafogott izgalommal várva a zsúfoltnak ígérkező programokat. Azért még a délelőtti előadás kezdete előtt lesétálunk a strandra.
Sok időnk nincs azonban az ámuldozásra, indulunk vissza, a Tájházba, mert mindjárt 10 óra és kezdetét veszi a második nap non-stop program sorozata.

Anna írta a beharangozóban: „a tájház épülete egy gabonakereskedő család egykori lakóháza volt. Itt került berendezésre a néprajzi-helytörténeti gyűjtemény, amely egy korhű lakásbelső az 1800-1900-as évek fordulójáról, és egy nagykörűi parasztcsalád bútorait, mindennapi használati eszközeit mutatja be”.

De térjünk vissza a mába.
Meghívott előadóként Edit tanító néni - aki magyart tanít -, próbálta meg összefogni röpke másfél órába, azt amitől a versek, versek lesznek. Persze, hogy lehetetlen. De, ha annyit elért, hogy eztán egy vers megírása után azt is megnézzük, a nagy öröm közepette, hogy a rímek és a rímképletek helyesek-e? Vagy az a fránya vesszők jó helyre kerültek-e? - Mert ugye központoztunk is -. Szóval, ha ezt elérte, akkor már nem volt hiábavaló a fáradozása.
A végére még házi feladatot is kaptunk, amit volt aki ott rögtön megcsinált, volt aki meg úgy gondolta, hogy majd otthon elbújva a világ elől, elmélkedik a dolgok ilyetén folyásáról.
A lényeg, hogy mire mindezen túl voltunk, már mehettünk is - a szellemi táplálék után a testi örömökre is gondolva -, a Bogrács étterembe.
A Bogrács étteremről azt kell tudni, hogy egy régi parasztházból varázsolt vendéglő, melybe az ember belépve és letelepedve, pusztán a környezettől jól érzi magát. Azt hiszem Nagykörűn óriások laknak. Legalább is, ami az adagokat illeti, mindenképpen nagyétkű emberek.

Nincs erre jobb szó, degeszre zabáltuk magunkat - ezt bizony le kell sétálni - így aztán ebéd után ismét meglátogattuk a tiszaparti strandot, ami reggel óta tovább szépült. Nincs is ennél jobb séta. Beszélgetés, egy erre a célra kialakított pihenőkertben.
Meggyőződésem, hogy a csapat többi tagja is ugyan így sziesztázik, csak éppen máshol. Mire visszaérünk a közösségi házba, ahol a nevéhez híven, minden közös program zajlott, majdnem 3 óra. Akkor eszmélünk, hogy mostanra bizony próba van előirányozva a csapatnak. Sebaj majd a délutáni előadás után, de nincs időnk megnyugodni, mert Szirompárduc közli, hogy az előadás kezdetét előrébb hozták, és az bizony ½ 6-kor kezdődik.
Előtte azonban Fényesi következik. Egy minden részletében kimunkált profi előadást hozott nekünk, az irodalom fejlődéséről, kezdve Egyiptomtól. Na, ja, tudjuk, hogy ott hazai pályán van. Szép sorban kitér a líra legfontosabb területeire, és mindarra, amit költészetnek neveznek. Mindegyikhez egy-egy gyönyörű verset hoz példaként, melyet ő maga interpretál.
Amikor az előadását lezárta, érezzük, hogy mesélne még tovább, de ennyi idő jutott.
Anna gyorsan magához ragadja a kormány rudat és gyerünk összeírni a műsort. Ki, ki után következik, mit fog előadni. Ja, majd elfeledtem mondani, megérkeznek, a későn jövök, és ők is besorolást nyernek a műsorba. Még egy röpke próba - már aki úgy érzi, hogy szüksége van rá -, és irány a Művelődésiház.
Miután nekünk igen sok kellékünk volt, mire összekészítettünk mindent – legalább is akkor azt hittük -, szóval addigra mindenki elment. Nincs mit tenni, kocsiba vágjuk magunkat, és robogunk a cél felé, ahova is majdnem elsőnek érkezünk, lévén a nagytöbbség gyalog megy. A kapkodás eredménye, hogy mikor kezdődik az előadás akkor derül ki, bizony a kamerát és az állványt - amit kifejezetten az előadás felvétele miatt hoztam - a szálláson hagytuk.
Mi tudjuk csak, akik ott voltunk, hogy mit veszített az utókor.
Ahogy belépünk a művelődési házba, nézem az arcokat. Kissé ijedt, kerekre nyílt szemek. Hiszen ez igazi előadóterem, igazi színpaddal. Aki fellépet annak akkor, és ott maga volt a világot jelentő deszkák, a rivaldafény. Ennek eredményeképpen a Fullextra egyik legjobb, ha nem a legjobb produkcióját láthatta, aki megtisztelte az előadást.
Nem állíthatom, hogy tömött sorokban dőlt a nép. Jóindulattal a széksorok fele telt meg, igaz néhány Fullextrás tag is ott telepedett le. De bizton állíthatom, hogy jó néhány bátortalan falubéli a bejárati üvegajtó mögül leste a produkciót.

Szóval az előadásról… Fantasztikus volt. Mindenki, önmaga és tudása legjavát adta. Nem nevezek senkit meg név szerint, mert mindenki önmagát múlta felül, szinte hibátlan előadást produkálva, profi színvonalon, nem egy vagy két előadó, hanem valamennyien, akik színpadra léptek.
Azt azért had mondjam el, hogy változtatva korábbi gyakorlaton az egyes műsorszámokat zenével kötöttük össze.
A műsor végeztével, még az élmények hatása alatt, rögtönzött értékelés a művház előtt. Még mindenki lebeg, és azt érezzük, hogy előadásunkkal az irodalomnak tisztelegtünk.
A varázs nem múlik, visszatérve a tájházhoz sem, ott is folytatjuk az értékelést, tizedszere is gratuláltunk a másiknak, és egymásnak örültünk.
A vacsora bográcsban főtt gulyás. Ez, és a vérpezsdítő zene alapot ad az esti táncra, melyet mikor a szusz elfogyott, pihegés közti beszélgetések kötöttek össze.
Az órámra nézek, és meglepetten látom, éjfél van.
Igazság szerint itt be kellene fejeznem a krónikát, de ha így tennék, az olvasó nem tudná meg, hogy hírnök jő, és közli - a strandon egy zenekar játszik -.
A társaság kis csoportokra szakadva felkerekedik, és e nevezetes napon, harmadszor is lemegyünk a strandra. Ahol is egy igazi örömzenekar vár minket. Hat fiatalember, négygitáros, egy kongás, és egy mindenes muzsikál, hogy aztán a zene magával ragadjon, és az asztalon dobolva, mi is bekapcsolódjunk a ritmusba.
Az örömzene hallgatásának két dolog vet véget. Egyfelől majd meg fagyok - ennek oka az egy szál póló és sort -. Másfelől, miután kisebb csoportokban, minden Fulltag megérkezett a strandra, eszembe jutott, hogy a tájház udvarán őrizetlenül hagytunk mindent.
Nincs mit tenni, felkerekedünk és megindulunk a szállásunk felé. Elmúlt két óra mikor ágyba kerülünk.

Mit mondhatnék még.
Amit mondanék, azt nem értené az olvasó, ha nem élte maga is át. Nem értené, mert azt csak az értheti, érezheti, aki ott volt és maga is részese volt a nagykörüi Fullexra csodának.